Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

DUKAY A PÁRHUZAMOS VALÓSÁGBAN

Dukay 70+1 / Budapesti Őszi Fesztivál
2021. okt. 19.
A 71 éves zeneszerzőt elsősorban nem saját alkotásaival, hanem szelleméhez közel álló művekkel köszöntötték a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, a Budapesti Őszi Fesztiválon. CSABAI MÁTÉ CIKKE.
Hetvenegy éves lett a magyar kortárs zene különc komponistája, Dukay Barnabás. Nem is olyan régen, tavaly nyáron elmondta nekem, hogy a hetvenkettedik születésnap lesz számára igazán kerek – kozmológiai okból. A Földnek van egy harmadik típusú mozgása, a tengely bólogat, mint egy búgócsiga, és 25 920 év alatt tesz meg egy kört. Ha azt leosztjuk tizenkettővel, majd harminccal, akkor hetvenkettőt kapunk. Tiszta tudomány. Akkor telik le egy nap az életéből, magyarázta.
 
Dubóczky Gergely
Dubóczky Gergely

Dubóczky Gergely viszont nem várt addig, hanem idén is felköszöntötte őt, ahogy illik. A felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában a Budapest Sound Collective és a Szent Efrém Kórus lépett fel. Olyan műsorral, amely Dukay szellemiségét és zenefelfogását képviselte: többek között Bach, Haydn, Morton Feldman és Ives műveivel a programban.

 
Már a műsor is mutatja, hogy Dukay művészete inkább a fő kánonnal párhuzamosan halad: őt a reneszánszból, a kora klasszikából és néhány modern alkotó közül is azok érdeklik, amelyek félárnyékban vannak. Azt a szubsztanciát és tudatállapotot keresi a zenében, amelynek nincs helye a posztmodern világban. Nem külső hatásra törekszik, hanem belső önazonosságra, így él abban a párhuzamos, de teljesen valóságos valóságban, amelyet igazabbnak tart. Az az elképzelés a zene fejlődéséről, amely Beethoven, s még inkább Wagner óta uralja a zenetörténetet, Dukayt mintha hidegen hagyná. A romantika kora óta ugyanis alapvetés, hogy a zene története fejlődéstörténet, amely a diatónia meghaladásáról szól, s valamilyen félreértett demokratikus szándéknak megfelelően a kromatizmus a cél. (Erre mondta Ligeti György hírhedt nyilatkozatában, hogy a schönbergi örökséget továbbvíve a darmstadtiak „ronda zenét” írtak.) Noha azóta kiderült, hogy a tonalitásban van még lehetőség (ezt villantották meg a minimalisták, a neoromantikusok, de a beat, a rock és a jazz is), a zene evolúciós szemlélete megmaradt. Így amikor színre lép egy Dukay, és elsősorban az általa felmutatott létélményben mutat újat (pontosabban a régit, mert mintha elfeledett, titkos tanításokat elevenítene meg újra), akkor a kánonalkotók nem tudják hova tenni.
 
A Budapest Sound Collective és a Szent Efrém Kórus koncertjén a karmester arra kérte a közönséget, hogy ne szakítsa meg tapssal a zeneművek láncolatát. Az, amit kaptunk, afféle Dukay-playlist volt: egybefogta a szerző saját műveit és a saját panthéonjához tartozó alkotásokat. Bach egyik ricercarja Anton Webern átiratában szólt, hallottunk Purcell-szextettet, a francia reneszánsz komponista, Jean L’Héritier egy darabját és Thomas Tallist. Két opusz is elhangzott Morton Feldmantól, az amerikai zeneszerzőtől, aki egy ideig John Cage köréhez tartozott (az Only című, egyetlen althangra írott művet Rajk Judit énekelte) valamint egy rövid vonószenekari mű, Charles Ives Hymn című tétele is megszólalt.
 
Szent Efrém Férfikar (Czerkl Gábor fotói, a képek forrása: Budapest Sound Collective)
Szent Efrém Kórus (Czerkl Gábor fotói; a képek forrása: Budapest Sound Collective)

Hogy mi a közös ezekben a darabokban? Alighanem az, hogy másfajta létélményt kínálnak: távolabb az időtől és a történelemtől, még távolabb az ideológiáktól. A koncert utolsó műsorszáma egy korai Haydn-szimfónia volt, amely mintha – a klasszikus kor eszmeiségének megfelelően – egyfajta aranykorból szólna át. Vergilius intése jutott eszembe: „Illőbb hang pásztorhoz a nyájas.” – Hát így.

 
Dukay Barnabás – sejtésem szerint gazdag – életművéből mindössze három rövid darabot hallottunk: az Alleluja című kórusművet, a Csak szíved fényénél láthatsz a nappali sötétségben című vonószenekari darabot és a Magány és csend című motettát. Utóbbit a héttagú női kórus fantasztikusan adta elő, pedig igen nehéz feladatot jelent a hangfürtökből, szokatlan hangzatokból álló alkotás.
 
Lehetne még dobálózni olyan fogalmakkal, amelyek rendre előkerülnek Dukayval kapcsolatban: szakralitás, meditatív tónus és gnózis. (Némelyiket én is körülírtam fentebb.) De hát minek? A hallgatónak ezek talán magától is eszébe jutnak. Engem az érdekel, hogy lesz-e, aki segít a Dukay-művek megőrzésében. (Egyelőre akad, a Ránki-család, például.) A kánonon kívülre csöppent alkotókat ugyanis a felejtés – a kifelejtés – fenyegeti elsősorban. Szóval lesz-e, aki segít ott tartani Dukayt, ahol a legjobban érzi magát. A margón.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek