V. Tantermi Színházi Szemle, Jurányi Ház
2021.12.15.

Az V. Tantermi Színházi Szemlére beválogatott tizenhárom előadás mindegyike más problémákról gondolkodik, változatos színházi nyelvvel: nem is tudnék csupán egy visszatérő témát kiemelni. A kétnapos előadásdömping ránk is fért már, a szemlét legutóbb 2017-ben rendezték meg. BOGYA TÍMEA ÉVA BESZÁMOLÓJA.

A FÜGE kulcsfontosságú társadalmi feladatot tölt be, hiszen a tantermi szemle versenyprogramjából négy előadás, elsősorban vidéki továbbjátszását támogatják. A budapesti produkciók vidéki turnéztatása kiemelten fontos. Komoly probléma, hogy a legtöbb kulturális törekvés a fővárosba koncentrálódik. A kritikus gondolkodásra sarkalló és a társadalmi problémákat érzékenyen feldolgozó színházi előadások viszont mindenkinek kijárnak. 
 
A szemle célja a kifejezetten osztálytermi körülményekre szabott, 13-18 éves korosztályt megszólító előadások felvonultatása. A tantermi előadás formájára nem vonatkozott semmilyen kitétel, így vegyesen voltak az interakciót a fikciós történettel vegyítő tantermi színházi nevelési előadások és a feldolgozó foglalkozást a végén megejtő tantermi előadások (utóbbiról az alkotók udvariasan kitessékelték a felnőtteket, ezzel is megőrizve a diákcsoport integritását). A beválogatott előadások nagy hangsúlyt fektettek a színészi játékra, a színházi minőség megőrzésére és a pedagógiai foglalkozás színvonalára (Gáspár Máté a IV. Tantermi Színházi Szemléről írt részletesen e két elem kapcsolatáról). 
 
Gamer, középen Sztarenki Dóra
Gamer, középen Sztarenki Dóra
A tantermi színjátszásban nagyon fontos a játszók és nézők közötti kapcsolat. A Szokol Judit által írt és rendezett Gamer - avagy két gyermek kalandozása egy videójátékban című előadás elején a színészek szövetséget kötnek a gyerekekkel. Ezen mi, felnőttek nem lehetünk jelen, kintről csak egy nagy csatakiáltás hallatszik. Játszók és nézők körben ülnek, Dóri (Sztarenki Dóra) így kezd el mesélni magáról. Vidám, beszédes lány benyomását kelti. Az új osztálytárs, Barni (Dékány Barnabás) viszont egyáltalán nem barátkozós, ezért is ültették Dóri mellé, hátha megtörik a jég. 
 
Ezen a ponton Dóri kis segítséget kér a gyerekektől, megkérdezi őket, hogy szerintük Barni miért nem beszél, mit árul el a testhelyzete? Kíváncsi, hogy ők egymás között miről beszélgetnek: milyen témát dobhat be, amiről Barni szívesen beszélgetne? A fiúk részéről hamar érkezik is a válasz: videójátékok. Ez kapóra jön, mert az előadás a szerepjátékos videójátékok világát kísérli meg színpadra állítani. Barni kedvenc játéka lesz a Dórival közös barátságuk helyszíne – Barni az, aki bevezeti Dórit ebbe a világba. Ami a játékban történik, óhatatlanul hatással lesz a valóságra, Barni ugyanis a játékkal tereli el figyelmét fájdalmairól, frusztrációiról. Barni játékban elért sikerei kompenzálják, hogy a valóságban piszkálják őt a nyolcadikosok. Számára sokkal fontosabb a játék, mint Dórinak, és ebből adódnak is súrlódások. A színészek a szereplők pszichológiáját csak sejtetik, problémáikról és motivációikról az előadást követő foglalkozáson esik bővebben szó. 
 
A színészi játék a videójátékok avatárjainak plasztikus mozgását és környezetét eleveníti fel. Dóri és Barni játékbéli karaktereit Sztarenki Dóra és Dékány Barnabás játssza, ami még jobban elmossa a valós és virtuális közötti határokat. És bár a videójátékok szereplőinek „élete” néhány tekintetben hasonlíthat is a színészethez, helyenként illusztratívnak hat a játék. A videójátékokra jellemző gazdag, lehengerlő és állandóan mozgásban lévő vizuális világot az emberi testnek lehetetlen utánoznia. 
 
A muter meg a dzsinnek
A muter meg a dzsinnek
A Kollázs Egyesület Elekes Dóra hasonló című könyve alapján készült A muter meg a dzsinnek előadása szimbolikus látványvilággal (Csiszér Csilla Viola) és Boznánszky Anna remekül adagolt, érzékeny játékával enged betekintést egy kislány univerzumába. A kislány édesanyja alkoholista, de az produkció elsősorban mégsem az alkoholizmusról szól. Ecsedi Csenge Berta rendezése és Fodor Orsolya dramaturg munkája a könyv főhősét, Kiss Pannát helyezi az előadás középpontjába. Boznánszky Anna szeretetet és csibészséget visz a karakterbe, ami így összetetté válik: nem az anyja függősége határozza meg, miközben érzékletesen beszél arról, milyen egy megbízhatatlan szülőre támaszkodni. Ehhez hozzájárulnak az írásvetítővel végzett szimbolikus árnyjátékok is. 
 
A kislány magánya nem csak abban nyilvánul meg, hogy az alkotók a monodráma formáját választották, hanem a társ hiányában is: az anya botladozó piros tűsarkúként jelenik meg, ami sokkal erősebb kép, mint egy alkoholizmust utánzó játék. Ezt és a zenét is a színész kezeli, ami teljesen organikusnak hat, mert mi, nézők azt érezhetjük, hogy Kiss Panna legjobb barátai, bizalmasai vagyunk, akinek bármit elmondhat. Megismerhetjük szeretetre méltó kreativitását, amivel megmagyarázza magának édesanyja beszámíthatatlan viselkedését. A dzsinnek, akik az üvegből elszabadulva elrabolják édesanyját, pontosan megjelenítik az alkoholizmussal járó viselkedésmintákat, ami néha még mulatságos is lehet. A valóság eltávolítása nem romanticizálja vagy bagatellizálja a helyzet súlyosságát, ellenkezőleg. Az elhallgatások teret engednek saját képzeletünknek. Erre jól rímel az utolsó jelenet, ami igazán szívszorítóvá, húsbavágóvá változtatja az előadást. Boznánszky felénk fordítja az írásvetítő lámpáját, színes fénycsóvák tükröződnek a vetítővásznon, és káprázatként látjuk őt: az eddig kalandokat mesélő kislány most a buli utáni csendben már nem mond semmit. Ez a legnehezebb pillanat, mert Boznánszky tekintetében benne van Kiss Panna kozmikus magánya, amit senkinek nem kéne ilyen fiatalon megtapasztalnia.
 
szó/hősök
szó/hősök. Fotók: Tantermi Színház Szemle - Jurányi Ház
A Terminál Workhouse szó/hősök című előadása a szavak erejéről szól. Ez elsőre kissé közhelyesen hangozhat, ám a szó/hősök interaktív érzékenyítő előadás arról mond el egy történetet, hogy a verbális abúzus ugyanolyan mély sebeket tud okozni, mint a fizikai. Már amikor a terem felé haladunk, arra kérnek minket a fehér tréningruhába öltözött színészek, hogy mondjuk/írjunk rájuk kellemes szavakat. Majd miután elfoglaltuk helyeinket, egy papíron olyan szavakat, mondatokat gyűjtenek, amik rossz hatással voltak ránk és sokáig velünk maradtak. Az előadás első fele interaktív improvizáció, a második rész pedig csoportos drámafoglalkozás. 
 
Az improvizáció alapját szolgáló karaktereket a diákokkal együtt alkotják meg a színészek. Elek Ányos, Gerlits Réka, Molnár Gusztáv, a három színész-drámatanár három típust játszik: a bántalmazót, a bántalmazottat és a szemtanút. A diákokat arra kérik, nevezzék el a karaktereket, mondják el, milyen gesztusaik vannak, hogyan viselkednek. Ebben megvan a rejtett lehetőség, hogy saját élményeiket vigyék „színpadra.” A tulajdonságokat fehér sapkákra írják fel, és a szigorú szabály szerint, amikor a sapka rajtuk van, akkor a karakterhez/ből beszélnek, amikor viszont nincs, akkor civilből. Ezt fontos leszögezni, mert a foglalkozások alatt a diákoknak is lehetőségük van kipróbálni mind a bántalmazó, mind a bántalmazott szerepét. A résztvevő osztály nagyon kooperatív és nyitott volt ezen az alkalmon. Különösen jó volt látni, mennyi önreflexióval rendelkeznek nem csak az osztályközösség állapotáról, hanem önmaguk esetleges bűnösségéről is.
 
Nagyon fontos, hogy az előadás nemcsak felmutatta a verbális abúzushelyzeteket, hanem színészek és résztvevők együtt kerestek megoldási lehetőségeket, technikákat. Illetve, hogy a bántalmazáson kívül a dicséretről is szó esett. Így a diákok egyszerre tapasztalták meg a „rosszat” és a „jót” is, hogy a bántó és a kedveskedő, elismerő szavaknak milyen mély, hosszantartó hatása lehet. Ehhez az élményhez a jövőben is vissza lehet térni, ha útmutatásra szorul az ember.