Malta Festival 2021, Poznań
2021.09.29.

Mindig is erős hasonlóságot éreztem a poznańi Malta Festival és a szegedi THEALTER között: mindkettő a kelet-európai rendszerváltások idején, 1991-ben indult, nem az ország fővárosában, hanem egy erős kulturális szcénával rendelkező nagyvárosban. NÁNAY FANNI ÍRÁSA.

Mindkét rendezvény egyaránt dolgozik színháztermekben és városi köztereken, programjukat erőteljesen meghatározza az égető társadalmi és politikai kérdésekre adott azonnali művészeti-kurátori reakció – és mindkét fesztivál fokozatosan szinte teljesen elveszítette az állami támogatását az elmúlt években.
 
Anna Kędziora:Kwiaciarnia. Fotó: Maciej Zakrzewski
Anna Kędziora:Kwiaciarnia. Fotó: Maciej Zakrzewski
Miután 2017-ben a(z akkor még) Kulturális és Nemzeti Örökségvédelmi Minisztérium egyik  lengyelországi rendezése miatt kifogásolta a Malta Festival azévi kurátorának, Oliver Frljić-nek a megbízatását, ezért (három évre szóló érvényes támogatási szerződésüket felrúgva) elvont 300.000 zloty támogapltást a fesztiváltól, 2021-ben – 1994 óta először – a Kulturális, Nemzeti Örökségvédelmi és Sport Minisztérium egyáltalán nem ítélt meg támogatást a fesztivált (és amellett évközben számos művészeti, kulturális, közösségi és edukációs programot) szervező Fundacja Maltának. A támogatás megvonására 2017 óta rendkívüli összefogással reagálnak a lengyel és nemzetközi művészek, valamint a fesztivál közönsége, továbbá a (főleg poznańi) cégek és vállalkozók, a szervezők pedig egyik támogatói kampányt indítják a másik után. Ily módon sikerült ebben az évben is, az elvonások és a koronavírus-járvány ellenére, a szokásos színvonalon megrendezniük a fesztivált.
 
A Malta programját idén is – akárcsak az elmúlt években – két főbb irány határozta meg: egyrészt a részvételi és aktivista-jellegű, gyakran köztéri és / vagy helyspecifikus művészeti akciók, másrészt pedig a hagyományosabb, színpadra készült produkciók. Ami összekapcsolta őket: az ellenállás, elkötelezettség, szolidaritás és felelősség témái álltak a középpontban.
 
Luca Spano: Sale at First Sight. Fotó: Maciej Zakrzewski
Luca Spano: Sale at First Sight. Fotó: Maciej Zakrzewski
A fesztivál 2013-ban indította el a Generator Malta programot, ami tulajdonképpen egy platform – mind fizikai, mind átvitt értelemben. Eredetileg Poznań egyik fontos központi terén, a Plac Wolnościn kaptak helyet a társadalmilag elkötelezett alkotók folyamatalapú és részvételi projektjei – installációk, beszélgetések, workshopok, prezentációk. A szervezők azáltal, hogy e programokat a város szívében, egy mindenki számára szabadon látogatható köztéren koncentrált formában mutatták be, egyértelműen azt tűzték ki elsődleges céljukként, hogy a művészethez való hozzáférést demokratizálják, ugyanakkor párbeszédet ösztönözzenek a poznańiak és a fesztivállátogatók körében az alkotói intervenciókon keresztül.
 
A Generator Malta 2021-ben a Plac Wolności betonjáról átköltözött a Wieniawski Parkba, közelebb a földhöz, a természethez – hiszen a művészeti aktivizmus és az aktivista művészet motorjaként működő programsorozat a tavalyi pandémiás évben fordult először az egyik természeti alapelem, a víz társadalmi kontextusban történő alkotói vizsgálata felé, idén pedig a projektek a földre, a talajra reflektáltak. A Generator Malta idei (magyarra talán leginkább ’földbe döngölésként’ fordítható) Zaklepane / Ground rules programjának kiindulópontját két lengyel vizuális művész, Iwo Borkowicz és Ola Korbańska (együtt: Iwola) propozíciója alkotta, amire „rátelepült” kilenc, nyílt nemzetközi pályázat útján kiválasztott projekt, amelyek egyenként 48 órát kaptak arra, hogy megvalósuljak a helyszínen.
 
Iwola felvetése egyaránt kapcsolódott a föld mint tulajdon, és a föld mint az egyik természeti alapelem képzetéhez. Képletesen és fizikálisan is kihasítottak egy részt a Wieniawski Parkból (ideiglenesen „eltulajdonítva” egy közterületet), az ott talált földből, talajból felépítettek egy kisméretű döngölt erődöt – ami a fesztivált követően ismét „a földdel vált egyenlővé”. Innen eredt a projekt és az egész idei fesztivál szlogenje: „Semmi nem tűnik el, csak helyet változtat”. Az alkotók tehát egyaránt utaltak az anyag körforgására, másrészt pedig kritikus reflexiót fogalmaztak meg antropocentrizmusunkkal szemben, ahogyan a földet végtelen erőforrásnak tekintjük.
 
Cezary háborúba indul. Fotók: Klaudyna Schubert
Cezary háborúba indul. Fotók: Klaudyna Schubert
Az erődben megvalósuló kísérleti-részvételi projektek sorában szerepelt többek között kalózrádió, a „vizuális tulajdon értékének” kérdését feszegető akciósorozat (ahol az alkotó az erőd talaját kifeszített madzagokkal szabálytalan részekre osztotta, és eladta, illetve aukcióra bocsátotta egy-egy részlet látványát), valamint konceptuális virágbolt, ahol egy történetért lehetett cserébe kapni egy növényt. 
 
A részvételi-aktivista projektek mellett a Malta Festival másik meghatározó irányát a releváns színpadi előadások bemutatása, ősbemutatók színrevitele jelenti, illetve gyakran hosszú éveken keresztül „kísérnek” egy-egy társulatot, folyamatos lehetőséget adva számukra a bemutatkozásra (nem tudom megállni, hogy ebben is párhuzamot ne vonjak a THEALTER-rel...). 2021-ban „kiemelt” vendégtársulatként volt jelen a lengyel Komuna Warszawa (nemzetközi szinten pedig Milo Rau, ám esetében – nem igazán derült ki, hogy anyagi és/vagy járványügyi okokból – az előadásainak filmváltozatát lehetett látni). 
 
A Komuna Warszawa korábban Komuna Otwock néven működött a Varsótól nem messze fekvő Otwock településen, tevékenységüket a művészet és aktivizmus határmezsgyéjén folytatva. A 90-es években a művészetre a Lengyelországban akkoriban virágzásnak indult kapitalizmussal szembeni ellenállás tereként tekintettek, formációjukat pedig „anarchista tevékenységi közösségként” határozták meg. 2009-ben a csoport Varsóba költözött, nevet változtatott, és ma már sokkal inkább alkotóközösségként és produkciós műhelyként működnek, amelynek legfőbb törekvése, hogy teret adjanak a független gondolkodásnak és művészi kifejezésnek. 
 

A Cezary háborúba indul című előadás 2017-ben a Komuna Warszawa Háború előtt / Háború / Háború után című ciklusának darabjaként született, amelyet a produkciós ernyőszervezetként működő társulat azért érzett időszerűnek, mert az Oroszország és a Nyugat között fokozódó feszültség hatására, illetve az amerikai csapatok Lengyelországba érkezésével egyre erősebbé vált a fegyverkezés és militarista erők témája az akkori lengyel politikai diskurzusban. 2021-ben – a többek között a magyar kormány melegellenes rendeletét példaként követő lengyel törvényekre, a magukat LMBT-mentes övezetté kikiáltó lengyelországi települések szaporodására adott reakcióként – az előadás másik fő témája, az önazonosság, az egyéniség szabad kifejezésének joga szintén hangsúlyosabbá vált. Ahogy az előadás ismertetője fogalmaz „a nem heteronormatív, metroszexuális, pacifista, nem A, hanem E alkalmassági kategóriába sorolt katonák” nézőpontját kívánta előtérbe helyezni.
 
Cezary Tomaszewski előadásával valójában saját legendáját ingatta meg. Tomaszewski ugyanis rendkívül elismert zenei rendező, előadó és koreográfus, az ugyancsak világszerte ismert Capella Cracoviensis számára rendezett, gyakran hétköznapi helyszínekre vitt koncertjeivel jelentős sikereket ért el, továbbá rendszeresen állít színre klasszikus műfajokat, operát és operettet, formabontó megközelítésben. A Cezary háborúba indul viszont egyfelől sebezhetőnek, gyengének, sőt időnként akár nevetségesnek mutatja a piedesztálra emelt alkotót, másfelől pedig az előadást – a komolyzenei rendezéseinek megközelítésétől eltérően – rendkívül sajátos, ellenállhatatlanul magával sodró, leginkább zenei és vizuális humor itatja át, ami ugyanakkor (jó esetben) arra ösztönzi a nézőt, hogy saját előítéleteivel is szembenézzen.
 
A darab kiindulópontja a rendező azon fiatalkori élménye, amikor a sorkatonai szolgálatra való felmérés során E alkalmassági kategóriába sorolták (erősen sejtetve, de direkten nem kimondva, hogy ennek oka szexuális irányultsága volt), így nem is sorozták be. Az előadás mind a négy férfiszereplője, valamint női zongoristája is úgy mutatkozik be a darab elején, hogy „Nevem Cezary Tomaszewski” – kétséget sem hagyva az önéletrajzi ihletettség felől. A négy férfi a „főhős” négy különböző életkorát testesíti meg (10, 20, 30, 40 év), felelevenítve a soha meg nem tapasztalt sorkatonasághoz fűződő homoerotikus fantáziáit. 
 
Jelenetek a Piros orrok című előadásból. Fotó: Marcin Baliński
Jelenetek a Piros orrok című előadásból. Fotó: Marcin Baliński
Tomaszewski előadásainak szervezőelve a zene és a tánc – a produkcióban kevés szöveg hangzik el, ellenben a négy szereplő (akik között van komolyzenei énekes, táncos, színész és színész-táncos) „alapképzettségüktől” függetlenül egyformán tökéletesen énekel, táncol, hajt végre emberpróbáló tornagyakorlatokat a szinte folyamatos zongorakíséret hangjaira. Tomaszewski bátran nyúl a lengyelek számára „érinthetetlen” dallamokhoz, illetve eleveníti fel – saját értelmezésében – az egyetemes zene- és tánctörténet fontos mozzanatait. A Cezary háborúba indul esetében három ilyen alapmű – Nizsinszkijnek Debussy Egy faun délutánjához készített koreográfiája, a lengyel romantikus zeneszerző Stanisław Moniuszko dalai, valamint Sosztakovics „háborús” szimfóniái – köré épül fel a színpadi cselekmény.
 
A fesztiválon látott másik fontos lengyel színpadi előadás, a Teatr Nowy-ban színre vitt Piros orrok esetében a rendező, Jan Klata szintén egy legendához nyúlt vissza, hiszen Peter Barnes darabja immár második alkalommal került színpadra a poznani színházban: Klata 2021-es, egyértelműen a pandémia hatására született rendezését megelőzte a színház akkori igazgatója, Eugeniusz Korin 1993-as legendás színrevitele. 
 
A dráma története szerint a 14. században egy pap körbeutazza a pestis sújtotta Franciaországot egy csapatnyi bolonddal, a nevettetésen keresztül „szent segítséget” nyújtva a szenvedőknek.  A darab alaphelyzete egyfelől lehetőséget nyújtott az alkotóknak a pandémiára való reagálásra (az első jelenet direkt aktualizálásától kezdve – ahol mintha egy kórház Covid-osztályán lennénk – a közösség erejének, a közösség megőrzésének szükségességének, a bajtársiasságnak a megéléséig), másfelől pedig remek táptalajnak bizonyult Klata számára, hogy az előadásaiban és életében is meghatározó antiklerikális véleményét ismét kifejtse.
 
Barnes darabja arra a - történészek és antropológusok által is tárgyalt – feltételezésre épül, hogy a járvány ideje hasonlatos a karnevál idejéhez abból a szempontból, hogy a hierarchiák és normák felfüggesztődnek. A járvány elmúltával azonban – írja az előadás ismertetője – visszatér a „normalitás”, a hatalom konszolidációjának és az erő elosztásának három intézménye, vagyis az állam, az egyház és a házasság közötti szinergia. Az előadást nézve lehetetlenség elvonatkoztatni attól, hogy a COVID-19 járvány árnyékában, 2020 októberében Lengyelország Alkotmánybírósága módosította az abortuszról szóló törvényt, amit országszerte tüntetések követtek, amelyek a Nők sztrájkja (Strajk kobiet) néven váltak ismertté, ám a társadalom legkülönbözőbb csoportjai csatlakoztak hozzá, és e tüntetések a kormány és a lengyel katolikus egyház összefonódása elleni tiltakozásként is értelmezhetők, miközben a járványkezeléssel szembeni elégedetlenséget is igyekeztek kifejezni.
 
A képek forrása: Malta Festival
A képek forrása: Malta Festival
Klatához közel áll az utalásokon, hivatkozásokon alapuló alkotás, a nosztalgia, az érzelmekre bazírozás – amikor ugyanabban a színházban színre viszi ugyanazt a darabot, ami 1993-ben kultikus előadássá vált, valójában úgy alkot, hogy saját előadása mintegy áttetszővé válik, és alatta felsejlik a korábbi előadás. Több szereplő a ’93-as előadásban is jelen volt már – ebből a szempontból fontos, hogy a korábbi előadásban a főszereplő Flote papot játszó színész Klata rendezésében a csoport patrónusát, DinDon mestert alakítja, aki örökre elhallgatott (ellentétben Flote-val, akinek a szerepe gyakorlatilag egy összefüggő szófolyam), és csak csengőhangokkal és pantomimmozdulatokkal kommunikál.
 
Előadásait Klata a 2003-as debütáló Revizor-adaptációjától kezdve a mai napig úgy jegyzi, hogy „rendezés, sample és mentális szkrecselés”, mivel munkáját a DJ-kéhez érzi hasonlónak: adott alapanyagokból és motívumokból „keveri” előadásait, rendkívül gondosan kidolgozott utalásrendszerré összefűzve a különböző elemeket. Ennek az irodalmi szövegek, a tömegkultúrából származó idézetek és vizuális utalások ugyanúgy részét képezik, mint a zenei válogatás, amelyet – nem meglepő módon – szintén mindig maga végez. 
 
Ebben az esetben a kilencvenes évek slágereit veszi elő, amivel egyfelől garantál egyfajta érzelmi kapcsolódást, másfelől viszont az olyan ismert számok, mint a Smells like teen spirit, a Child in Time vagy az A Horse with no name latinra fordítva hangoznak el, groteszk egyházi énekek hatását keltve.
 
Akárcsak Klata korábbi rendezéseiben, itt is fontos szerepet játszik a hétköznapiság, sőt közönségesség, valamint emelkedettség találkozása. Az „isten bohócai” csapatához csatlakozók „egyenöltözetet” kapnak – ám ez korántsem valamiféle vallásos, teátrális vagy emelkedettséget sugalló öltözék, hanem „susogó melegítő”. Lengyelországban a tréningruhás, gyakran tanulatlan és antiszociális „dresiarz” rendkívül erős sztereotípiát képvisel, Klata pedig a vándorok szájába – bár elvileg Isten szolgái – gyakran ad politikailag inkorrekt megjegyzéseket vagy mutatnak ilyen jellegű viselkedést.
 
A darabbeli pápa, VI. Kelemen, a pestis elvonulása után azt mondja, hogy „a járvány a naiv, ártatlan könnyek ideje volt, most jön csak el újra a mélyebb sötétség: visszatérünk a normalitáshoz”. E normalitás itt elsősorban a művészi kifejezés szabadságának megnyirbálást jelenti – Flote bohócait engedte az egyház szabadon vándorolni az országban a járvány alatt, annak végetértével viszont egyértelmű választás elé kerülnek: vagy beállnak a rendszert dicsérők és erősítők sorába, vagy vállalják a retorziókat. Flote és csapata az utóbbit választja, és rögtön egy valósághű rendőri kordonnal találják szembe magukat – ami ugyanakkor egyértelmű utalás a 2020 októberében kitört Strajk kobiet tüntetésekre is. 

A cikk a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával született meg. 
 
 
  
Szerző: Nánay Fanni