Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MINDEN GYEREKNEK JÁR EGY IGAZI OTTHON

Paulon Viktória–Gimesi Dóra: Kisrigók / Budapest Bábszínház
2021. nov. 3.
A Budapest Bábszínház új előadása, a Kisrigók, azzal a ritkán tárgyalt témával foglalkozik, mi történik (ideális esetben) azokkal a gyerekekkel, akiknek nincs anyukájuk és apukájuk. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Lécekből összeállított három építmény a díszlet. Kicsit babaház, kicsit kalitka, de utóbbira talán csak a címből asszociálok a nézőtéren. Itt laknak a kisrigók, a hatéves Szaszka, az ötéves Csabó és a négyéves Gigi. Szaszka és Gigi nevelőszülőknél, Csabó gyerekotthonban lakik. Hazatalálnak, de majd csak az előadás végén, és egyáltalán nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk, vagy ahogy ők maguk sejtik.
 
Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból
Hogy az előadás által felvetett téma mennyire fontos és mégis mennyire láthatatlan a társadalomban, arról talán nem kell sokat győzködni senkit. De azért érdekes mégis, hogy az előadás szünetében a valóság miként furakodott be a látó- és hallásterembe. Egy felnőtt két gyerekkel ült le az asztalhoz, ahol én is ültem – nem az édesanya volt, talán inkább a nagynéni. Az első részről beszélgetett a gyerekekkel, de láthatóan elég eszköztelen volt ő maga is, hogy a problémát szavakba öntse. Majd egyszer csak arról kezdett beszélni, hogy akiknek nincsenek szüleik, azok gyerekotthonba kerülnek, és akik nagyon rosszul viselkednek, azok egy olyan helyre, ami nagyon hasonlít a börtönhöz. Hogy három óvodáskorú árva gyerek történetétől egy lépésben jutunk el a fiatalkorúak börtönéig, az hűen mutatja meg össztársadalmi tudatlanságunkat és felületességünket.
 
Nevelőszülőknél vagy gyerekotthonban élni, távol kerülni a testvéreinktől, már önmagában nagy megpróbáltatás, még akkor is, ha a rendszerben dolgozó felnőttek nagy része csak jót akar a hozzá kerülő gyerekeknek. Persze, itt is vannak fokozatok, amit az előadás szépen meg is mutat. Szaszkának nincs szerencséje, ő egy alkoholista és verbálisan bántalmazó nevelőapához kerül, aki folyton üvöltözik, és legjobban azt szereti, ha a kislány csöndben van, úgy tesz, mintha ott se lenne. Csabót a gyerekotthon nevelője tulajdonképpen kedveli, de a sok másik gyerek mellett nincs türelme és energiája túl sok figyelmet fordítani rá. Gigi nagyon jól érzi magát a nevelőanyukájával, aki rendkívül sokat tesz is ezért. Ám mindhárom gyerek életét megnehezíti a bizonytalanság és a vágyakozás egy igazi, saját otthon iránt, ezért elhatározzák, hogy megkeresik az anyjukat.
 
A történet szerint, habár a három testvér sosem találkozik egymással, különböző varázseszközök és egy galamb barátjuk segítségével folyton tartják a kapcsolatot. Ezért is rettenetesen szomorú, amikor Csabó és Gigi találkoznak egymással az állatkertben, sőt, játszanak is egymással, de nem ismerik fel egymást. Az állatkerti jelenet másik szép pillanata, amikor Csabó arról érdeklődik az őt kísérő nevelőjénél, hogy vajon rajtuk kívül csak családok vannak-e ott, mire a nevelőnő azt mondja, egyértelműen látszik, hogy kik tartoznak egy családba, majd rámutat Gigire és nevelőanyjára, és azt mondja, az a kislány ott a nagymamájával van.
 
Hoffer Károly rendezésének egyik legizgalmasabb része a két narrátor szerepeltetése. Az előadás elején Pallai Mara és Teszárek Csaba kezdik el mesélni a történetet, akik aztán folyamatosan jelen vannak a színpadon, és a gyerekek számára láthatatlanul segítik őket. Ők dugják össze a varázsporszívó és a varázshajszárító kábelét, hogy Szaszka és Gigi telefonálni tudjon egymással, mikor Gigi sír, Pallai Mara simogatja meg a fejét, és ők indítják el a kis rendőrautó szirénáját, amikor a testvérek az előadás végén el akarnak szökni. Nem tudom, hogy a körülöttem ülő, főleg általános iskolás nézők is sejtették-e, hogy kik ők, vagy a megoldás csak a felnőttek számára volt világos. Pallai és Teszárek sok melegséggel, érzékenységgel és empátiával játssza a két örökbefogadó szülőt.
 
Fotók: Éltető Anna. Forrás: Budapest Bábszínház
Fotók: Éltető Anna. Forrás: Budapest Bábszínház
Szaszkát Bartos Ágnes e.h., Csabót Bartha Bendegúz e.h., Gigit Podlovics Laura e.h. mozgatja és alakítja. Szaszka bábja keveset mozog, melankolikus figura, izgalomba csak akkor jön, amikor szabadulását tervezgeti. Csabó vagány, lázadó kisfiú, a báb mozdulatai lazák, felmászik mindenhova, nem csoda, ha néha le is esik valahonnan. Gigi kiegyensúlyozott kislány, ekként a báb mozdulatai is azok, de ha szomorú, az egész kis bábtest rázkódik a sírástól. A többi bábot, szám szerint kilencet, Kemény István, Tatai Zsolt és Kovács Katalin mozgatja. Báb és mozgató viszonyát tekintve ez az előadás meglepően visszafogottnak mondható. A színészek altruista módon, fekete ruhában állnak a figurák mögött, és rájuk irányítják a figyelmünket.
 
Az előadás végén pedig minden szépen a helyére kerül. A középső, háromemeletes díszletelemet Pallai Mara és Teszárek Csaba emeletes ággyá alakítja, ahol a takaró alól aztán kibújik Szaszka, Csabó és Gigi – most már valódi gyerek méretű bábokként, nekik mesélik el a nevelőszülők ezredszerre is a történetet, hogyan kerültek hozzájuk ők hárman. Mint amikor a kisgyerekek azt kérik a szüleiktől, meséljenek arról, milyen volt, mikor megszülettek, vagy amikor még nagyon kicsik voltak. A különbség csak annyi, hogy e három testvér családi története egy kicsit későbbről indul, hogy ezt rengeteg bizonytalanság és megpróbáltatás előzte meg. 
 
Gyönyörű az előadás plakátja is. Egy üres fészek van rajta, három apró párnával. Körülötte a hóban három kisrigó nyoma. Három irányból jönnek, de ugyanoda tartanak: haza.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek