A stabilitás igénye a folyamatos átalakulásban lévő kortárs lengyel táncban visszatérő, sőt lényegi motívummá vált. Formai instabilitása nem csupán műfaji komplexitásából, identitás-kereséséből, hanem félbeszakított történetéből is adódik.

A lengyel táncról való gondolkodás egyik legfontosabb viszonyítási pontja a modernizmus és a lengyel módon értelmezett német expresszionista tánc népszerűségének korszaka. A két világháború közötti időszak szinte mitikus jelentőségre tesz szert, mintegy a hatalomról, a lehetőségekről és elismerésről szőtt álomként. Ezt az eseményekben és eredményekben gazdag időszakot vágja drasztikusan ketté a Lengyelország területén zajló második világháború. A korábbi kedvező történelmi pillanat (Ausdruckstanz és szabad tánc) szorító űrt hagyott maga után. A háborút követően még a balett is veszített pozíciójából: a működő operaházi (nagyszínházi) rendszer átalakulásának következményeként a zeneművészetekhez kapcsolták hozzá. Az autonómia elvesztéséből fakadó probléma hosszú évekre a professzionalizálódás igénye, valamint a két világháború közötti időszak tánctradíciója iránt érzett sajátos nosztalgia mellett jelölte ki a táncszakma törekvéseinek irányát.

A 80-as évek vége, ám mindenekelőtt a 90-es évek a kortárs tánc, valamint a táncszínház műfaja iránti masszív érdeklődés hullámát hozta. Ez a nagy fesztiválok és a tánc úttörőinek aktív időszaka (Wojtek Misiuro, Jacek Tomasik, Jacek Łumiński, Witold Jurewicz, Iwona Olszowska, Ewa Wycichowska, Hanna Strzemiecka, Katarzyna Skawińska, Marta Pietruszka, Leszek Bzdyl, Wojtek Mochniej, Jan Maria Birczyński és mások). Óriási szerepet játszottak ekkor a bytomi, poznańi, kaliszi, gdański, krakkói és Zielona Góra-i táncközpontok – mint az alkotómunka platformjai, trendek meghonosítói, a táncoktatás bázisai és a nemzetközi szakmai közösséggel való kapcsolat kiépítői. Csak 2004-ben rendeződik át markánsan a kép a poznańi Stary Browar Nowy Taniec működésének köszönhetően: sajátos fermentum jön létre az új tánc, a konceptuális tánc és a külföldről hazatérő fiatal koreográfusok egymásra hatásából. Kitűnő képzettségüknek köszönhetően egy – legalábbis lengyel viszonylatban – elég nagyszámú, „Szóló nemzedékként” emlegetett új generáció kezd kialakulni.

Érdemes még két eseményt megemlíteni ebből az időszakból (a lengyel tánc ezt megelőző évtizedéről a résztvevő és teoretikus perspektívájából Syrbe (Ádám) Andrea írt összefoglalót), ami megkoronázza a lengyel tánc professzionalizálódását célként megfogalmazó időszakot. Az egyik a Zene és Tánc Intézetének (jelenleg Nemzeti Zene és Tánc Intézet) megalapítása 2010-ben – ezt a helyi táncközösségek aktivitása, azaz a Táncművészeti Közösség Nyílt Fórumának (Otwarty Forum Środowisk Sztuki Tańca) a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával való együttműködése eredményezte.

A kortárs tánc helyzetének megszilárdításában a másik mérföldkő az első olyan oktatási intézmény megnyitása volt, amely akadémiai szinten képzett táncosokat és koreográfusokat. Ez az intézmény a krakkói Állami Színművészeti Főiskola (ma: Színművészeti Akadémia) speciális tagozataként létre hozott Táncszínházi Tanszék volt, ahova kezdetben Németországból, Ausztriából, Hollandiából is érkeztek előadó tanárok.

Meg kell állapítanunk, hogy az ezt követő évtized (2011-2021) igazán ígéretesen indult. A Zene és Tánc Intézet támogatásával állandó programok jelentek meg, az elektronikus folyóiratként és adatbázisként működő taniecpolska.pl oldal, valamint néhány további fontos program elősegítette az alkotómunkára való koncentrálás lehetőségét és a lengyel tánc láthatóvá válását. Kulcsfontosságú eredménynek tekinthető, hogy elindult a kanonikusnak számító külföldi szövegek fordítása, felgyorsult a könyvkiadás, hazai szerzők is lehetőséget kaptak kutatásaik, téziseik és elemzéseik ismertetésére, s ezzel együtt a táncról folytatott párbeszéd kialakítására.

Újabb események és változások következtek a kortárs tánc színpadán. A varsói koreográfusok közös összefogással, a felújító munkákat is magukra vállalva létre hozták a Mozgás Központot (Centrum Ruchu), amit közösségi szellemben vezetnek. Itt tevékenykednek többek között: Marysia Stokłosa, Iza Szostak, Ramona Nagabczyńska, Weronika Pelczyńska, Karol Tymiński és mások. Egy másik rokonszenves, projektalapú kezdeményezés 2017-2019 között a varsói Táncművészeti Központ sokrétű, Agata Życzkowska és Paulina Święcańska szervező munkájának köszönhetően működő programja.

Ezenkívül a 2017-ben életre hívott Lengyel Tánchálózat (Polska Sieć Tańca) együttműködési és előadási lehetőséget hivatott biztosítani a kiválasztott előadások számára, megerősítve ezáltal a táncközösségen belüli összetartozás érzését. A hálózat létrehozója és koordinátora Maciej Kuźmiński. A pilot projektben nyolc táncközpont vett részt. A PST nyitott struktúrával működik, bármely intézmény vagy szervezet csatlakozhat a hálózathoz, a részvétel feltétele ugyanakkor a létrejövő előadások részfinanszírozása, valamint az előadótér biztosítsa.

Tovább folytatódik a Lengyel Táncplatform (Polska Platforma Tańca) által szervezett nemzetközi együttműködés-sorozat is, melynek célja a lengyel darabok és alkotóik népszerűsítése a nemzetközi piacon. A kétévente megrendezett rangos szakmai eseménynek minden alkalommal egy-egy másik lengyel város ad otthont. E különleges biennálé befogadó városai voltak idáig Poznań [háromszor is: 2008, 2010, 2012), Lublin, Bytom és Gdańsk.

Meg kell azonban említenünk egy igen fontos intézmény eltűnését is a lengyel tánc térképéről: 2013-ban bezárta kapuit a Sziléziai Táncszínház (Śląski Teatr Tańca), ami körül a 90-es években Jacek Łumiński és társulata munkásságának köszönhetően dinamikus alkotóközösség működött. Łumiński állt ugyanakkor annak a kezdeményezésnek az élére, amely az önálló Táncszínházi Tanszék életre hívását tűzte ki célul, jelenleg pedig egy újabb táncművészeti szakirány kialakításában működik közre a katowicei Zeneakadémián. Az elmúlt évtizedben kibővültek a felsőoktatásban való továbbtanulás honi lehetőségei – Krakkó/Bytom mellett már Łódz-ban, Katowicében is várják a diákokat a különböző táncközpontok. Bytomban még egy befogadó tér és művészeti központ alakult – a ROZBARK Tánc-és Mozgásszínház, melynek létrejöttében szintén Jacek Łumińskinak volt nagy szerepe, jelenleg Anna Piotrowska vezeti.

Ha esztétikai szempontból vizsgáljuk a lengyel tánc elmúlt évtizedét, a performativitáshoz való egyfajta visszatérésnek lehetünk tanúi, amely a kortárs táncszcéna és a vizuális művészetek intenzívebb összefonódásában, együttműködésében érhető tetten. Ennek a fordulatnak az élén a performativitásnak szentelt előadássorozatával és saját tereiben megvalósulást kínáló táncprojektjeivel a varsói Kortárs Művészeti Múzeum állt. Ezt követően, mintegy dominó-effektusként egyszerre több múzeum és galéria is indított a kortárs táncon és performansz művészeten alapuló, koreográfusok által vezetett saját kurátori programot. Ez ösztönzően hatott magára a tánckurátori gyakorlat fejlődésére és annak megvalósulási lehetőségeire: a tánc különböző helyszíneken bukkant fel színházaktól kezdve múzeumokon át a galériákig.

Páréves működést tudhat magáénak a Stúdió Táncszínpad (Scena Tańca Studio), melynek fő érdeme a publikummal folytatott párbeszéd kialakítása, valamint a független kurátorok közötti eszmecsere propagálása volt. Az új formátummal együtt egy új műfaj is létrejött, ez a dance exhibition – tánckiállítás, amit Fekete doboz, fehér kocka, szürke zóna: tánckiállítások és közönségfigyelem című írásában Claire Bishop tesz vizsgálat tárgyává. A varsói Modern Művészeti Múzeum mellett a tánc a lódźi Művészeti Múzeumba, a krakkói Cricotékába, valamint a varsói Zamek Ujazdowski Kortárs Művészeti Központba is beköltözött. A legbefolyásosabb varsói színházak egyike, a varsói Új Színház szintén indított saját kurátori programot. A tánc számára újonnan megnyílt terek nagy részét a korábban a poznańi Stary Browar Nowy Taniec program körül csoportosult, külföldön képződött koreográfusok nemzedéke vette birtokba. A varsói Új Színház kurátori programját, a nomen oment ugyancsak Joanna Leśnierowska vette kézbe, aki a poznani Stary Browar Nowy Taniec program ötletadója és megvalósítója is volt.

Mindeközben a „szóló nemzedék” mellett színre lépett a táncosok újabb generációja, akik bár hasonló nemzetközi tanulmányi háttérrel rendelkeznek, életkoruk és formai tapasztalataik eltérőek, s gyakrabban nyúlnak a performansz műfajához. Az ebbe a csoportba tartozó koreográfusok nagy része Berlinben és/vagy Varsóban él és dolgozik. Közéjük tartozik Paweł Sakowicz, Agata Siniarska, Anna Nowak, Przemek Kamiński, Marta Ziółek és mások.

Kissé más irányzatot követő, ám nem kevésbé figyelemre méltó csoportot alkotnak a Bytom/ Krakkó székhelyű Táncszínházi Tanszéken végzett diákok is, közülük is leginkább Daniel Komęder, Dominik Wiak, Dominik Więcek, Piotr Stanek, Agnieszka Bednarz, Paweł Łyskawa, Patryk Durski és társaik.

Tomasz Plata kurátori programjának köszönhetően egy ún. remix irányzat (2013) is megjelent a kortárs táncszcénán belül, amely lehetővé tette a koreográfusok számára, hogy különböző nagy művészegyéniségek alkotásainak újraértelmezésén alapuló projekteket hozzanak létre. A művészeti ág történetét másképp fogalmazzák újra Anna Królica Testarchívum (Archiwum Ciała) és Táncgép (Maszyna choreograficzna) elnevezésű projektjei. Ez utóbbi Tadeusz Kantor művészete és a kortárs tánc között emel hidat. Akárcsak ennek egy továbbvitele, a Kantor now! – Tomasz Bazan, Patrycja Płanik és Anna Królica munkája, valamint a rekonstrukciós szemléletű, az Adam Mickiewicz Intézet által finanszírozott kezdeményezés, amelynek köszönhetően a két világháború között alkotó női koreográfusok – mint Pola Nireńska, Yanka Rudzka, Maria Rambert, stb. – emlékét felidéző projektek jöhettek létre.

Rafał Urbacki (1984-2019) művészi tevékenységének köszönhetően került be a lengyel táncba az alternatív motorika tematikája – mint kritikai tánc, illetve identitáskereső projekt. Az ezt követő évek alkotófolyamataiban Urbacki a mozgás- vagy szellemi korlátozottságuk, szexuális orientációjuk vagy vallási meggyőződésük miatt kirekesztett társadalmi rétegek számára igyekezett megjelenést biztosítani. Urbackit a test, a test átalakulása, deformációja, valamint a betegség kérdései foglalkoztatták, ezekre kereste a választ, ezekre reflektált művészi alkotómunkája során.

A nemzetközi színtéren bizonyos elismeréseknek is tanúi lehetünk: Maciej Kuźmiński például megkapta a Codarts Rotterdam produkciós díját (Partner Award) a 2021-es RIDCC-n. A HOTELOKO movement makers művészeti kollektíva az Absolutely Fabulous Dancers című előadásáért vehette át a zsűri „Coup de coeur” (az előadás egyediségéért járó) díját a montreáli Festival Quartiers Danses fesztiválon 2019-ben.

Itt kell helyet adnunk a lengyel-magyar vonatkozásoknak is. Az egyik legmeghatározóbb alkotóművész, akinek szövetsége a lengyel táncszcénával hosszú évekre nyúlik vissza, Ladjánszki Márta. Kezdetben Anna Piotrowska varsói fesztiváljának volt meghívott vendége, majd Joanna Leśnierowskával (Art Stations Foundation) kezdett hosszútávú alkotói együttműködést, hol táncos-performerként, hol koreográfusként. Ennek meghatározó állomása a Leśnierowskára koreografált Josha (2012), majd két évvel később Ladjánszki közreműködése Leśnierowska darabjában, a Rooms by the Sea-ben. 2015-ben Ladjánszki a krakkói 3..2..1..tánc! koreográfusi verseny zsűrijébe is meghívást kapott. A fesztivál egyébként idén ünnepli tízéves fennállását. A 2017/2018-as évadban kisebb formátumban – a Varga Zsolttal közös Duettel – képviseltette magát a białostocki Kalejdoskop Fesztiválon. Ugyanezen a fesztiválon Mórocz Eszter is fellépett Adequacy című darabjával.

A magyar művész jelenléte tehát igen sokrétű, s több lengyel táncközponttal fonódik össze. Ladjánszki Márta a Lengyel Táncplatformnak is állandó vendége, aminek köszönhetően az L1danceFest-re is rendszeresen kaptak meghívást lengyel előadások. Többek között: Domikina Knapik Hogyan tetszem? (2010), Towarzystwo Gimnastyczne Semmi (2010), valamint egy kiemelt lengyel fókuszú nap keretében 2011-ben Agata Maszkiewicz Polska, Małgorzata Haduch Zona Segura és Anna Steller Delia című darabjaival. Az idei, húszéves jubileumot ünneplő s egyúttal a húsz évet lezáró, utolsó fesztiválalkalmon a Teatr A Part / Marcin Herich lépett fel Tavaszi áldozat című darabjával. Az idei Krakkói Táncfesztiválra Mészáros Máté kapott meghívást A távolság mechanikája című darabjával (az előadásról szóló cikkünket ld. itt – a szerk.), míg Fehér Ferenc a bytomi Táncszínházi Tanszék végzős diákjainak diplomamunkáját koreografálta – a Flying Fish rendkívül jó fogadtatással kezdte meg színpadi karrierjét. S ez csak néhány példa a számos, bár egyszeri együttműködés közül.

Kiemelkedően fontos esemény, s egyúttal a lengyel színpadi körkép már hagyományosnak mondható része a SzólóDuó Fesztivál, melynek lengyel előválogatásáért Anna Piotrowska és az Eferte Tánc Fejlődéséért Alapítvány felelős. Egy ideje az előfesztivál helyszíne a bytomi Rozbark Színház, a zsűri tagjait pedig lengyel fesztiválkurátorok alkotják, ami lehetővé teszi, hogy a díjazott előadások a kurátorok meghívásának köszönhetően további lengyel fesztiválokon is szerepelhessenek.

Ugyancsak izgalmas lengyel-magyar együttműködést kezdeményezett a krakkói Táncszínház és a budapesti Közép-Európa Táncszínház: a későbbi ősbemutatók alapját egy nemzetközi oktatási projekt adta. A nemzetközi együttműködés első fázisában a helyi partnerek alkotóműhelyeket, workshopokat szerveztek. A projekt megvalósulásának ebben a szakaszában tovább mélyültek a művészi kapcsolatok a két táncszínházi társulat között, s így jött létre a projekt második fázisaként a Col-lab elnevezésű közös munka. Ez a végzős diákok és a budapesti Táncművészeti Főiskolán tanulmányaikat éppen megkezdett lelkes tanítványok, fiatal táncművészek közötti együttműködést jelentette, összesen két előadást eredményezve.

Az egyiket Kun Attila koreografálta, a másikban pedig Eryk Makohon dolgozta át Poliamoria című saját darabjának anyagát a Közép-Európa Táncszínház társulatára. A Poli című előadást kifejezetten a KET táncosaira koreografálta, ennek bemutatója Budapesten, a rangos, táncelőadásokat is műsorra tűző Várkert Bazárban volt, az előadás ezt követően egy időre a társulat repertoárjába is bekerült. Az együttműködés utolsó fázisaként a KET társulata meghívást kapott két további saját darabjának bemutatására is a krakkói Cricoteka „Rollercoaster. Benyomásgyűjtők” elnevezésű programjának keretében, melynek kurátorai Eryk Makohon és Paweł Łyskawa voltak. 2020 őszén Magda Skowron, a Krakkói Táncszínház koreográfusa és táncosa hozott létre a KET állandó társulatára koreografált saját darabot mint a KET fiatal koreográfusi versenyének győztese. A projekt a pandémia által előidézett helyzet miatt csak táv-együttműködésben tudott megvalósulni .

Ezek után akár úgy is tűnhet, hogy most már semmi sem állhat a lengyel tánc fejlődésének útjában, s innen kezdve egyenes irányú felívelésnek lehetünk majd tanúi. Az elmúlt évtizedben oly erőteljes mozgásba lendült helyzet azonban komoly megrázkódtatással zárult: az Art Stations Foundation szervezésében 2004 óta működtetett poznańi Stary Browar Nowy Taniec program egyszer csak véget ért. A művészeti központ fő mecénása, Grażyna Kulczyk ugyanis bejelentette, hogy a központ teljes művészeti tevékenységét Svájcba, az ott újonnan létrehozott Susch Múzeumba telepíti át. A tánc fogalmával szorosan összefonódott Stary Browar nem ad többé otthont a táncosok számára.

Az új évtizedbe a többnyire szabadúszóként tevékenykedő művészek munkáját ellehetetlenítő, a pandémia által előidézett korlátozásokkal, lockdown-okkal léptünk át. A táncszféra támogatására újonnan létrehozott program pedig egyelőre kelepcének tűnik, hiszen a pénzügyi erőforrások jelentős része nem a kísérletező művészeti kezdeményezések, hanem a már megállapodott, stabil pénzügyi háttérrel rendelkező intézmények között került kiosztásra. Hogy milyen sors vár ezek után az igencsak ígéretesen indult kortárs lengyel táncszcénára? Nem tehetünk mást, mint hogy útját továbbra is figyelemmel kísérjük annak reményében, hogy átlendül majd jelenlegi holtpontján…