Interjú Balázs Julival és Szabó-Székely Árminnal
2021.08.24.

A végtelen dűne című alkotás 2019-ben elnyerte a Prágai Quadriennálé Országok és régiók szekciójának legjobb kiállításért járó díját. Ugyanez az alkotócsoport (Nagy Fruzsina kivételével) – Balázs Juli, Juhász András, Kálmán Eszter, Keresztes Gábor – Szabó-Székely Ármin dramaturggal kiegészülve készít most új projektet, egy immerzív installációt a Trafó Liberty fesztiválján Vízmezők címmel. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.

Revizor: A 2019-es Végtelen dűne című installációtokban a homok került valamiképpen főszerepbe, a mostani Vízmezőkben pedig a víz. Anyagok, közegek felől indul a közös gondolkozás? Vagy inkább van egy gondolat, amihez anyagot és formát kerestek?
 
Balázs Juli: Ez a két projekt két különböző út volt, formailag mégis van köztük hasonlóság. A Végtelen dűnénél a „homokba dugjuk a fejünket” gondolata jelentette számunkra a kiindulási pontot Kálmán Eszterrel, és ezt egészítette ki a többi alkotótárs munkája és ötletei. A Vízmezőknél a forma volt meg előbb, de fokozatosan alakult, telt meg jelentéssel. Tehát nem egy kész formával indultunk, hanem arra törekedtünk, hogy alakítható legyen, sőt, úgy gondolom, még most is fog valamennyit alakulni, mielőtt a közönség elé kerül.
 
R: Ami feltűnően közös a két alkotásban, hogy mindegyik kinyitja a horizontot a végtelen felé.
 
Szabó-Székely Ármin. Fotó: Donates Stankevičius
Szabó-Székely Ármin. Fotó: Donates Stankevičius
BJ: A Végtelen dűne valóban a végtelenség érzetét keltette, mert ott tükrökkel végtelenítettük a belső teret. Itt, a Vízmezőknél a természeti erők lettek fontosak, amely nézőpontbeli léptékváltást is jelent.
 
R: A víz veszélyt vagy szabadságot jelent inkább számotokra?
 
Szabó-Székely Ármin: Ebben a projektben, és a mi közös gondolkodásunkban is fontos volt, hogy nyitva hagyjunk asszociációs lehetőségeket. Az installációban két pozíciót ajánlunk fel a résztvevőknek, amiket váltogathatnak. A két nézőpontból megfogalmazódhatnak ilyen ellentétpárok ugyanazzal az elemmel - például a víz képeivel és hangjaival - kapcsolatban. És ami még fontos volt számunkra, az a helyváltoztatás motívuma: a tenger arra is alkalmas, hogy közlekedjenek rajta az emberek. De a víz mellett sok más természeti elem is megjelenik az installációban, és a városi civilizáció is.
 
R: Mi ez a két nézőpont, amelybe a résztvevő belehelyezkedhet?
 
Sz-SzÁ: A Vízmezők egy nagy térbeli konstrukció, amire két nézőpontból lehet ránézni. Van egy belső, védett nézőpont, ahonnan kevésbé lehet látni az egész működését. Innen inkább részleteket, kivehetetlenebb hatásokat érzékel a résztvevő. Ez egy passzívabb helyzet, akár a földön is lehet feküdni közben, szemlélődőbb, meditatívabb, talán személyesebb élmény is. Kicsit zártabb, burokszerűbb a tér. A másik pozícióban távolabbról lehet ránézni a rendszer működésére. Ott kevésbé érezhetjük azt, hogy részei vagyunk az egésznek, viszont jobban lehet értelmezni az installáció mechanizmusait. Felismerhetjük azokat a hatásokat, amiket odalent megtapasztaltunk, és lehetőségünk nyílik arra, hogy kicsit manipuláljuk az egész konstrukciót.
 
R: Mennyire kell aktívnak lennie annak a nézőnek, aki belép ebbe a térbe?
 
Balázs Juli. Fotó: Annie Leibovitz
Balázs Juli. Fotó: Annie Leibovitz
BJ: Egyrészt van ez a fajta aktivitás, amiről Ármin beszél, hogy résztvevőként lehet hatni az installáció működésére. De nagy szükség van valamiféle belső aktivitásra is a befogadáshoz. Nem lesz ugyanis megmagyarázva, hogy minek mi a jelentése, értelmezni a nézők saját asszociációik segítségével tudják majd. Ugyanez igaz volt a Végtelen dűnére is – nagyon érdekes volt számunkra, amikor a résztvevőkkel beszélgettünk, hogy mennyire sokféleképpen értelmezték akár ugyanazt a részét az installációnak.
 
R: Ezzel a módszerrel ki lehet kerülni, ha az ember egy aktuális politikai témáról szeretne beszélni, hogy a műalkotás túlságosan szájbarágós legyen. Ez a céljaitok között szerepel?
 
Sz-SzÁ: Nem innen közelítettünk. Számunkra a fesztivál témájában, ami a görög menekültek hetven évvel ezelőtti befogadása, a közös metszet a tengeren úszó ember képe lett. Ez lehet egy nyaraló is, nem kell, hogy feltétlenül menekült legyen. Valaki egyszerűen fekszik a vízen, nézi a felhőket vagy épp vihar kerekedik – egy olyan ember képe volt számunkra érdekes, aki ki van szolgáltatva az őt körülvevő rendszernek, de ehhez a kiszolgáltatottsághoz nem egyértelmű a viszonya – félhet is, szenvedhet is tőle, de élvezheti is ezt a helyzetet. Szóval nem a politikai kérdések voltak meghatározók a gondolkodásunkban. Azt gondolom, egyébként is szerencsés, ha sokféle megközelítés van egymás mellett jelen a fesztivál programjában.
 
R: Öten dolgoztatok ezen az installáción. Milyen előnyei és hátrányai vannak annak, ha ennyi kreatív művész alkot közösen?
 
BJ: A legfontosabb előnye, hogy egyedül egyikünk sem tudta volna ezt létrehozni. Itt tényleg mindenkire szükség van. Egészen különböző területekről jövünk, és mindenki nagy tudója a sajátjának, nagyon szeretek ezzel a csapattal együtt gondolkodni. A hátránya talán az, hogy nincs köztünk rendező, mint egy klasszikus színházi produkciónál, aki a döntési folyamatok végén kimondaná a zárszót. Igyekszünk belső konszenzusra törekedni, és meglepően jól működik ez az alkotói demokrácia.
 
Sz-SzÁ: Én a Végtelen dűnében nem voltam a csapat tagja még, úgyhogy friss szemmel nézek rá erre az alkotási módszerre. Ami nekem új volt ebben - és ami talán összefügg azzal is, hogy nincs rendező -, hogy sokkal erősebben érvényesülnek azok a képzőművészeti vagy performatív szempontok, amik egy színházi munkafolyamatban általában alá vannak rendelve a rendezői koncepciónak.
 
Fotó: Kálmán Eszter
Fotó: Kálmán Eszter
R: A Trafó felkérésére készül ez a produkció, ők adták meg a témát is. Titeket mennyire érdekelt alapvetően a menekültek helyzete? Szerettetek volna már korábban is foglalkozni vele?
 
Sz-SzÁ: A Görög befogadás a fesztivál témája, de az egész nemzetközi projekt címe Liberty. Mi a szabadság témájával kezdtünk el alapvetően foglalkozni, ami persze könnyen összekapcsolható a menekültkérdéssel is. A természetről, valamint a helyváltoztató emberről való gondolkodást pedig abszolút felerősítette ez a témameghatározás. Illetve én is ismertem valamelyest a görög menekültek történetét, mert a nagybátyám felesége egy olyan családból származik, ami ezzel a csoporttal került Magyarországra. A projekt első fázisában elkezdtünk utánamenni a témának, és a konkrét eseménnyel foglalkozni. Voltak olyan elképzeléseink is, amelyekben a menekülttábor képe sokkal hangsúlyosabb lett volna. De ebből az alkotói csapatból nem következett a társadalmi-dokumentarista megközelítés, a végeredmény messze is esik ettől.
 
R: Mit jelent számotokra a szabadság?
 
Sz-SzÁ: Az installáció felől próbálom megfogalmazni. Szabadság az, ha van lehetőséged rálátni arra a közegre, amiben vagy, és valamilyen módon alakítani azt. Ha erre nincs lehetőséged, akkor meg vagy fosztva a szabadságodtól. Ez akkor is így van, ha a hiányát nem érzékeled minden pillanatban.
 
BJ: Ugyanakkor a vízen lebegő ember képében a veszély mellett megjelenik a szabadság is, pedig ő egyáltalán nem kontrollálja a környezetét. A szabadság arról is szól, hogy ha úgy tartja kedved, egyszerűen csak elengedheted magad.
Szerző: Puskás Panni