Kalapos Éva Veronika: Ezek voltak az apák
2021.11.09.

Válás, elvált szülők gyereke. Eltávolodott apa, látszólag közömbössé vált gyerek. Mindennapi eset, amire már senki nem kapja fel a fejét. Kalapos Éva Veronika új regényének szereplői rögzített, terápiás monológok segítségével próbálják áthidalni a közöttük ásító távolságot. BORSOVSZKY ÉVA ISMERTETŐJE.

Kalapos Éva Veronika író, újságíró, műfordító 38 évesen már számos művet tett le az asztalra; 2008 óta publikál különféle műfajokban: versek, novellák, drámák és ifjúsági regények fémjelzik munkásságát. Nemcsak sokrétű, de igen termékeny íróról van szó, műveinek száma is lenyűgöző.

F mint című első regénykötete az Athenaeum kiadónál jelent meg 2019-ben, idén pedig a második, Ezek voltak az apák címmel.
Grecsó Krisztián rövid summázata és értékelése olvasható a könyvborító tetején: „Válás Pesten, nagyon közelről. Egy érzékeny és gyönyörű regény a magukra maradt apák és lányaik lelkéről”.


A Földi Andrea tervezte borítón – erős utalással a regény címére – egy büszke őzbak látható, a háttérben őt figyelő őzikével. Ugyanis a cím Felix Salten Bambi című könyvéből származik, s aki a híres művet olvasta, bizonyára emlékszik arra, hogy a kis őzikéket egész évben az anyák nevelték, védték az erdőben. Olykor feltűntek sudár, agancsos őzbakok, akik büszkén át-átvonultak a színen, s akiket a kicsik rajongva figyeltek. Mikor Bambi megkérdezte anyját, kik voltak ők? – Ezek voltak az apák – érkezett a válasz.

A cím találóan és tömören tükrözi azt, ahogyan a társadalom az apa szerepét látta a 20. században. Ők voltak a kenyérkeresők a családban, a gyerekek nevelésében nemigen vettek részt, csak olykor átvonultak büszkén a színen. Az anyák voltak azok, akik a nevelés mindennapi feladatait ellátták a gyerekek körül, ők voltak közel hozzájuk.

A könyv már ezzel a címválasztással felveti a kérdést, hogy ez a családmodell mennyiben aktuális még a 21. században, mennyiben változott meg a feladatok köre, kinek mi és mennyi a feladata a gyermeknevelésben.

A regény egy válás történetét meséli el, idősíkot és szemszöget váltogatva: két főszereplő szemszögéből is megismerjük a történetet. Adva van egy apa, Bálint, akit otthagy – szerinte hirtelen és váratlanul – a felesége, és viszi a leánygyermeküket is. Adva van a kislány, Alexa, aki ezt az elszakadást szinte kitárólag az anyja szűrőjén keresztül kapott információk alapján éli meg.
Lényeges kérdést vet fel ezzel az író, mert bár sokan és sokszor dolgozták fel a válások történetét az anya szemszögéből, viszonylag kevés olyan művet olvashatunk, amelyben az apa perspektíváját ismerhetjük meg. Releváns ez a nézőpont, mert a társadalmi és egyben jogi megítélés átesett a ló másik oldalára azóta: régen az anyától sajnos könnyen elvehették a gyereket, mert nem volt képes anyagilag az eltartására. Manapság pedig a jog az anyát védi (ami nagyon helyes), de mintha az apáról olykor elfeledkezne. (Számos esetet ismerünk, amikor az anya a gyermeket pajzsként tartva maga előtt anyagilag és erkölcsileg is kisemmizi az apát a jog segítségével.)

Ebben a regényben az apa nem iszik, nem nőzik, dolgozik, mint az állat, hogy a családjának megfelelő körülményeket teremtsen – ez azonban nem bizonyul elegendőnek –, a feleség szerint nem vett eléggé részt az életükben. A férfi megroppan, pánikbeteg lesz, és a pszichológus tanácsára magnóra mondja érzéseit, gondolatait, emlékeit, ami már azért sem könnyű számára, mert raccsol.

A kislány, akiből kortárs táncos lesz, ezeket a felvételeket kapja meg tíz évvel később. A közbeeső tíz évben apa és lánya kapcsolata a felszínen távolinak és hangsúlytalannak tűnik – ám a mélyben mindvégig erősen munkálnak mindkét oldalon az érzelmek.

Az apa és a lány karaktere finoman, sokrétűen kidolgozott, az anyáé kevésbé megfogható, elmosódottabbnak tűnik. Mondhatnánk, hogy azért van ez így, mert az apa-lánya közötti kapcsolatra koncentrál a regény, de szerintem az anya motivációinak erőteljesebb megrajzolása kulcsfontosságú a megértés szempontjából.

A mellékszereplők mindegyike megtestesít valamilyen égető társadalmi kérdést – vagy épp sztereotípiát –, mintha csak egy listából válogatta volna az író: van például leszbikus pár, akinek az egyik tagja itt élő joruba. Ebből is, abból is kapunk valamit, de talán ha kisebb halmazból merít, hitelesebb figurákat és helyzeteket teremthetne.

A lány révén bepillanthatunk a Balettintézet könyörtelen életébe, a táncosok kemény világába. A mesternő és Alexa párbeszédeiből fel-felvillannak olyan sarkalatos kérdések, mi a művészet célja, mi a művész feladata a világon. A mesternő olykor jó meglátásokkal szolgál, máskor közhelyeket puffogtat, de hát nem művészetfilozófus ő, és amúgy is a kérdésfelvetés a lényeg, hogy a táncos – szó szerint és képletesen is – kiizzadja magából a saját maga számára megfelelő választ.

A gördülékeny stílus kiforrott és rutinos íróra vall, aki tudja, mikor kell váltani párbeszédek és leírások között, hogy a könyv olvasmányos legyen. Nincs egyes szám első személy – kivéve a rövid beszúrt hangfelvételeket –, mégis egyértelműek a perspektívaváltások.

A szereplőket körülvevő mikrovilág tárgyainak leírásaiban apró remeklések olvashatók: a szobabicikli, a konnektor, a távkapcsoló, a macis-nyuszis pohár, a szuperhősös ágynemű, a kis hableányos óra, az a bizonyos illatú sampon, a sörfesztes pohár, a három névtábla mind-mind egy közös élet megmaradt építőkockái, amelyek mementóként veszik körbe a főhőst akkor is, amikor a család építménye már rég széthullott.

A 20. században még azok voltak kisebbségben, akinek elváltak a szülei, mára már megfordultak az arányok: sok gyerek ingázik A hét és B hét, apa és anya között. Ezért a regény fontossága abban is áll, hogy sugallja, egy válás traumáit is fel tudjuk dolgozni – néha ugyan csak később, néha csak felnőttként –, ha magunkat is és a másikat is meg akarjuk érteni.

Szerző:  Kalapos Éva Veronika,  Cím:  Ezek voltak az apák,  Kiadó:  Athenaeum Kiadó,  Kiadás éve:  2021,  Oldalszám:  264 oldal,  Ár:  3999 Ft