Most Feszt 2021 / Tatabányai Jászai Mari Színház
2021.09.12.

Crespo Rodrigo, a Jászai Mari Színház igazgatója, a fesztivál nyitóbeszédében felhívja figyelmünket arra, hogy bár a maszk viselése nem kötelező, de ajánlott, és hogy viselésével azt mutatjuk, törődünk egymással. A fesztivál öt napján a közönség és a színház dolgozói is kitartóan viselik a maszkokat. Tényleg borzalmas lenne még egy színházi leállás. BOGYA TÍMEA ÉVA KRITIKÁJA.

Mi lett R. úrral?
Miért lett R. úr ámokfutó?
A fesztivál erősen indít a KV Társulat Miért lett R. úr ámokfutó? című cinikus, szatirikus tragikomédiájával, Ördög Tamás rendezésében. Az előadás rendhagyó módon a színház büféjében zajlott, ahol a közönség három oldalról vette körbe a játékteret, így a színészek nem kényszerültek arra, hogy szokás szerint frontálisan játsszanak. A társulat kiválóan építette be a büfé óriás, udvarra nyíló üvegajtóit, s így olyan érzésünk támadt, mintha mi is R. úrék hatalmas luxuslakásában foglalnánk helyet, ahol képtelenség boldognak lenni. Másodjára láttam az előadást - a Schnábel Zita tervezte kötött mellények még mindig zseniálisak - és most még kiemelkedőbb, szembetűnőbb volt az R. urat érő, az identitását és büszkeségét bombázó akciók sorozata felesége, anyja és jéghegy főnöke részéről. A színészek hihetetlen összhangban dolgoznak együtt, ami nem meglepő, hiszen ez már a sokadik közös munkájuk. Az előadás el is nyerte a legjobb stúdiószínházi előadás díját. A produkcióban „jó a kémia”, ahogy ez a közönségtalálkozón el is hangzott. Rendre meglepődöm a Most Fesztes közönségtalálkozókon, mert ezeken valódi lehetőség nyílik a közönség és az alkotók közötti párbeszédre. Mihály Csaba csak felütésképp, kedvcsinálóként tesz fel kérdéseket, amíg a nézők összeszedik gondolataikat – mi tagadás, egy-egy előadás után tényleg nehéz megszólalni –, mert a közönségen van a hangsúly. Szép számban maradnak is a nézők.

Ásókapa
Ásókapa
A diszfunkcionális család, az egyéni felelősség vagy annak elutasítása témaként szinte az összes előadásban megjelenik – külön érdekes, hogy többségben női szereplőkön keresztül.  A Csíki Játékszín Deák Katalin, Bíró Réka és Bartalis Gabriella által írt Ásókapa előadásban épp a családalapítás előtt vagy annak kezdetén állók személyes, leginkább párkapcsolati problémáival találkozunk. Egy baráti összejövetelbe kukkantunk be, ahol olyan rongyosra ismételt életbölcsességeket hallunk, amikről már azt sem tudjuk, mit jelentenek, például, hogy a házassági papír biztonságot ad. A szöveg és a rendezés jól érzékelteti azokat a helyzeteket, amelyekben az ember azt akarja bizonyítani, hogy barátai kicsit rosszabbul élnek, mint ő maga, ergo, hogy ő jól, jobban valósította meg az életét. Az okoskodások ellenére megfagy a levegő, amikor Márdirosz Ágnes Ildikója bevallja, tudja, mit csinált a férje. A szembesítés után hazamennek a barátok, a házaspár pedig egyedül marad, és a hétköznapi tennivalók eltakarják gondjukat. 

Pedig én jó anya voltam
Pedig én jó anya voltam
A család kérdése leghangsúlyosabban Pogány Judit Vas István által írt Pedig én jó anya voltam című monodrámájában van jelen, amely az anya szemszögéből meséli el Molnár Henrik László (egy színház díszletese volt, 1979-ben két gyereket gyilkolt meg a Hárshegyen) történetét, gyermekkorától a kivégzéséig. Molnárné nem képes felismerni, hogy a szeretet nemcsak a lakás tisztaságából, a teli hasból és a ropogósra vasalt ingekből áll. Katartikus pillanat, amikor az anya a viaszos vászonnal letakart asztalra szórja ki a fiának vásárolt összes ruhát, annak “vagyonát”. Ezek szemétdombbá sűrűsödnek a Molnárné szűk világát jelképező lakásban, ahol a beköltözésük óta semmi sem változott. Az anya nem is tudja nevén nevezni fia bűneit, a gyilkossági merényletet és később a gyilkosságot is csak bajnak hívja. Miközben Pogány játékában egyértelműen megjelenik az anya szeretete is fia iránt.

Ezt a bonyolult kettőséget látjuk Molnár Piroska Egy német sors című előadásában is, amiben Brunhilde Pomselnek, Goebbels titkárnőjének az életútját meséli el. Pomsel egész életében hárította a felelősségét, azzal takarózva, hogy a közemberek nem tudtak a nácik bűneiről. El is hisszük, meg nem is, és az előadásnak pont az a célja, hogy bizonytalanságban tartson minket. Úgy teszi fel az egyéni felelősség kérdését, hogy nem ítélkezik, de nem is menti fel Pomselt. Megmutatja azt is, hogy milyen lehetett akkoriban fiatalnak lenni, randikon és divaton gondolkodni. És legyünk magunkhoz őszinték: mi mennyit szeretnénk tudni azokról a borzalmakról, amik ma a világban történnek? Az előadás egyik kulcsmondata a „nem gondolkoztam”, mármint, hogy Pomsel nem kérdőjelezte meg a hallottakat, látottakat. Az egyéniből az általános körvonalazásának a szándéka már a címben megmutatkozik, Brunhilde csak egy volt a több száz meg ezerből. 

Egy német sors
Egy német sors
Több előadás is az érzékenyítés, a megértés és végső soron a világ jobbítása jegyében született. Gubík Ági Egressy Zoltán Nem, nem, köszönöm című novellájából rendezett közönségdíjas monodrámája is, ami a gyermekkorban elszenvedett szexuális abúzus megélését, a trauma hatásait és feldolgozását segíthet megérteni. Hogy a szexuális ragadozók a kiszolgáltatottakat, a védteleneket veszik célba és a segítségkérés nem minden esetben magától értetődő. Az viszont egy kicsit elkeserítő, hogy egy érzékenyen eljátszott és komplexen megírt előadás után Gubík Ági fizikai vonzerejére terelődik a szó. Mert ez az áldozathibáztatáson túl annak a téveszmének a jelenlétére utal, hogy csak a szépségideálnak megfelelő emberek válhatnak áldozattá.

A válogatók ízlésnek és hozzáértésének köszönhetően, minden gyomorszájon vágó előadást egy elemeltebb produkció követett. Az Egy német sors után a Trafó Kutyaportéka című fantasztikumot, népi hiedelmeket a dokumentarista színház valóságábrázolásával keverő előadása következett, ami egy meg nem nevezett, de nagyon is létező magyarországi település helyzetét tárta elénk. A Nem, nem köszönöm után pedig a Nézőművészeti Kft. Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém derűs, dióbélben lakó hármasával találkoztunk, amely egy optimista Beckett erejével tud szólni a nyugalomról, és arról, hogy néha jobb elengedni az olyan pitiáner dolgokat, amiket úgysem tudunk irányítani.