Antoine de Saint-Exupéry–Varsányi Péter: A kis herceg / Budaörsi Latinovits Színház
2021.11.07.

Kényes vállalkozás Saint-Exupéry A kis hercegéhez nyúlni. Egymásnak ellentmondó elvárások tömkelege vár egy-egy adaptációt. Szerencsére Varsányi Péter és csapata nem félt a kihívásoktól, és olyan verzióját hozták létre a nagy klasszikusnak, ami friss és eredeti látásmóddal nyúl az alapanyaghoz, észben tartva a mai gyerek és felnőtt nézők igényeit. SZEMERÉDI FANNI KRITIKÁJA.

Mivel a felnőttek szeretik a számokat, gyorsan dobálózunk is néhány számmal. A 121 éve született Exupéry meseregénye a Föld nevű bolygó második legtöbb nyelvre lefordított és legtöbb példányban eladott könyve a Biblia után. Több mint 270 nyelvre és dialektusra fordították le, 1300 kiadásban jelent meg eddig, 145 millió példányt adtak el belőle. Folyamatos vita tárgya, hogy való-e vajon gyerekeknek, s ha igen, akkor mekkora gyerekeknek. Minden felnőtt ismeri, az is, aki nem is olvasta, de aki 40 éve olvasta, az is fújja a szállóigévé vált életbölcsességeket. Ezért fontos kérdéssé válik az is, hogy egy adaptációnak mennyire kell híven tükröznie az eredeti művet, vagy mennyire érdemes tőle eltérnie. 

Ivanics Tamás
Ivanics Tamás
A Budaörsi Latinovits Színházban a művet újjá alkotó csapat álláspontja egyértelmű: olyan előadást készítettek, ami több korosztályhoz szól egyszerre, és minden korosztályt más rétegével tud megszólítani. Az eredeti szöveg és az agyonhasznált, s így jelentésüket vesztett bölcsességek szó szerinti felmondása szerencsére távol áll tőlük. Az anyaghoz tisztelettel és kreatívan nyúltak, hiszen mi lehet nagyobb tisztelet annál, mint újra életre kelteni egy majd’ nyolcvan éves szöveget, megvizsgálni minden oldalról, megkeresni benne a számunkra fontos részeket és azt a módszert, amellyel a nézők figyelmét fel lehet kelteni, fantáziáját meg lehet mozgatni. És ha ez nem elég, a közönség tagjai közben még jól is szórakoznak, izgulnak, és egy minőségi produkciót látnak mind vizuális, mind (báb)színházi szempontból. Küldetés teljesítve. Az előadást érettebb óvodásoknak és általános iskolásoknak ajánlja a rendező, és szem előtt tartja a megcélzott korosztály fejlődéslélektani sajátosságait. 

Nézzünk néhány markáns és jól megfontolt döntést, ami meghatározza ezt a feldolgozást! Az egyik legszembetűnőbb a helyszínválasztás: nem a Földön vagyunk. Sivatag helyett most az űrben járunk, annak is egy eldugott bolygóján, a kényszerleszállást végrehajtó pilóta itt űrhajós. A lényeg azonban ugyanaz marad: teljesen egyedül egy végtelen és barátságtalan tájon, az életben maradás vagy a halál a kérdés egy ember számára. Viszont a mai gyerekeknek sokkal izgalmasabb egy sci-fi díszletei között játszódó történet. Már a felütés remek: a kilövés másodperceinek feszültsége, a jelen pillanatba való megérkezés egyúttal a színházi előadásba való megérkezés, a koncentráció megteremtése is. Együtt utazunk a világűrben, az űrhajós a nézők közül közelít lassú, egyenletes tempóban a színpad felé - mintha csak az űrben úszna.
 

És hogy hova érkezünk? Molnár Anna díszlet-, jelmez-, bábtervező csupa ezüstbe vonta a színpadot. Minden fémes és csillog ezen az űrbéli tájon, mozog az anyag, aminek van tartása és mégis gyűrhető, törhető, hajlítható. Ugyanaz az előnye, ami a hátránya: gyönyörűen világítható, színre homogén, viszont a törések miatt izgalmas, mozgalmas felületre tekintve a fényvisszaverődések miatt néha káprázik az ember szeme, és nehezen tud ráfókuszálni a háttér előtti alakokra, legalábbis azokra, akik szintén fémes csillogást kapnak, mint a például a kis herceg bábja. Ami egyébként gyönyörű: a kesztyűsbáb haja tényleg arany, a szeme tengerszem. 

És akkor nézzük a következő nagy döntést: a bábok és az élő szereplők arányát, viszonyát, jelentés-lehetőségeit. Az űrhajós élő szereplő, a kis herceg báb, akinek mozgatója végig a színen van - ezüst ruhájában a tájba olvadva. Minden egyéb, az elmesélésben megidézett szereplő bábként jelenik meg. Ez egyrészt aláhúzhatja azt az értelmezést, hogy az űrhajós minden más szereplőt csak hallucinál, másrészt a bábokat a saját meséjéhez használja. Ugyanis ebben az előadásban a “Kérlek, rajzolj nekem egy bárányt…” helyett az hangzik el, hogy “Volnál olyan kedves, és mondanál nekem egy mesét?”, amire a mogorva űrhajós botcsinálta esti mesébe kezd. Esti mese pedig abból lesz, ami az űrhajósnak eszébe jut - a világból, a mindennapokból. 

A mesékben szereplő alakok mind ismerősek: a hiú ember például megpróbál vicceket mesélni, szerepelni, de nem sikerül neki. Ami - legalábbis a nagyobbak számára - ismerőssé teheti ezt a figurát, az a figyeleméhség, a folyamatos szereplési vágy, a láthatóság, az elismerés szomjazása, ami a közösségi média és az influencerek korában tulajdonképpen szinte a születéstől jelen van a gyerkek életében. A király szereplő gyors karikatúra a hatalom működéséről itt és most. Az üzletember sales-es showman lett a tv-shopból. A lámpagyújtogató pedig mi mindannyian vagyunk, akiknek annyira felgyorsult az élete, hogy szinte csak pörögnek egymás után a napok lassítás, megállás, rendes alvás, minőségi együtt töltött idő nélkül.

Fotók: Budaörsi Latinovits Színház
Fotók: Budaörsi Latinovits Színház
Jó érzékkel fonódnak egymásba a megelevenedő mesék és az űrhajós küzdelmei a túlélésért: felváltva jelenik meg hol egyik, hol másik. Mert két mese között folyamatosan a generátor újratöltésével vesződik és a fogyó vízkészlet miatt aggódik a szereplő. 

A rózsa és a róka lényegüket őrizve jelennek meg az előadásban, nem a szavak szintjén. A róka képe mindig összefonódik a gyönyörű kék bolygó képével, amiért az ember felelősséggel tartozik, ami erőt ad, és amit ápolni kellene. A rózsa pedig arra ad lehetőséget az űrhajósnak, hogy eldöntse, mi igazán lényeges a világon: kinek és miért érdemes az utolsó csepp vizet adni. Fontos kérdések ezek, és ma, amikor már az óvodában is megjelenik a környezettudatosság kérdésköre, de közben valójában nem teszünk semmit az utolsó utáni órában sem, érdemes egy gyerekeknek szóló műalkotásban képekkel, metaforákkal is megjeleníteni az ember és a természet viszonyát. 

A produkció egyik erénye, hogy az író-rendező Varsányi Péter és dramaturgtársa, Hajós Zsuzsa nem félnek húzni, kihagyni epizódokat, szereplőket. A másik nagy erénye, hogy az eredeti szöveg szomorúságát maguk mögött hagyják, és jól használják a humort. E tekintetben sok múlik a két színészen is. Ivanics Tamás űrhajósának száraz humora, folyamatos reflexiói, kiszólásai, morgásai jó kontrasztot építenek a Szőts Orsi által mozgatott kis herceg derűjével, elevenségével, tisztaságával szemben. 
 
Az előadás kerek egész, és mégis nyitott rendszer: ha a megnézése után olvassuk el először A kis herceget, még inkább kibomlik, és számos részlettel gazdagodik tovább a színpadon látott történet. Így van értelme a nagy klasszikusokat színpadra adaptálni.