Alekszandr Osztrovszkij: Farkasok és bárányok / Radnóti Színház
2008.11.02.

Az 1875-ben íródott darabból a címén kívül minden szó ütőképes. Annak magyarázgatását ma már nyugodtan el lehetne hagyni, hogy farkas, bárány, tyúk, galamb, netán kutya vagy egyéb jelképes állati minőségében csal, harácsol, sikkaszt, hamisít, mószerol-e az, aki teszi. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Gazsó György és Wéber Kata
Gazsó György és Wéber Kata

Nem mindenki teszi, de aki nem teszi, az is a tevők malmára hajtja a vizet. 

Az ókori tanítómesékre visszavezethető cím mégsem mellékes Valló Péter átgondolt, módszeres rendezése számára. Az ábrázolás animalitását a farkasok és bárányok szószerkezet is mozgatja, melyben nem az éles szembeállítás ellentéte fejeződik ki, csupán ez: a bárányok apróbb farkasok. A sereglet Horgas Péter kis cirkuszporondra is hasonlító díszletében vonul fel (s talán a kelleténél többet köröz, mászkál a manézs külső, egyszerű deszkaajtókkal zsilipelt peremén). A bűn nemes lelkű üldözőjét, a békebíró Linyajevet Gazsó György valamely aluszékony és négykézlábra könnyen ereszkedő állatfaj, talán a lajhár alkatával és lelkületével ruházza fel. Arról nincs információnk, a lajhár dresszírozható-e, mindenesetre a Wéber Kata (Glafira) formálta, időnként vérben úszó szemű szegény hajadonnak, egyben kíméletlen idomár amazonnak sikerül. A folyton beszeszelt Apollon Murzaveckij szerepziccereit puhán, prémesen kihasználva Csányi Sándor a végén a vadászebét siratja leghűségesebb lelki társaként, immár mit sem törődve az elillant „menyasszonnyal”, a vele illant tekintélyes hozománnyal: ami csurrant-cseppent a viharvert aranyifjú lyukas zsebébe eddig, bizonyára csurran-cseppen ezután is.

A reménybeli ara Szávai Viktória (Jelizaveta Kupavina) naiv pillangó-képében repked és verdes a színen, hogy az gombostűzze fel, aki a negyedik felvonásig be sem teszi a lábát a kormányzóságba, bár helybeli birtokos maga is, és régóta tudja, mitől döglik a légy. Berkutovként a játékában milliméterre pontos Szervét Tibor időpocsékolástól mentes, elementáris természetességgel, ősi ruganyossággal tarolja le, ami csak kínálkozik, s ki mondhatná rá, hogy fenevad? Mindezt a számára kecsegtető helyhatósági választások előtt, tehát amikor még nem érheti szó az udvarház elejét.

Szávai Viktória és Szervét Tibor
Szávai Viktória és Szervét Tibor
Martin Márta (Anfusza) az emberi artikulációig el sem igen jutó, egy életet átmakogó öregasszonya, Szombathy Gyula önmagát sunyin ajnározó patkány Csugunov zugügyvédje, Adorjáni Bálint mindig csak öt-tíz rubellel többet mézelni akaró, medveszerű Goreckij okmányhamisítója, Schneider Zoltán jobb híján örökös majszolásra berendezkedett Pavlin háznagya – sem a karakteralakok, sem a fentebb említett főfigurák láttán nem az a felismerés szólal meg a nézőben, hogy nagy az Isten állatkertje. Az orosz drámákban otthonos Valló rendezése nem kedélyesen állítja be a keserves valóságot, s noha nem siet külsőségekkel időszerűsíteni Osztrovszkijt, nem múlt időben fogalmaz. Az a vérlázító, hogy mennek a dolgok, mint a karikacsapás. A kis kompániát a markába ragadó Berkutov, a stílust, tempót visszamenőleg is értelmező Szervét érkezéséig Almási Éva (Meropa Murzaveckaja) táncoltatja gyors ütemre a hűbéreseket és a kiszemelt áldozatokat. Túl gyorsra is, ebből lesz a baj, de ki lehet mászni belőle, sőt. Almási, aki szerepátvétellel lépett az előadásba, a premierre még nem készült el teljesen a mintázással, ahogy maga a produkció sem érett össze teljesen: a pergetett beszédtempó alatt nem mindig szaladt ugyanily gyorsan a játék, az álarcok szemérmetlen ledobálása maradhatott mellékes is. Némi időt kér még magának a Farkasok és bárányok a Radnóti Színházban. Esetleg egy kis tisztogatást – mert például ugyan minek kering egy játékvonat a díszlet magasában? A jelenetváltásokat a Vodku zenekar muzsikálja át, a milliós vasúti beruházás várható panamáját pedig nem e kis világító szerkezet zakatolja.

Wéber Kata és Szávai Viktória
Wéber Kata és Szávai Viktória. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Így is akadnak torkon ragadó pillanatok, akcióban is, látványban is, és akadnak erőtlenebbek. Benedek Mari jelmeztervező olyan tűzpiros ruhában penderíti be az addig feketét viselve alamusziskodó, a nagy átváltozásra, férjfogó akcióra elszánt Glafirát – és Wéber Kata úgy képes hordani e szemkiszúró pirosat –, hogy lelepleződik a társadalmi mimikri egész közege. Az a világ, amelynek felsőbb szekciója, jeleztük, már nem is nagyon törődik a látszatokkal. Igaz, a vénlány Murzaveckaja pópafövegre emlékeztető, minden hajszálát elrejtő fejfedőben szenteskedik, de az öregedő földbirtokosnő valójában még viselni sem tudja e különös női süveget (Almási gondban is van, hogy becsúsztassa alája a szemüveg szárait, ha olvasnia kell): mit törődik ő a templomias látszatöltözékkel, mikor a házi szentkép színe előtt tiporja rendre a jogot!

A dramaturg-fordító Morcsányi Géza lehántottabb szöveget nyújt, mint amilyen Makai Imréé volt. A korábbi berezinai tubák s az itteni dohány között épp annyi a különbség, amivel az utóbbi egyszerűbb, színezetlenebb az előbbinél. Ugyanakkor bőven bír szó-színekkel Morcsányi magyarítása – hiszen például tartalmában hazugul arcpirító, ahogy a gonosz aggszűz Murzaveckaját „édesanyám”-nak szólongatják.

Warrenné mestersége, Bunbury, A Tündérlaki lányok, Farkasok és bárányok: bármily különbözőek, Valló Péter legutóbbi rendezéseinek egyik vonulatában nem is esnek messzire egymástól a választott színművek. Egy-két „begyakorló” hét, és az Osztrovszkij-komédia akár e meglehetősen vegyesre sikeredett sorozat legjobbja is lehet.

Vö. Zappe László: Vidám gengszterváltók
Koltai Tamás: Szép új világ
Csáki Judit: Nekünk Osztrovszkij kell

Szerző: Osztrovszkij, Cím: Farkasok és bárányok, Fordította: Morcsányi Géza, Rendező: Valló Péter, Dramaturg: Morcsányi Géza, Díszlet: Horgas Péter, Jelmez: Benedek Mari, Zene: Vodku, Koreográfus: Vida Gábor, A rendező munkatársa: Őri Rózsa, Szereplők: Almási Éva, Csányi Sándor, Wéber Kata, Szávai Viktória, Martin Márta, Gazsó György, Szervét Tibor, Szombathy Gyula, Adorjáni Bálint, Schneider Zoltán, Közreműködik: a Vodku zenekar, Valamint: Hajdú Melinda eh., Klem Viktor eh.

Támogató: Színházi Kollégium