Mennyit ér egy élet? / Netflix
2021.09.22.

Az ellenségemnek sem kívánnék ilyen munkát – ezekkel a szavakkal gratulál az amerikai elnök annak az ügyvédnek, akit azzal bíztak meg, hogy számszerűsítse a 2001. szeptember 11-én bekövetkezett humán veszteséget. Bár adná magát, Sara Colengalo filmje nem lép bele a gondosan elhelyezett csapdákba. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Ha filozófusok lennénk, talán egy élet sem lenne elég ahhoz, hogy megválaszoljuk Sara Colengalo filmjének címében feltett, igencsak messze vezető kérdést. De talán még akkor sem mennénk vele sokra, ha gyorsabban meglenne a válasz, mert az messze nem lenne olyan egzakt és könnyen kezelhető, mint ahogyan azt a jogászok szeretnék. Már a mozi elején felteszi a kérdést a diákjainak az ügyvéd Ken Feinberg (Michael Keaton), és a jelenetből kiderül, hogy voltaképpen nem is a pontos szám a lényeg (az is persze), hanem hogy a két peres fél meg tud-e egyezni vele kapcsolatban. Ha igen, akkor az a szám tükrözi az adott élet értékét.
 
Aki ennél magasztosabb vagy érzelmesebb válaszra számít, ne is menjen nagyon tovább. Illetve kicsit pontosítok: a film üzenetéhez az is hozzátartozik, hogy a számban kifejezhető képlethez elengedhetetlenül szükséges figyelembe venni az érzelmeket és a magasztos célokat. Különben nem lesz elég pontos, elég kerek a szám. Nem, semmiféle cinizmust nem rejtenek a szavaim, illetve csak annyit, amennyit a kárpótlás maga is tartalmaz. Amikor csekkre írható számmal kell csillapítani egy elveszített hozzátartozóval járó fájdalmat, dühöt és keserűséget. 
 
Elvileg az amerikai kormányt sem magasztos célok, hanem nagyon is földhözragadt gondolatok vezérelték, amikor létrehoztak egy alapot (a történelmükben először) a szeptember 11-én elhunyt áldozatok (a repülőgépek utasaitól, a toronyházakban tartózkodóktól a mentésben meghalt emberekig) hozzátartozóinak kárpótlására. Megelőzendő, hogy a több ezer károsult beperelje az amúgy is földre kényszerített légitársaságokat (és még ki tudja ki mindent), ami a gazdaság gyors összeomlásához vezetne. Vagyis mindenki veszítene. 
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Jó kérdés persze, hogy vajon mennyiben felelős a légitársaság a gépeltérítésért vagy az építtető cég a toronyházak összedőléséért: egyiket sem efféle extrém helyzetek kivédésére tervezték. Mondogatják is a filmben, hogy egy ilyen per hosszú évekig elhúzódna, és messze nem egyértelmű, hogy a károsultak nyernének. De Amerika a lehetőségek hazája, ahol már akkor is kártérítésre számíthat valaki, amiért betette a vizes macskáját a mikróba, és a szegény pára nem élte túl a szárítást. Amiért viszont tényleg lehetne bíróságra menni (a toronyházban – és egyáltalán a magas házakban – nem működtek a tűzoltók és rendőrök mikrofonjai), azt meg nem lehet belepréselni a jelentésbe.
 
A munkát némi patrióta felhanggal a demokrata Feinberg vállalja el önként, miszerint ő lesz az a különleges megbízott, aki két év alatt számszerűsíti az egyes veszteségeket és a családok nyolcvan százalékával el is fogadtatja a megállapodást. Ahogy a republikánus Bush fogalmaz a telefonban, amikor gratulál a kinevezéséhez: az ellenségének sem kívánna hasonló melót. És tényleg: a pártatlanságát megőrizni akaró ügyvédre csak úgy záporoznak az indulatok és a képletéhez sehogy sem alkalmazkodó esetek.
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Tény, hogy ebből a nyersanyagból egy nagyon szájbarágós és igen nézhetetlen filmet is lehetett volna készíteni, s hogy végül nem ez történt, már fél győzelem. Okos dramaturgiai húzás, hogy csupán két-három esetet mutat be a több ezerből az elvi és főbb kérdések tárgyalása mellett, az áldozatok hozzátartozói csak rövid bevágásokban érzékeltetik a máig nem múló trauma mélységét. Ezek a kis minitörténetek a Mennyit és egy élet? legerősebb pillanatai. Meg az is, amikor a leggazdagabb ügyfelek kárpótlását intéző Lee Quinn (Tate Donovan) szinte már megkapó cinizmussal próbál minél több adómentes pénzt kizsarolni a helyzetből. Az áldozatok méltóságát pedig Charles Wolf (Stanley Tucci), egy kellően idealista, akkurátus és szelíden érvelő ellenfél testesíti meg.
 
Tucci, Donovan és Keaton kiegyensúlyozott és kifejező játéka miatt nem süllyed a film a didaktikus példabeszédek és a giccses presztízsfilmek szintjére. Kapunk egy viszonylag gördülékeny, kellő mennyiségű érzelmet és pátoszt megmozgató, viszont nagyon is elgondolkodtató szempontokat felvető művet. És ez akkor is igaz, ha olykor kimondottan érezni, hogy patikamérleggel adagolták a hozzávalókat, nehogy bármilyen aránytalanság csússzon a képletbe, hiszen nem akármilyen érzékenységeket kellett figyelembe venniük az alkotóknak, miközben egy hiteles történetet kívántak elmesélni. A kétórás játékidő ha nem is röpül el, de az alkotók képesek végig lekötni a figyelmet.
 
A hétmilliárdos alap viszonylag igazságos elosztásához pedig meglehetősen sok összetevőre van szükség, olykor az igazságtalanság elfogadására, meg arra is, hogy nincs univerzális képlet, a válaszokat a sorsokon belül kell keresni. Az elevenben. Miközben így is akadnak megoldhatatlan kivételek, és lesznek újabb sebek. Egy szó mint száz: Colangelo filmje méltó módon emlékezik meg a történelmet író eseményről, úgy, hogy közben még szórakoztat is. 
 
Címkék: Netflix 2021