Székely Csaba: Öröm és boldogság / Budaörsi Latinovits Színház
2021.09.22.

Ez a darab, Székely Csaba Öröm és boldogság című drámája prezentáció. Pontosabb lenne demonstrációnak nevezni, de ebből a szóból sajnos kiveszni látszik az eredeti jelentése, a ma használatos meg ide kicsit sem illik. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Pető Kata, Spolarics Andrea, Chován Gábor.
Pető Kata, Spolarics Andrea, Chován Gábor.   
Odaföntről félkörben lóg öt darab, erdélyi népművészeti motívumokkal hímzett díszpárna (bármelyiket vagy mindet elfogadnám, noha nem tudom, melyik tájegység), a játéktér közepén egy vaskos fém asztal (boncasztal, ágy, kocsmapult, szóval multifunkci), a padlót pedig félkörben ritka ronda, barna, karikákkal díszített, tanácsi dísztermekből levetett szőnyegpadló borítja. Édes Erdély, itt vagyunk...
 
És akkor a mikrofonhoz lép Spolarics Andrea – e pillanatban egy konferencia előadójának tűnik, de hamarosan iskolaigazgató, később akadékoskodó szomszéd, kórházi nővér, szóval szaporán és virtuóz módon csusszan a szerepek közt –, és szabatosan elmagyarázza, milyen megtévesztő módon és mértékben hasonlítanak a melegek ránk, „normális” emberekre. Ránézésre alig is megkülönböztethetők – sajnos. Spolarics – aztán több más szereplő is – agitáltan, minden szót külön megnyomva beszél; ez a beszédmód eleinte idegesítő, később megszokjuk, még később rájövünk, hogy mennyire evidens.
 
Fröhlich, Mertz Tibor.
Fröhlich Kristóf, Mertz Tibor.     
Mert hát Székely Csaba csípős-ironikus tandrámát írt, amelyben két (három) homoszexuális férfi és két leszbikus nő kapcsolatainak fordulópontjait, hétköznapi létezésük konfliktuózus pillanatait látjuk, vagyis a mennyiséget tekintve végletesen túlreprezentáltak az összesen hét szereplőt felvonultató darabban. Szóval a rendezőnek, Alföldi Róbertnek muszáj „vegyes technikával” dolgozni ahhoz, hogy mindegyik jelenet a maga módján meg tudjon szólalni. Ennek legfőbb eszköze a különböző tónusú stilizáció, és az a paradox hatás, amit ez a stilizáció az éles jelenetekre gyakorol.
 
Kolozsvár és egy megnevezetlen falu, ezek a helyszínek, és ez mindjárt hordozza az egyik dilemmát: városban vagy faluban könnyebb élni egy melegnek. Melyik „elbújás”, elvegyülés csökkenti a potenciális verbális és fizikai agresszió számát? Milyen életmód ad nagyobb esélyt a viszonylagos észrevétlenségre – ha már elfogadásról szó sem lehet?
 
Hartai Petra, Pető Kata.
Hartai Petra, Pető Kata.   
Ádámot kirúgják a tanári állásból, noha elment a falig: nem éli meg és ki a melegségét, a "cölibátust", a végletes önmegtartóztatást választotta. Egykori tanítványa, a huszonkét éves Dénes már békében él saját melegségével, és éppen azt tanulja, hogy a környezet (az apa) elutasításával is békét kössön. A falu kocsmárosa, Béla meglett korára találja meg azt a boldogságot, ami több lehetne, mint az öröm – de hát ez egy falu, ahol a falubeliek egy bohózati jelenetben közlik vele, hogy ilyesfajta boldogságról itt aztán szó sem lehet, de még örömről sem.
 
Judit és Tekla kapcsolata éppen a szakítás határán billeg – jé, tisztára, mint egy heteró viszonyban, az egymásra figyelés, az együtt töltött minőségi idő hiánya, ilyen problémáik vannak –, amikor egy brutális akció miatt együtt kéne maradniuk, de mint kiderül, a fenyegetettség nem éppen a kapcsolat legjobb kovásza.
 
Chován Gábor, Spolarics Andrea.
Chován Gábor, Spolarics Andrea.   
Persze, ezen is lehet jókat nevetni, kivált, amikor Judit elmeséli, hogy először kisgyerekként Jázminba szeretett bele az Aladdinból, vagy amikor egy apróbb baleset után együtt isszák vidámra magukat Ádámmal... Ezek a nevetések, a bohózati elhajlások teszik lehetővé és elviselhetővé a megrendítő epizódokat, valamint az elgondolkodásra késztető felismeréseket. Merthogy ilyenek is vannak: ki tudta például, hogy tíz emberből egy meleg biztosan akad, és közben a színház nézőterén az egyenes kérdésre („ki az, aki meleg?”) egyetlen ember teszi föl a kezét. Az is elismerően tapsolja meg a bátor gesztust – bátorság, juhé –, aki nem tette föl a kezét, pedig föltehette volna...
 
Szóval lenne itt még némi teendő; el kellene hozni a középiskolásokat, hogy Székely Csaba itt-ott természetszerűen didaktikus tandrámáját Alföldi Róbert lendületesen stilizált, határozott rendezői gesztusokkal színpadra tett demonstrációjában – prezentációjában – megnézhessék.
 
De hát az élet írja az igazi tragédiákat, ha egyik-másik mégoly pitiáner is. A pandémia pillanatnyi szünetében tartott munkabemutatón ott voltak a pedagógusok, hogy lássák, mire hozzák el az osztályaikat, ha elhozzák. A munkabemutató napján azonban a magyar országgyűlés egy sokkal kisszerűbb, a monokróm gyűlölet és gyűlöletkeltés jegyében meghozta a pedofiltörvénynek becézett homofób törvényt, melynek egynémely következményeit máris tapasztaljuk nap mint nap, melegek és heterók. Föltámadtak a régi feljelentő reflexek, a hajdani házmestertempó, és könyvtárakban cenzúrázzák a polcokat, könyveket darálnak, boltokat büntetnek. Nem, nem pedofil tartalom miatt, hanem, úgymond, a homoszexualitás népszerűsítése miatt. Mintha az elfogadás népszerűsítés lenne.
 
Ilyés Robert, Fröhlich Kristóf. Forrás: Latinovits Színház. Fotó: Borovi Dániel.
Ilyés Robert, Fröhlich Kristóf. Forrás: Latinovits Színház. Fotó: Borovi Dániel.    
Ennek az előadásnak sajátos sorsa lett máris, holott alig néhányszor láthatta közönség. De akik látták, azok azt is látták, hogy ez az előadás nem afféle véletlen baleset ebben a színházban, hanem egy többéves művészi fejlődés eredménye. Melynek során Budaörsön pofás társulat épült – ebben az évadban három remek „fogással” gazdagítva –, koncepciózus műhelymunka folyik, aminek immár látható eredménye van. Egy régi színházi mondást kissé átalakítva („de a büfé legalább jó”): és még a büfé is jó...
 
Spolarics Andrea régi motoros itt, és remek, sokszínű eszköztárral bíró alaptag, akárcsak Ilyés Róbert, aki ebben az (arche)típusokkal teleírt darabban, amely szereplői tekintetében szűken bánik a családi-társadalmi kontextusok megmutatásával, az ő vehemens módján meg tudja mutatni ennek a falusi kocsmárosnak az egész életét. Chován Gábor Ádámja tudja ugyan, mi a különbség az öröm és a boldogság között, de ő maga egyikre sem képes: vegytiszta áldozat. Fröhlich Kristóf ügyesen hozza a fiatal és nyegle Dénest, aki jóban tud lenni a saját melegségével, csak a helyét nem találja a világban. Mertz Tibor több ismerős aljas alakot játszik egy figurában, és ő a típusokban is színes tud lenni. Hartai Petra és Pető Kata nem kétféle leszbikus, hanem kétféle ember: Hartai Teklája lesz az, aki elszántsága, eleje és – igen – egészségesnek tán még épp mondható önzése révén jobb életre számíthat, mint a kívül-belül törékeny Judit, aki felnőttként is legszívesebben az Aladdin Jázminjához menekülne.
 
Örömből meg boldogságból relatíve kevés van ebben az előadásban, szerencséből egy kicsit több. Székely Csaba szerencsés, hogy Alföldi és a budaörsi színház vette kézbe a darabját – és hát mondom, mi, nézők sem vagyunk szerencsétlenek. Akár homoszexuálisok vagyunk, akár heterók. Mert a prezentáció végére az is kiderül, hogy tök egyformák vagyunk: emberek. Jó esetben.
 
Az előadás adatlapja itt található. 
Szerző: Csáki Judit