Ha van az életnek valami értelme, a költészet biztosan az, mégis ritkán sikerül úgy megmutatni, hogy ne fulladjon unalmas versmondó versenybe. Mert nehéz nem modorosan verset mondani, vagy verset megzenésíteni, ám most arra is láttunk példát, hogyan találhat el a költő a közönséghez, és hogyan találhat újra egymásra dallam és vers, mert ami összetartozik, annak össze kell nőnie.

Az úgynevezett verses szórakoztatóipari kategóriák sokféleségére jó példa volt a második nap. Amikor a versenyzők már kieresztettek, és a nem túl nagy számú nézősereg is belefáradt a kísérleti előadások megtekintésébe, az Eastern Station nevű „lírai country” zenekar csapott a kevésbé lírai húrok közé. Kortárs amerikai szerzők dalait és saját szerzeményeiket adták elő. Mivel angolul zajlott az előadás, az énekesnő az összekötő szövegeknél egyszer sem mulasztotta el megjegyezni, hogy igazából csak az értheti ezt, aki jól tud angolul. Az úgynevezett blue grass (hippi) nemzedék szerzeményeit ültették át dalba, és tulajdonképpen csekély angol tudással is rá lehetett jönni, hogy az Alison Krauss (and Union Station) utánérzésű zenekar épp, mondjuk, kicsi, vörös, hulló, őszi falevekről énekel.

A hegedű hangja persze táncra késztet a country esetében is; felállt két ismerős pár, és ugrálni kezdett, mire megjegyezte a gitáros, hogy az ő zenéjükre olyan lehet táncolni, mint egy szájsebészeti diagnózisra. Ez igazán költői volt…

Karafiáth Orsolya a VersFesztiválon

A nagyteremben jól megcsúszva kezdődött Lovasi András és zenekarának estje, amelyen a Kispál és a Borz költői lelkületű rocksztárja énekelte Heild György zeneszerző (eszmetörténész, egyetemi oktató) Lackfi János verseire írt dalait. Ahhoz képest, hogy egy Kispál vagy Kiscsillag koncertre nem lehet beférni, itt, talán a hétköznapi késői időpont miatt, nem csüngtek a reflektorokon. A negyvenes nemzedék szomorkás, de ironikus verseit-dalait adták elő, kiegészítve Lovasi és a színpadon is látható – a nemzedék egyik legjobb zongoristája – Vedres Csaba szerzeményeivel. Lassan mélyült el az előadás, kellemes volt a műfaji zavar, ami a rákendroll és a költészet állítólagos távolságát körüllengi. Ez most élő probléma, ugyanis minden költő rocksztár akar lenni és vice versa. Miután Lackfi felolvasta versgyárának rímkényszeresebb darabjait is, valamint virtuóz Lackfi-költeményeket hallhattunk rockandroll ritmusban, a magyartanárnők is meggyőződhettek róla, hogy egyik legjobb költőnket mégis Lovasinak hívják…

Mivel ezúttal nem kellett a hangszerszólókra is figyelni, kidomborodtak az erős, áthajlásos versszerkezetek, és a témák, amelyek még képesek mondani valamit. A cyber-romantikus dalnok ugyanis dallamra költ, és közben gondolkodik. Deréktól lefelé még rocksztár, deréktól fölfelé már költő. Ráadásul megtanulta az Íme, hát megleltem hazámat című József Attila-vers szövegét is, ezzel még azokat is lemerevítette, akiknek egyébként járt a lába folyamatosan, mint a centrifuga.

Előadás a VersFesztiválon (Forrás: versfesztival.blog.hu)

A hét első felében aztán nagyjából hasonló volt a menetrend; délután magyar- és határon túli előadások, vers-performanszok sorjáztak, este pedig zenés szórakoztató műsorok, illetve profi előadók kortárs szerzők műveiből összeállított estjei vették át a stafétát, tehát az egész napját a Merlinben tölthette az, akit érdekel a vers, és az előadóművészet mai állapota. Nemigen lehetett észrevenni, hogy verseny zajlik. Igaz, a zsűri ide már a válogatott, általa legjobbnak tartott versenyzőket küldte. Több díjért is folyt a Kaleidoszkóp „küzdelem”, amit Versszínház kategóriában a temesvári Csiky Gergely Színház színésze, Mátyás Zsolt Ködszurkáló című előadása és a KB 35 Inárcs társulata Ki vagyok én című előadóestje nyert meg. Versmondásban Jánosi Márton, a verszenék közül a Kelemenék szlovákiai együttes nyert. Színészi különdíjat kapott Rékai Nándor, rendezőit Papp Gábor, verszeneit pedig az Igricek együttes és Taskovics Judit. Különdíjat vehetett át még a Radikális Szabadidő Színház, az Adyák Színpad, a Győri Ifjúsági Versmondó Műhely és a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete. A versmondás kategóriájában különdíjas lett Turóczi Eszter, Király Viktória, Czigány Zsuzsanna, Árvai Péter, Simonyi Lili, Papp Emese, Hosszú Katalin és Mach András. Mindenki átlagon felül teljesített, az előadók és a zsűri is – és mivel közel háromszáz előadó szerepelt, gigantikus és jókedvű versgépezetnek tűnt a Gerlóczy utca 4.

Ezt erősíti az épületben üldögélő, verseskötetekkel beterített, karikás szemű, illetve alvó fiatalok látványa is. Ők ugyanis a folyamatos versolvasási Guiness-rekordot készültek megdönteni – mert hogy ilyen is van már. A szervezők biztosították a váltott műszakot, és végül már a zárás előtt egy nappal megdőlt az eddigi csúcs: öt napig mondták folyamatosan a verseket. Rekordból egyébként több is volt: a Rubophen Versíró Verseny és az újonnan megnyílt Első Magyar Versszínház is beírta magát a hazai kultúra történelmébe.

Egyetlen építő megjegyzést még megengedek magamnak a fesztivál weboldalával kapcsolatban (www.versfesztival.hu): teljesen felesleges elvenni a látogatók kedvét a veretesnek vélt nyelven megírt patetikus tudósításokkal – nem kell a sok „vala”. Hiszen arról szólt az egész, hogy a kortárs versek közel vannak hozzánk, nem pedig olyan távol, mint a kiscsillagok.