Istenítélet (A. Miller: Salemi boszorkányok)/ Pécsi Nemzeti Színház, POSZT 2009
2009.06.04.

Salemi boszorkányokat láthatunk a Pécsi Nemzeti Színház színpadán, ahogy majd’ másfél évtizeddel ezelőtt Kaposvárott. Mohácsi János Miller-átirata nem kapaszkodik az aktualitásokba; a tömeghisztéria természetrajza független az aktuális politikai helyzettől. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.

Zayzon Zsolt és Herczeg Adrienn
Zayzon Zsolt és Herczeg Adrienn
Talán véletlen, de mostanában több előadás is felveti a Mohácsi János rendezéseihez kapcsolódó, sokat hangoztatott tézis felülvizsgálatát. Mármint azét, mely szerint az általa készített előadások reprodukálhatatlanok. Hiába ugyanis az elvben jól használható szövegkönyv, ezek a produkciók termékeny társulati munka gyümölcsei, a szerepek szorosan kötődnek a színészekhez, nem emelhetők át „egy az egyben” másik közegbe. Ebben az évadban előbb Rusznyák Gábor rendezte meg Szegeden az egyik legizgalmasabb, legeredetibb kaposvári Mohácsi-előadást eredményező Kávéházat, s alig egy-két héttel később Pécsett maga Mohácsi vitte újból színre a kilencvenes évek közepén kiugró sikert aratott Istenítéletet.

Kovács Mimi
Kovács Mimi
Az Istenítélet az alapműhöz relatíve szorosabban tapadó Mohácsi-rendezések közé tartozik. A darab vázát, történetét érintetlenül hagyja az átdolgozás, mely két fő csapáson halad; az egyik tartalmi, a másik stiláris szempontból határozza meg az előadást. Részint fontos hangsúly kerül a tömeg szerepére, ezáltal az első és a harmadik felvonás hangsúlyai alapvetően módosulnak; főszereplővé itt az istenadta nép válik, mely maga váltja ki a végül a soraiban is rendet vágó hisztériát. A nép természetesen mint tömeg is hangsúlyos (még ha létszámában valamelyest kisebb, s értelemszerűen egy árnyalattal erőtlenebb is most Pécsett, mint annak idején Kaposvárott), s több  - Miller által meg nem festett -  arc válik ki soraiból. Másrészt a rendező roppant következetesen alkalmazza azt az utóbbi rendezéseiben tökély közelire fejlesztett dramaturgiai elvet, mely tragikus és komikus hatáselemek folyamatos váltogatására épül. Ez különösen a harmadik és negyedik felvonásban nyilvánvaló, ahol a megrázó szembesülések, szembesítések, vallomások és árulások sorát rendre komikus, majdhogynem bohózati betétek (törvényszolgák szerencsétlenkedései, pánikot okozó egér stb.) szakítják meg, furcsa mód nem megtörve, hanem még fel is erősítve a feszültséget.

Zayzon Zsolt és Märcz Fruzsina
Zayzon Zsolt és Märcz Fruzsina
Ha arra keressük a választ, hogy a fenti árnyalatok mellett miben tér el a mai és az egykori előadás, röviden azt felelhetjük: részleteit tekintve sokban, lényegét nézve alig. Mert a játék most is arról szól, amiről akkor: a diktatúrát nem feltétlenül valami démonikusan kegyetlen felső hatalom szüli, hanem „alulról” - ostobaságból, haszonvágyból, bosszúból és félelemből - is felépíthető. S az így keletkező hisztéria sodrásában végül kiszolgáltatottá válhat mindenki - nem csupán az áldozatok, de azok is, akik az őrületet gerjesztették, vagy éppen a hasznot kívánták lefölözni. Néhány ember tartása, rendíthetetlen tisztessége legfeljebb a mártíromsághoz elegendő, a világ megváltoztatásához aligha. Ám ahhoz, hogy ez az általános érvényű mondandó most is hasson, s ezúttal is jelentős előadás jöhessen létre, sok apró részletnek kellett megváltoznia. Változtak, értek Mohácsi rendezői eszközei is, Kovács Mártonéknak köszönhetően megnőtt a zene szerepe, módosult a díszlet, bekerültek bőven új poénok is, de mindennél alighanem fontosabb, hogy a szerepeket sikerült a pécsi színészekre applikálni. Bár a „kar” különösen a harmadik felvonásban korrektül teljesít, Mohácsi a szokottnál többet bíz a főbb szereplőkre, akik közül senki nem próbálja másolni az elődök játékát. Autonóm, személyre szabott szerepek jönnek így létre, egyik-másik hangsúly el is tolódik, ám - köszönhetően az erős alapanyagnak és a következetesen végigvitt rendezői koncepciónak - ez a mondandó egészének érvényre jutását nem befolyásolja.

Jelenet az előadásból. Forrás: www.pnsz.hu. Körtvélyesi László fotói
Jelenet az előadásból. Fotó: Körtvélyesi László (Forrás: Pécsi Nemzeti Színház)
Zayzon Zsolt Proctorként nem az a rendíthetetlen tekintélyű férfi, amilyennek többször mondják; esendő, érzékeny, sebezhető ember - így lesz vergődése még hangsúlyosabb, drámaibb. Felesége szerepében Herczeg Adrienn igen erős színpadi jelenléttel hozza a rendíthetetlen tartást és tisztességet, de érzékelhetővé teszi az asszony ridegségét is. Abigail személyes bosszúja természetszerűleg kevésbé hangsúlyos ebben az előadásban; Märcz Fruzsina nem is bosszúszomjas fúriát játszik, hanem megzavarodott, csapdába szorult, bőrét mind kétségbeesettebben menteni próbáló lányt. Kovács Mimi pontosan mutatja azt az érzelmi csapdahelyzetet, melybe a szellemileg kissé visszamaradott Mary beleszorul, s amelynek nem lehet megnyugtató feloldása. Hale tiszteletes eszmélésének ívét felettébb meggyőzően rajzolja Pál András; kivált emlékezetes összezavarodott tekintete, amikor a tárgyaláson fokozatosan rádöbben saját bűnére. Igaz, a vádlók többsége is átmegy hasonló változáson – a kivételt legfeljebb Vidákovics Szláven iszákos, cinikus orvosa, s - némiképp meglepő módon - Széll Horváth Lajos mindvégig hatalmát féltő, hiú, ostoba, jelentéktelen fráternak láttatott Danforth alkormányzója jelenti. Köles Ferenc Hawtorne ügyésze viszont amilyen fanatikus idiótának tűnik a tárgyaláson, olyan józanul cinikus diplomataként viselkedik a negyedik felvonásban; kétséget sem hagy afelől, hogy nem hisz a boszorkányokban. Valami hasonló gyanítható az egyetlen Kaposvárról hívott vendég, az igazán színes és szellemes alakítást nyújtó Kocsis Pál sunyi Parris tiszteleteséről is: a korrupt, a tömegőrületet hűségesen kiszolgáló papról a végére bizonyossá válik, hogy realitásérzéke kifogástalan. A hatalmat képviselők közelében több-kevesebb gátlással sertepertélő kisemberek figuráit Józsa Richárd és Róbert Gábor karakteresen egyéni humorral ábrázolja.

A társulat tagjai láthatóan a magukénak érzik a megjelenített alakokat, s így tudják nem lemásolni, hanem élettel, személyiséggel megtöltve újrateremteni az Istenítéletet. Az előadás maradéktalanul meggyőz arról, hogy ezzel a módszerrel ez az előadásszöveg érvényesen életre kelthető. S talán rövidesen megtudjuk, hogy más Mohácsi-darabokat, más módszerrel, esetleg más rendezőnek sikerülhet-e újraértelmezni.


Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a POSZT 2009 gyűjtőlapon olvashatják.


Vö. Sándor L. István: Boszorkányhajsza
Csáki Judit: Mégis magyar
Stuber Andrea: Néptribün 
Marsalkó Eszter: Istenítélet Pécsett 
Jászay Tamás: Tömeg, hisztéria 

Sztrókay András: Taps, vihar / Az Istenítélet a POSZT-on

Cím:  Istenítélet,  Dramaturg:  Mohácsi István,  Zene:  Kovács Márton,  Díszlet:  Khell Zsolt,  Jelmez:  Szűcs Edit,  Rendező:  Mohácsi János,  Szereplők:  Zayzon Zsolt,  Herczeg Adrienn,  Märcz Fruzsina,  Széll Horváth Lajos,  Kocsis Pál,  Pál András,  Köles Ferenc,  Kovács Mimi,  Füsti Molnár Éva,  Urbán Tibor,  Stenczer Béla,  Szabó Vera,  Stubendek Katalin,  Ottlik Ádám,  Darabont Mikold,  Fischer Lilian,  Juhász Gerda,  Víg Diána,  Józsa Richárd,  Róbert Gábor,  Vidákovics Szláven,  Várnagy Kinga,  László Csaba,  Csányi Dávid
Megítélt támogatás: 1 700 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A produkció színrevitelére (2008)