Beavató Konferencia / Budapesti Őszi Fesztivál
2008.10.23.

Beszélni kell róla: számomra a Trafó összes termeiben rendezett kétnapos beavató konferencia egyetlen, ám fontos tanulsága így summázható. A hogyanról már sokkal kevésbé merek hasonló határozottságú választ adni. JÁSZAY TAMÁS ÖSSZEFOGLALÓJA.

Beavatószínház a Trafóban
Beavatószínház a Trafóban
Ez persze nem feltétlenül baj: a konferenciára előadóként meginvitált vagy nézőként betérő, a hazai beavató színházi munkával nem(csak) teoretikusan foglalkozó szakemberek között is csupán egyetlen közös pontot véltem felfedezni. Ez pedig nem más, mint a beavatás szükségessége. Az, hogy ki mit lát a kívülálló számára talán mitikus hangzású szó mögé, más lapra tartozik. Mert volt, aki végletesen leszűkítette a színházi beavatás fogalmát (egy bizonyos korosztályt egy kifejezetten nekik szóló előadás kapcsán témafüggő kérdések feltételére és/vagy megválaszolására biztatni), és akadt, aki meglepően tágan értelmezte a terminust (beavatás minden, ami a színházban az előadáson kívül a nézőtér és az előadók között történik, beleértve akár a moderátor vezette beszélgetést a rendezővel, a kulisszajárást és így tovább).

Vidovszky György
Vidovszky György
Mégis mi szükség minderre? Amúgy mohácsisan szólva: vagyunk, de fogyunk, azaz hiába példálózunk a régióban is kimagasló hazai színházjegy-eladási statisztikákkal, a színházba járás egyre kevésbé természetes része a hétköznapoknak, különösen ami a most felnövő generációkat illeti. Az ehhez szükséges családi/iskolai háttér hiánya vagy a borsos jegyárak csak a magyarázat egyik felét képezik. Vidovszky György rendező-drámatanár szerint ugyanis gyakorlatilag nincsenek kifejezetten a kamaszoknak készült színielőadások, így az iskolai színházlátogatások általában az eleve csekély rokonszenvvel fogadott kötelező olvasmányok (alapvetően felnőtteknek szóló!) jobb-rosszabb adaptációinak megtekintésére korlátozódnak. Viszont ha van olyan előadás, ami közvetlenül, a tinédzserek problémáit ismerve vagy legalább feszegetve közelít az ifjú nézőkhöz, akkor máris sikerülhet új embereket megnyerni az ügynek.

A helyzet komolyságát nem szabad alábecsülni: a konferencia több hozzászólója egyetértett azzal, hogy a beavatás valódi tétje az, milyen lesz a most felnövők színházzal ápolt viszonya. A művészet, s benne a színház is: haszontalan és fölösleges – mondja Angelus Iván, aki évtizedek óta foglalkozik azzal, hogy a kortárs táncszínházat közelebb vigye a fiatalokhoz. Olyan, mint az alvás vagy a levegő: hiányától szenvednénk, létezéséről viszont nem veszünk tudomást. És van egy jóval kevésbé költői, cinikus magyarázat is: mi lesz a színházakkal, ha tíz év múlva senki se lesz kíváncsi rájuk?

Angelus Iván
Angelus Iván
A kor- és érdeklődésspecifikus előadások készítése csupán egyetlen a számos létező vagy kitalálásra váró módszer közül. Vidovszky például komplex színházpedagógiai foglalkozásokat tervez és tart. Ezek az előadás előtt kezdődnek: drámatanárok csoportokba szervezve készítik fel a diákokat arra, amit látni fognak. Nem előre megfontolt poéngyilkosságról van szó, inkább ráhangolásnak nevezném a bemelegítő gyakorlatokat, melyekből ízelítőt a Trafóban épp a konferencia két napján játszott Über című produkció kapcsán tartott a rendező és Gyevi-Bíró Eszter. A darab(részlet) megtekintése után a látottak nyomán felmerülő kérdések közös, akár interaktív megtárgyalása következik. Az általánosságok szintjén kell mozognom, hiszen egyrészt a módszer mindig darabra szabott s emiatt nem számít (kizárólag) a tanár rögtönzésére, másrészt erősen kétlem, hogy az NTGent éppen kapóra jövő előadása a demonstráció ideális tárgya lett volna. (Az előadásról írott kritikánkat ld. itta szerk. megj).

Mindenki másképp csinálja: a Nemzeti Táncszínházban például Novák Péter beszélget a beavató táncszínházi program részeként megtekintett előadások alkotóival. Mások a frontális módszert elvetve inkább a diákok aktivizálásában, a tánc- vagy színházi előadásba való bevonásukban vélik megtalálni a siker garanciáját. A módszerek nem zárják ki egymást, sőt: a kétnapos konferencia legizgalmasabb része éppen a konkrét példák, esetenként rossz tapasztalatok bemutatása és elemzése volt.

Szkárossy Zsuzsa felvételei
Szkárossy Zsuzsa felvételei
És van, ahol már kitaposott utakon járnak a kortárs művészetet a fiatalokkal megértetni és megszerettetni akaró pedagógusok. Németországban például a KISS (Kultur in Schule und Studium) program keretében rendszeresen felkérnek öt művészt, hogy a középiskolások életében aktívan közreműködő mentorként tegyék hatékonyabbá a vizuális művészetek oktatását. A londoni Sadler’s Wells Theatre oktatási részlegétől érkező Rachel Evans pedig olyan projektekről számolt be előadásában, melyek nálunk egyelőre az utópiák világába tartoznak. A kortárs táncszínházat körülvevő értetlenség oldására szolgálnak a 3 hónapostól 89 éves (!) korig mindenkinek szóló, ingyenes vagy szerény térítésért igénybe vehető foglalkozásaik, melyek között a kulisszajárástól az intenzív tánckurzusokig gyakorlatilag bármit megtalál az érdeklődő. Szabad a pálya…


A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Őszi Fesztivál 2008 gyűjtőlapján olvashatják. 



Vö. Sz. Deme László: Misztérium a gyakorlatban
Esemény:  Beavató Konferencia,  Helyszín és időpont:  Trafó, október 17-18.