Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„KICSIT HÁTRÉBB ÜLÖK AZ OPERARENDEZÉSEKNÉL”

Interjú Székely Krisztával
2017. ápr. 20.
A hópihe-hattyú tengelyen nem tudta elképzelni az életét, úgyhogy inkább rendezőnek állt. A Katonában szöszmötöl, felszabadultabb, ha operát rendez. Székely Krisztát faggattam műfajokról, generációkról és új rendezéseiről, a Kreatív kapcsolatokról. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.

Revizor: Balettosnak készültél gyerekkorodban, aztán mégsem arrafelé vitt az életed. Volt egy pillanat, amikor azt gondoltad, hogy ez a szakma neked túl katonás vagy behatárolt?

Székely Kriszta: A klasszikus balett elsősorban a fizikai mivoltod trenírozásáról szól, és sokkal visszafogottabb személyiség kell hozzá, mint az enyém. Persze, a balett-táncosok közül is azok emelkednek ki, akik a sportteljesítmény mellett szellemileg és érzelmileg is fogékonyak, de mégsem az a legfontosabb ennél a szakmánál, hogy az ember tépelődjön az élet nagy kérdésein.  Az irányváltásom azért nem egyik napról a másikra történt, lassú folyamat volt, amelyben nyilván az is közrejátszott, hogy száznyolcvan-akárhány centi magas vagyok, és azt ötvenkét kilón tartani komoly önsanyargatás volt, és lett volna egész életemben.

R: Egy kamaszlánynak ez különösen nehéz lehet…

SzK: Persze. Most már sokkal oldottabb a Balettintézet, mint akkor volt, de én abban az időszakban jártam oda, amikor még az oroszoktól itt maradt „megfélemlítős” módszerrel tanítottak minket.

Akkor nem láttuk, hogy lehet Frenák Pálnál vagy Földi Bélánál is dolgozni, az intézet nagyon konzervatív volt még. Én 18 évesen ezen a hattyú-hópihe tengelyen nem igazán tudtam hosszútávon elképzelni magam. De a szakmai fegyelmet és a színházi létezést ott tanultam meg, és szerintem nem olyan nagy baj sem nekem, sem a magyar táncművészetnek, hogy nem ebben találtam meg önmagam. Ez egy win-win helyzet. (Nevet.)

R: Bár A sárga hercegnő című operarendezésedben szerepelt egy balett-táncos. Ahhoz te csináltad a koreográfiát?

Székely Kriszta
Székely Kriszta

SzK: Ketten koreografáltuk Apáti Bencével. Mikor bementem megbeszélni, hogy kell az előadáshoz egy táncos, akkor már tíz éve nem jártam az Operaház harmadik emeletén, ahol a balett-szekció van. Először furcsa volt felmenni, azt éreztem, akár itt is játszódhatott volna az eddigi életem, de aztán a munkát baromira élveztem Bencével.

R: Folyamatosan jelen volt az opera az életedben? Vagy úgy érzed, most visszatértél hozzá?

Nekem az első színpadi megjelenésem az Orfeusz az alvilágban című Offenbach-műben volt, az Erkel Színházban nyolc évesen. Bárány voltam Orfeusz nyájában. Az operaénekes iszonyú hangerővel énekelt, én egy emberi használatra alkalmatlan, bundával bevont bárányjelmezben ültem a térdén, és a szünetekben bégettem. Szerintem 2000 fok volt bent, azt se tudtam hol vagyok, csodálatos volt. Ez volt az első testközeli találkozásom a színpaddal. Lehet, hogy emiatt akartam bosszút állni, és azért jutottam idáig. (Nevet.)

A Színmű alatt viszont megismertem olyan rendezők munkáit, akik lenyűgöztek, és elkezdtem nagyon inspirálónak érezni a zenés műfajt. Harmadik évben Ascher Tamás mellé kerültem társrendezőként, A Vörös Tehén című Fischer Iván-operát mutattuk be. Mélyvíz volt, de mindkettőjüktől rengeteget tanultam. Aztán az egyetem alatt Anger Ferenc, az Operaház művészeti vezetője kitalálta, hogy a rendezőhallgatók minden évben csináljanak ott egyfelvonásos előadásokat.

R: Megrendezted a Kreatív kapcsolatokat a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon, amelyet most áprilisban mutat majd be az Operettszínház Kálmán Imre Teátruma. Te kerested a munkát, vagy az talált meg téged?

SzK: Ez A sárga hercegnőnek volt a hozadéka. Kerényi Miklós Gábor és Lőrinczy György látta az előadást, és azt szerették volna, ha én rendezem a Kreatív kapcsolatokat a miskolci fesztiválon.

R: A Kreatív kapcsolatok a librettó alapján egy roppant banális 21. századi történet. Mi az, amit te hozzá tudtál tenni ehhez az előadásban?

SzK: Nagyon izgalmasnak találom a kortárs operát, és ahogy a műfaj kísérletezik a megújulással. A Kreatív kapcsolatok története egy szerelmi négyszög. Központjában egy olyan figura áll, akihez mindenki mágnesként vonzódik, és aki ki is használja ezt a másoktól kapott rajongást. A történet valóban ennyire egyszerű, de hogy megtaláljuk ezeknek a figuráknak a komplexitását és igazságát, ahhoz ebben a történetben és ezekben az alakokban is mélyre kellett ásnunk.  Az előadásban finom, pontos színészi munkára törekedtünk, és mindenki maximális nyitottsággal, szorgalommal volt jelen, ennek köszönhetően bonyolult figurák jöttek létre.

Az Operettszínház részéről fontos gesztus, hogy frissen végzett rendezőnek adnak egy ilyen feladatot, de ez a gyakorlat most sok helyen megfigyelhető: az Operában vagy a Vígszínházban Kovács D. Dániellel, vagy hogy ifj. Vidnyánszky Attila, Fehér Balázs Benő, Hegymegi Máté is sok helyen dolgozik.

Jelenet a Kreatív kapcsolatok című előadásból.
Jelenet a Kreatív kapcsolatok című előadásból.

R: Azt ne felejtsük el, hogy mintha a kőszínházi rendezők sorában kimaradt volna egy egész generáció…

SzK: Persze, ez nem csak rólunk szól, hanem egy olyan időpont jött el, amikor ezt már nem lehetett tovább húzni.

R: A saját rendezéseid és az idősebb rendezők előadásai között érzel valami generációs látásmódbeli különbséget?

SzK: Nyilván vannak különbségek, rengeteg, de pont ezért fontos, hogy fiatalok jöjjenek, hogy valamit máshogy csináljanak, máshogy lássanak.  A magyar kőszínházi közönség az elmúlt évtizedekben a rendezőivel együtt öregedett, és szinte sehol nem figyelhető meg folytonosság a rendezői generációk között.  A közönség régóta ugyanazt nézi kőszínházakban, és azzal együtt, hogy éhes az új dolgokra, néha nehezen fogadja el, ami nem teljesen ismerős. Meg kell dolgozni és kockáztatni kell a fejlődésért.

R: És ez adott esetben megalkuvás? Volt már olyan, hogy ez korlátozott téged az önkifejezésben?

SzK: Mondhatnám azt is, hogy én azt szerettem volna, hogy Ónodi Eszter a Nórában meztelenül üljön egész előadás alatt háttal a közönségnek, és egy struccot simogatva mondogassa, hogy „karácsony, karácsony”, és ezt nem tehettem meg – de akkor nem mondanék igazat. Sosem éreztem a Katonában, hogy bárkinek problémája lenne azzal a színházi nyelvvel, amin keresztül fogalmazok. Természetesen kritizálnak, de én nem tudok, és nem is akarok elvonatkoztatni attól a párbeszédtől, amibe beléptem.

R: Vannak-e látásmódbeli, munkamódszerbeli különbségek a prózai színházbeli és az operarendezéseid között?

SzK: Jelentős különbségek vannak a kettő között. A prózai színházban például a szöveget nem kell betűről betűre felraknom a színpadra. Az opera szövegileg és zeneileg is kötött műfaj.

R: Volt olyan, hogy változtattál a librettón?

SzK: Volt már ilyen. A Kreatív kapcsolatokon is módosítottunk, hogy színpadilag még feszesebb lehessen. Hogy megtehetem-e, legfőképp a zeneszerzőn múlik, de jellemzően nem szokás rajta változtatni. A zene nagyon közvetlenül hat az emberekre, és mindig elsődleges síkja az előadásnak. Ha van egy ennyire meghatározott rétege az előadásnak, ami nem tőled származik, az nagyon máshová helyezi a rendezői munkát.

Jelenet a Nóra - karácsony Helmeréknél című előadásból
Jelenet a Nóra – karácsony Helmeréknél című előadásból

R: Ehhez képest milyenek lesznek az operarendezéseid, és milyenek a prózai színháziak?

SzK: Ezt én mondjam meg?

R: Persze. Hogy mit látsz a saját munkáidból…

Más az egész. Az énekes műfaj eleve csodálatosan abszurd. És ettől a gondolkodásod is eggyel felszabadultabb, több vizualitás, elemeltség fér bele.  Az opera a zenével tőlem függetlenül, készen hoz egy világot, és emellé kell dolgoznom. Mintha valakivel beszélgetnék folyamatosan a próbafolyamat alatt.

Elsősorban az éneknek kell rendben lennie, különben minden más is problémássá válik, amit én kérek hozzá. De ha a zene és a színpadi munka is együtt van, akkor megállíthatatlanul tud süvíteni. A Katonában máshogy indulunk, és a cél is más.  A zene nagyvonalúbb, érzelmesebb, teljesen más, mint a próza, és ez másképp működteti az agyamat. Nagyobb képekben tudok gondolkodni, szoros a kapcsolatom az énekesekkel is, de kicsit hátrébb ülök a színpadtól az operarendezéseknél, talán így pontos.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek