Cezanne-tól Malevicsig / Árkádiától az absztrakcióig, Szépművészeti Múzeum
2021.12.02.

Mi is az, hogy „hatás”? - teszi fel a kérdést katalógusbéli írásának már a címében a kiállítás kurátora, Geskó Judit, de a tárlat megnyitása elött is több helyen hangsúlyozta, hogy nem hatástörténeti kiállítás készült. IBOS ÉVA KRIIKÁJA.

Egyszerre érthető és zavarba ejtő kijelentés. Érthető, mert a Cezanne (A festőt és családtagjait „Cezanne”-ként anyakönyvezték. A Szépművészeti Múzeum alkalmazkodott a Paul Cezanne Társaság ezirányú kéréséhez, így a mester neve a katalógusban és a kiállításban ékezet nélkül szerepel.) festészetének inspirációjára született művek minden bizonnyal elfoglalnák a Szépművészeti Múzeum teljes épületét a pincétől a padlásig, de zavarba ejtő is, mert a „hatás" bevett fogalom egy művészpálya elemzésekor.
A kifejezés revízióját egy angol művészettörténész, Michael Baxandall kezdeményezte: „Ha azt mondjuk, X hatással volt Y-ra, olybá tűnik, mintha azt mondanánk, X tett valamit Y-nal, ahelyett, hogy azt fejeznénk ki, Y tett valamit X-szel.” – idézi Geskó Judit kurátor a katalógusban. Ez eléggé világos, hiszen Cezanne valószínűleg nem akart befolyásolni senkit. Nem oktalan Baxandall felvetése, a közönség számára azonban lényegtelen a szemantikai szálazás.

Paul Cezanne: Kártyázók
Paul Cezanne: Kártyázók

A kiállításrendezői szándékot pontosan lefedi a cím: Cezanne-tól Malevicsig / Árkádiától az absztrakcióig, ami egyértelműen tudatja, hogy Cezanne-műveket is lehet majd látni a tárlatban, de főleg a festészeti kapcsolódási pontokat. (A közértelmezésben egyébként a cím háromnegyede valahogy elsikkad, a Szépművészeti Múzeum kiállítását általában csak A Cezanne-ként emlegetik, nyilván azért, mert a név húz, mint a mágnes.)

Bent aztán persze világossá válik, hogy a „Malevicsig” a lényeg. Cezanne-ból a kiállítás terjedelméhez viszonyítva keveset kapunk, s fájóan kevés főművet. Itt van egy csodás Kártyázók a Musée d’Orsay-ból, a Pipázó férfi a Puskin Múzeumból és pár jellegzetes tájkép. A fürdőzők témájában megszerzett, a philadelphiai művészeti múzeumban őrzött grandiózus (210,5 x 250,8 cm-es) Nagy fürdőzőkhöz viszonyítva csak a felkészülés és a kísérletezés stációiról értesítő kisméretű variációk hiányérzetet hagynak.

A tárlat a Cezanne utáni konstruktív és konkrét művészet geometrikus elemekből és/vagy minimalista eszközökkel építkező alkotásait állította a mester művei mellé, így itt vannak többek közt a kubizmus (Picasso, Braque, Léger), a Bauhaus (Moholy-Nagy László), a De Stijl (Mondrian, van Doesburg) kiemelkedő képviselői, s természetesen az orosz konstruktivisták (Rodcsenko, Larionov), élükön az imponálóan jelen lévő Maleviccsal. A névsort még hosszan lehetne folytatni, helyette egyetlen magyar művészt, a köztudatban kissé háttérbe szorult Bortnyik Sándort említjük meg.

Bortnyik Sándor: Sárga-zöld tájkép
Bortnyik Sándor: Sárga-zöld tájkép

A kiállítás tagolása tematikák mentén történt (pl. Cezanne és a tektonika, Tájértelmezések). Nagyon sok a szöveg, a „képcédulák” a művek kurátor által láttatott viszonyán túl az alkotók hovatartozásáról is bőséges információkkal tájékoztatnak, pl. egy Larionov-mű kapcsán a lucsizmusról illetve rayonizmusról.

Fontos muzeológiai szempont volt, hogy a hazai gyűjteményi anyag reprezentálva legyen, s a Szépművészeti Múzeum rajzi és grafikai anyaga ehhez megfelelően gazdag. Mellettük természetesen idevágó, szintén múzeumi tulajdonú festmények bővítik a tárlat anyagát (p. Courbet, Monet, Cezanne) amelyek itt és most, ebben a kontextusban egészen másképpen szólnak, s így újra felfedezhetővé válnak.

Nehéz lenne szemezgetni a mintegy 120 mű közül, oly sokféle a kiindulás elve, s a saját oeuvre-be való megérkezés tartalma. Inkább a szubjektív utat választjuk, és csupán két emlékezetes pillanatot idézünk fel, egy felemelőt és egy megkérdőjelezettet.

Piet Mondrian: Virágzó almafa
Piet Mondrian: Virágzó almafa

Mondrian remekműve, a Hágából kölcsönzött Virágzó almafa (1912) nem csak önértékénél fogva lebilincselő, hanem a tálalás módja miatt is. A vedégfalakkal labirintusszerűvé tagolt térben (feledtetve a helyszín modern művek bemutatására való alkalmatlanságát) ehhez a műhöz szinte egy sétány vezet, már távolról rálátunk, a hozzá vezető utat semmi nem zavarja meg, s vagy a téralakítás miatt, vagy, mert itt tényleg több a fény, zavartalanul élvezhetjük a festményt.

A másik maradandó élményt egy ceruzarajz okozta, Cézanne 1888-as Fatanulmánya, melynek tárgyleírása így kezdődik: „Ez a rejtélyes mű koncepciójában modern, kivitelezésében absztrakt.” Bárhogy is igyekeztünk, egy fatanulmányt láttunk, mégpedig egy több törzsű fát kopasz ágakkal, a lap alján az előtte lévő (pl.) cserje belógó részletével, s ezt az érzést a kapcsolódási pontokként mellé tett Rodcsenko- és Moholy-Nagy-grafika sem oszlatta el.

Mindazonáltal tisztában vagyunk vele, hogy a tárlat mögött hatalmas munka áll, amit a súlyos és vaskos katalógus ékesen bizonyít. A kiadvány tizenkét terjedelmes, nemzetközileg jegyzett szaktekintély által írt művészeteleméleti tanulmányt tartalmaz a képanyag mellett, ami a máig lankadatlan Cezanne-kutatásban minden bizonnyal exkluzívvá teszi a kötetet, viszont teoretikus mélysége okán kizárja a nagyközönséget. Kísérő anyagként szerencsés lenne egy (korántsem ismeretlen) többlépcsős megoldás, a szakmának szóló reprezentatív teljesítmény mellett egy populárisabb hangvételű,méretét tekintve könnyen kezelhető katalógus kiadása, s elkelne egy ingyenes, 1-2 lapos minimál-tájékoztató is.

Valamiféle konklúziót keresve a cikk végére, magához a mesterhez fordultam. Fellapoztam a leveleit tartalmazó kötetet, az utolsó üzeneteire voltam kíváncsi, s a következő sorokat találtam, melyeket a halála előtt egy héttel írt a fiának. „Azt hiszem, a fiatal festők sokkal értelmesebbek, mint a többiek, az öregek csak veszélyes vetélytársat látnak bennem. Szeretettel, apád, Paul Cezanne”.

Szerző: Ibos Éva