Romankovics Edit–Zsigó Anna: Mit ér, ha? – zenés női varieté a mulandóságról / Láthatáron Csoport, Jurányi Ház
2021.11.25.

Mit tehet a nő, ha már nem húsz, és már nem is harminc éves? Ha már elmúlt negyven, urambocsá ötven? Ha elmentek a „jó” évek és az álmokból, tervekből semmi sem lett? A Láthatáron Csoport zenés varietéje könnyekig nevettet, ám tompán fájó perceket is szerez, ha néha magunkra vagy a környezetünkre ismerünk. KÓNYA RITA VERONIKA KRITIKÁJA.

Tényleg ilyen hamar lejár a szavatosság, ha tovatűnik a hamvas női báj? Egy érett nő már nem lehet izgalmas, vonzó - dehogynem! -, és ha mégis próbálna az lenni, inkább mosolyogtató, már-már kínos erőlködésnek hat csupán? Miért nehéz, ha van gyerek, miért nehéz, ha nincs? Ha valaki túl sokáig hitte, hogy ráér még, hogy „lehet még valami", aztán nem lett? 

Szalontay Tünde. Fotó:
Szalontay Tünde 
A 45 körül - persze ez sem szabványszerű - kezdődő ún. életközepi kérdések, angol kifejezéssel a midlife crisis folyamata adta az ötletet Romankovics Editnek és Zsigó Annának ahhoz, hogy megszülessen a Mit ér, ha? című előadás. Hogy ne vegyük véresen komolyan magunkat és merjünk szembenézni középkorú hülyeségeinkkel. 

A másfél órás varieté a legkülönfélébb női sorsokat villantja fel, elénk tárva az öregedő színésznő, a családanyaságba belefásult, az anyjával még mindig együtt élő, valamint a kapuzárási pánikból szerelmet remélő negyvenen túli nő prototípusait. A fő karakterek ezek, de az öt színész egyéb epizódszerepekbe is átlényegül egy-egy jelenet erejéig. Dalok és próza, vegyes hangulatú, vicces és egyszerre súlyos élethelyzetek váltakoznak az improvizációkra épülő esztrádban. Pódiumszerű a színpad, rózsaszín a padlószőnyeg - talán a tovatűnt, de még mindig vágyott fiatal nőiséget jelzi -, rajta néhány szék, kétoldalt ruhákkal teli fogasok - onnan öltöznek át a színészek -, egy zsúrkocsi, tele itallal - sajnos néha az is kell - no meg egy zongora, hiszen élő a zenei kíséret, Fűri Anna jóvoltából.

Álmosd Phaedra a még mindig „jó karban levő” családanyát, Szilviát játssza, aki pszichológusi iránymutatással végül eljut arra a pontra, hogy 180 fokot fordítson addigi életén: elköltözik családjától és új kapcsolatot kezd egy nála sokkal fiatalabb arab férfivel. A férfi szándékainak komolysága erősen megkérdőjelezhető, hiszen mindenkinek udvarol, miközben nem mond nemet a Szilviától érkező anyagi támogatásra, és bár házasságot neki ígér, a menekültügyi hivatal alkalmazottjának majdnem ugyanolyan hévvel teszi a szépet. 

Feuer Yvette. Fotó: Jurányi
Feuer Yvette
Feuer Yvette az évek múlásával hízásnak indult, írói karrierről álmodó - most jelent meg első könyve - pszichológust, Juditot alakítja, aki unja klienseit, és kétségbeesetten teper azért, hogy az értelmiség, az írók elitcsoportja befogadja. Ám a gépezetbe mindig porszem kerül: a tévés interjú valójában a maníros műsorvezetőről  - Manyasz Erika megformálásában - szól, nem róla, az áhított írói összejövetelre való készülődésbe pedig belerondít a lemondott időpontra mégis betoppanó és „kirakhatatlan" páciens, a színésznő, akivel végül tettlegességig fajul az odamondogatás. 

Manyasz Erika bölcsészküllemű, egyedülálló anyát játszik, Anettet, a mindenbe beleszóló, érzelmi zsaroló anyjával - Feuer Yvette formálja meg az irritáló vénasszonyt - élő szociális munkást, aki sem állásával, sem gyereknevelési módszereivel, sem pasiválasztásaival nem képes megfelelni a(z egyáltalán nem) kedves mamának, és aki rendszeresen álmodja, hogy megöli azt, aki a világra szülte őt, hogy a gyilkosság után fellélegezhessen.

Romankovics Edit a látszólag már mindennel leszámolt többgyerekes varrónőt, Évát játssza, aki barátnőjét, Szilviát is kétségbeesetten terelné vissza ugyanerre a konvencionális vágányra. Ám természetesen kiderül, hogy neki is vannak vágyai: meglódult fantáziája összehozza a barátnő elhagyott férjével, a képzeletbeli egymásra találást függönyanyagokkal bábozza el, míg a gyerekek kiabálása vissza nem rántja az ételszagú realitásba. 

Fotó: Jurányi
Fotók: Kállai-Tóth Anett
Szalontay Tünde a kiöregedő színésznő prototípusát karikírozza. Csilla alkatában, bizonyos megvilágításban arcra is még nagyon dekoratív nő, ám a szerepek között már nem válogathat úgy, mint korábban - tisztességtelen ajánlatok között is alig. Az abúzusba torkolló, hervasztó Csehov-castingon is csak a régi „szép” idők emlékére idézné fel vele az egykori közelséget a Romankovics Edit által megformált gusztustalan rendező. Mivel Csilla nem áll kötélnek, Arkagyina szerepét nem ő kapja. Ajánlatot tesz még neki a rendező asszisztense - Álmosd Phaedra - arra bazírozva, hogy Csilla belefáradt, esetleg megundorodott már a férfiaktól, és elfogadja egy nő közeledését, ám a színésznő őt is visszautasítja.

Bonyolult témát választottak az alkotók, közhelyek nélkül beszélni a nőiség tünékenységéről gyakorlatilag lehetetlen, itt talán mégis sikerült elkerülni ezt a veszélyt. Lehet, pont azért, mert nők az alkotók, női érzékenység szorítja össze a torkot, ragyogó női humor hatja át az előadást: nők szólnak saját magukról. És nemcsak nőknek: a férfiak számára is élvezhető és tanulságos tud lenni az este. A Mit ér, ha? egyfajta terápia, itt-ott kicsit didaktikus, kicsit túlzó, de sokszor húsba vágóan emlékeztet arra, hogy a tépelődések, a kételyek valósak, nem kell rájuk húzni egyből a klimaxos hiszti skatulyáját - ahogy azt a szereplők kétségbeesetten világgá is éneklik.

Méltósággal (meg)öregedni nem könnyű, fiatalság- filter- és látszatközpontú világunkban meg aztán pláne. De a fiatalság hajhászása könnyen visszaüt, mert keskeny a mezsgye a nevetségessé válás és elismertség között. A kérdés inkább az, hogy válhatunk-e szabaddá belül, ha a test már hanyatlásnak indul, vagy eleve kudarcra predesztinál a múló idő? Tudjuk-e szeretni magunkat? Mert ez lenne a legfontosabb: békére lelni ott legbelül.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.