Bár a brit Time Out magazin szerint Budapest XI. kerülete a hetedik legmenőbb városrész a világon, azért a bohém kávézók, neomodern terek és a Dürer Kert mellett van még említésre méltó környék a városban. A Ráday utcában ugyanis országos szinten egyedülálló módon már hat független színháznak is van saját épülete. S lehet, hogy a külcsín nem olyan menő, mégis a belbecs, a tartalom, amivel fel tudják tölteni az utcát, igencsak biztató. 

 

Mindez azonban nem az idén kezdődött. A 2000-es évektől kezdve pezseg az utcai élet, eleinte még csak különböző vendéglátó helyszínek sűrűsödésével, majd kulturális-művészeti események, illetve galériák és színházak létrejöttével. 2009 óta működik a Ráday Soho Egyesület, ami az utca népszerűsítésén, felújításán, a lakók megszólításán és közösség építésen fáradozik hivatalosan is. Nem csoda tehát, ha az évek alatt a Ráday kiérdemelte a ’Kultucca’ nevet. 

 

Az Itt és Most Társulat és Közösségi Tér tagjai 2019/20-ban ezt új színnel bővítették és két házifesztiválra invitálták az itt lakókat. Ez volt a STARTfeszt, ahol gyermekeknek szóló és improvizációs események mellett a FISZ irodalmi programjával, filmekkel és előadásokkal várták nézőiket. Azonban ez mára már kinőtte magát, miután csatlakozott hozzájuk a MáSzínház, a Kettőspont Színház és Spirituális Ügynökség, a Stúdió K Színház, a Pinceszínház, a Karaván Színház, a Kispont galéria és a VerShaker YouTube-csatorna is. Így, összefogva szomszédos alkotótársaikkal, a kerülettel és az utca vendéglátósaival 2021-ben megszületett a reSTART Feszt.

 

Mintegy a Budapesti Őszi Fesztivál előfutáraként, az együttműködés és újrakezdés jegyében olyan összművészeti kulturális eseménysorozatként hosszabbították meg a nyár utolsó napjait, amelyen három napon át nyolc helyszínen több mint ötven programmal várták az érdeklődőket. A délelőtti gyermek- és családi programoktól kezdve az állandó kiállításokon, koncerteken át, az esti színházi előadásokon túl még éjszakába nyúló aftereket is találhattunk az utcában. Egész napos útvonalakat lehetett tervezni, akár tematikusan, akár csak random, kedvünk szerint, vagy követhettük a szervezők által ajánlottakat is. 

 

A programok közt rengeteg ingyenes, szabadon látogatható volt, ahol családias hangulatban még a kávé, tea vagy sör és ropogtatnivalók is adomány, illetve becsületkassza alapon működtek. A szervező intézményeknek minden helyen sikerült nyitott, befogadó, közösségi atmoszférát teremteni, ahol kicsik és nagyok is interakcióba léphettek egymással, alkotó és alkotó közötti találkozások kaptak teret. S ha valaki több helyről gyűjtött karszalagokat, akkor például három esetén már kedvezményben részesült a fesztiválon résztvevő vendéglátóhelyeken, öt karszalaggal pedig páros belépőt nyert bármely színház repertoárjából egy választott előadásra. 

 

A fesztivál koncepciója, a szervezés és marketing család- és közösségközpontú attitűdöt vett fel, amelyben az egymással való kommunikációs, illetve alkotófolyamatokon volt a hangsúly. A színházismeretlen újszülöttektől a fogyatékkal élőkön át, a frissen végzett vagy hobbi képzőművészektől a színházi szakma neves szereplőiig mindenkit egybegyűjtöttek és megszólítottak. A kultúrsznobság és öncélú művészkedés igénye nélkül tárult fel úgy a Ráday, hogy az önös érdekek helyét átvette az utca felpezsdítésére és megszólaltatására való igény. A POSZT-ok és a THEALTER-ek nosztalgikusan bizsergő, közvetlen hangulatát varázsolta elő újra a Kultucca.

 

A fesztivál elindulásában nagy szerepet játszott Borbás Gergőnek, az Itt és Most Társulat művészeti vezetőjének kezdeményező munkája, a legnagyobb siker azonban talán mégsem a megvalósulás ténye. Sokkal inkább az, hogy a Ráday utcai alkotók társként reagáltak az indítványra, és párbeszéd tudott kialakulni közöttük. Ez pedig hosszú távon is pozitív hatással lehet az egymás melletti működésükre, művészeti kapcsolataikra, majd olyan közös produktumokhoz vagy beszédtémákhoz is vezethet, amelyek már nem csak a Ráday utcát érinthetik, hanem esetlegesen a várost, más városokat vagy szakmai beszélgetéseket.

 

A fesztivál egyik nagy előnye már most, hogy olyan társulatoknak, alapítványoknak és programoknak tud nyilvánosságot biztosítani, amelyek eddig kevésbé voltak közismertek. Ugyanis a színházi, művészeti szakma peremvidékén mozgó, a műfajok határvidékein kísérletező vagy feltörekvő csapatok nagyon messze vannak a különböző holdudvaroktól. Bár mind az újonnan beköltözött MáSzínház, mind pedig a Karaván Színház nagy múltú társulat, munkásságuk és céljaik jóval több szakmai és közönségfigyelmet érdemelnének. 

 

A MáSzínház értelmi sérült fiatalokkal dolgozik, céljuk az ő társadalmi integrációjuk, a saját kifejezési módjuk kialakítása, emellett pedig a nézők érzékenyítése a témában. A Karaván Színház és Alapítvány hátrányos helyzetű roma fiataloknak ad lehetőséget érvényesülni, miközben céljuk az építő jelenlét a roma kultúrában, illetve a reflexió a romák és nem romák együttélésére. A színházi kritika mint a dokumentáció fő forrása, nehezen tud viszonyulni a hasonló rétegműfajokhoz – és idesorolhatnánk még az Itt és Most Társulat által művelt improvizációs előadásokat is –, ezért ezeknek a csoportoknak más alternatívákat kell találniuk a nyilvánosság felé. Innen nézve a fesztiválra meghívott, Zoltán Áron által vezetett VerShaker remek kezdeményezéssel érkezett: az említett két csapatot, illetve a Kettőspont Színházat is külön-külön műsorban szólította meg és dokumentálta, amely felvételek már a YouTube oldalukon el is érhetőek.

 

Miközben ezekről a sikerekről beszélünk, valaminek a kezdetén vagyunk. Egy olyan párbeszéd indult el, amelynek szeptember végén három napra sikerült kultúrával megtöltenie és ébren tartania a Ráday utcát, de hogy meddig és milyen minőségben tud ez tovább tartani, az alkotókon, a közösségükön-közönségükön és a rájuk irányított tekinteteken is múlik. Ahogyan Jordán Tamás mondta a fesztiválon: a kultúra vegye birtokba azt a terepet, ahol az emberek élnek. És tartsa is meg!