John Buchan és Alfred Hitchcock: 39 lépcsőfok / Szegedi Nemzeti Színház
2021.12.02.

Egy semmittevő agglegény, egy kém, sok kém, egy emlékezőművész, Skócia, London, 1935, náci birodalmi sas és egy ellopott államtitok. A Szegedi Nemzeti Színház 39 lépcsőfok című előadása mozgalmas és színes meneküléstörténet. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA.

Mit tenne, ha magányos, kissé unalmas, ám annál szabadabb életét karácsony közeledtével egy vadidegen hölgy állítaná feje tetejére azzal, hogy a lakásán töltött éjszaka után másnap reggel meghal? No persze nem önszántából.
 
Ez az alaphelyzete Patrick Barlow 39 lépcsőfok című darabjának, ami John Buchan azonos című 1915-ös regényének, és az abból készült 1935-ös Hitchcock-filmnek a paródiája. Barlow műve szándékosan él a túlzás és a sűrítés eszközével: az események sora egy szempillantás alatt lendül mozgásba, és alig kapunk magyarázatot a szereplők hátterével, vagy az egyes fordulatokkal kapcsolatban. A főhős, a kényelmes agglegény megmagyarázhatatlan eltökéltséggel hajszolja az életveszélyes küldetést, amit a lakásán meggyilkolt nő rábízott, üldözői elől pedig isteni beavatkozással felérő véletleneknek köszönhetően menekül csak meg. 
 
Az előadást magát sem a cselekmény teszi különlegessé. Mivel Barlow műve paródia, a történet és a karakterek szándékosan elnagyoltak és nevetségesek. A 39 lépcsőfok a formai megoldásai miatt érdekes, hiszen mindössze négy színész játssza a darabot: egy alakítja a főhőst, egy másik a három női partnerét és két, a szereposztás által “bohócoknak” nevezett színész testesíti meg a többi, közel negyven szereplőt (rendőrök, titkosügynökök, náci professzor, idős vendéglátós házaspár, rikkancsok, stb). 
 
Míg Richard a tipikus könnyelmű agglegény, addig a nők Hollywood aranykorának közhelyes női karakterei: Annabella titkosügynök, rendkívül vonzó és önálló, Margaret naiva, egyszerű falusi lány, aki erőszakos férje mellett a jobb élet reményét látja Richardban, Pamela pedig igazi femme fatale, aki kezdetben gyilkosnak hiszi a főhőst, később azonban átlát az őket üldöző ügynökök mesterkedésén. 
 
Ágoston Katalin az előadásban
Ágoston Katalin az előadásban
Náluk érdekesebb a két bohóc, akik mozgásban tartják az előadást. Jelenetről jelenetre ők rendezik át a színpadot, a hosszúkás fadobozokból ők dobnak össze hol autót, hol gyűléstermet, hol vonatkupékat. Ők mozgatják az összes kelléket, villámgyorsan cserélik ruháikat: a kulisszák mögötti körülbelül tíz főből álló jól szervezett csapat segítségével kalauzból rendőrbe, rendőrből titkosügynökbe, ügynökből ijesztő vendéglátós házaspárba váltanak másodpercek alatt. Harsányak, túlzóak, nevetségesek, és persze vérprofik: villámgyors átalakulásaik nélkül nem jöhetne létre az epizódokra tördelt, eseménydús előadás.
 
Egyébként mind a négy színész profi munkát végez. Ahhoz, hogy a kívülről kaotikusnak tűnő darab működőképes legyen, minden színésznek óramű pontossággal kell együttműködnie, minden mondatát és mozdulatot a zenés betétekhez és a csupasz fehér falra vetített háttér változásaihoz időzítve. Ami a nézőnek színes kavalkád, az a színpadon gondos tervezés, megkomponált koreográfia és visszaszámlálás a következő átrendezésig. 
 
Az előadásban nincs a szó hagyományos értelmében vett díszlet: a háttér egy üres fal, amin két ajtó és egy nyitható ablak található. Erre a felületre vetítik a jelenetről jelenetre változó helyszíneket. A díszlet Horgas Péter, a videó a rendező Horgas Ádám munkáját dicséri, akik olyan apróságokra is figyeltek, mint hogy az Alt-na-shellachban élő professzorról a szobájában csak úgy mellékesen elhelyezett náci birodalmi sas már azelőtt elárulja nekünk, hogy német kollaboráns, mielőtt arra Richard rájönne. 
 
Borovics Tamás és Barnák László
Borovics Tamás és Barnák László
A színészek a folyton változó háttér előtt mozognak, és a rendelkezésükre álló kellékek segítségével maguk alakítják ki a játéktereket és a karaktereket is. Bujdosó Nóra jelmezei szellemes megoldásokkal alkalmazkodnak a speciális elvárásokhoz: egy vasúti jelzőbotra rögzített bajusz fel- és levételével Borovics Tamás például egyszerre játszik vasúti forgalomirányítót és az őt munkájában akadályozó rikkancsot. A színészi játék nagy része voltaképp pontosan megtervezett koreográfia, amit egy összefüggő formai vízió részeként Horgas Ádám állított össze.
 
A Horgas-féle 39 lépcsőfok korábban látható volt a Pécsi Nemzeti Színházban és a Játékszínben is, így a koncepció – a kivetített helyszín, a jelmezek – már készen állt. A Szegedi Nemzeti Színházban kettős szereposztásban látható az előadás: a premieren Richard szerepében Krausz Gergőt, a női szerepekben Ágoston Katalint láttuk, a két bohócot Borovics Tamás és Barnák László játszotta. (A másik szereposztásban Medveczky Balázs, Csorba Kata, Gömöri Krisztián és Rétfalvi Tamás lép fel.) Az első bemutatón Krausz Gergő remekül hozta az epizódról epizódra alkalmazkodó, túlélni próbáló főhőst; elegáns volt, fesztelen és elbűvölő, épp ahogy egy 1935-ös sármőrhöz illik. Alakításában kissé talán túl sok is volt a jámborságból, így kevesebb jutott abból a fajta gátlástalanságból, dörzsöltségből és magabiztosságból, ami egy igazi “elbűvölő gazfickót” veszélyessé tesz. 
 
A női szerepekben feltűnő Ágoston Katalin nagy mutatványt visz véghez - például amikor leszúrt Annaként nyílegyenes gerinccel fekszik keresztben egy széken, miközben ide-oda tologatják -, valódi érdeme azonban az, hogy mennyi élettel tölti meg az egyes szerepeit, leginkább Margaretet. Amikor Richard egy skót faluba keveredik, egy marcona földműves fogadja be éjszakára. A földműves felesége kedves és ártatlan, teljesen megbízik Richardban, még akkor is, amikor megtudja, hogy gyilkosság vádjával körözi a rendőrség. Férje féltékeny dühét is felvállalva menekíti a főhőst, és mikor az ablakon át sírva integet a távolodó Richardnak, az valódi tragédia a komédia kellős közepén. 
 
Krausz Gergő. A képek forrása: Szegedi Nemzeti Színház
Krausz Gergő. A képek forrása: Szegedi Nemzeti Színház
A két bohóc szerepében a premieren Borovics Tamás és Barnák László remekelt. Kettejük alapvetően különböző karaktere kiegészítette és erősítette egymást, amit a Hitchcock Psychóját megidéző moteljelenetben egy hátborzongató idős házaspárban vittek tökélyre. 
 
Az újabb és újabb véletlenek és fordulatok már annyira hihetetlenek, hogy egy pillanatra sem tekintjük valósnak az eseményeket: mindvégig tudatában vagyunk, hogy egy színdarabot nézünk, és erre a rendezés olykor rá is játszik. Amikor például Richardot és Pamelát a rendőrnek álcázott titkosügynökök autóval el akarják vinni, a jelenet megáll, amíg a két bohóc összerakja a fadobozokból álló kocsit, a játék csak ezután mehet tovább. De emlékezetes az is, amikor mai magyar politikusok beszédeit idézi meg a skót politikai gyűlés szónoki emelvényére keveredett Richard. 
 
Barlow szövegében a negyedik fal ledöntése nem ennyire hangsúlyos, a Szegedi Nemzeti Színház produkciója azonban valójában magáról a színházról szól: arról, hogy hogyan működik csúcsra járatva, mikor sem a díszlet, sem a kellékek, sem a szereplők nincsenek rögzítve. Itt bármiből és bárkiből lehet bármi, illetve bárki: minden mozgásban van, minden lehetőség, minden alapanyag. Az előadás lényeges kérdése, hogy meddig marad színház a színház, meddig fokozható ez a nyelv. Horgas Ádám rendezését kettővel több kiszólás már ellaposította volna, így azonban még éppen megmaradt az egyensúly forma és határfeszegetés között.  
 
Szerző: Kiss Lóránt