Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HUNGARY PRIDE

A 2021. augusztus 20-i felvonulásról
2021. aug. 21.
Augusztus 20-án 10:00 és 10:35 között nem sütött a nap. Szerencsére. Ennek köszönhetően az ünnepi felvonulás látványelemei nem vakították el sem az Andrássy út mentén a kirendelt olimpikonok ellenére is szellősen álldogálókat, sem a Duna Televízió nézőit. A nézettségi statisztikákból kiindulva a két halmaz mérete nagyjából azonos lehet. PAPP TÍMEA BESZÁMOLÓJA.
Isten Éltessen, Magyarország! – szólt a Szent István Napra kiötlött szlogen. Annak, aki az előbbieket így leírta, nagy szeretettel küldöm ezt a linket, ahol A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása ingyen is elérhető.
 
Jó reggelt, Magyarország! – köszöntötte a nézőket 10 órakor a Kodály köröndtől, az Andrássy út legközepéről a közmédia műsorvezetőpárosának fehér ruhába öltözött női tagja. Nos, ez a mondat nem csupán a 10 óra reggelségét tekintve csúsztatás, hanem azért is, mert ekkor még csak az indulásra várakozó menetet láttuk egy drónkameráról. De már jól kivehető volt az ezüst csodaszarvas, az arany Szent Korona és Szent István, továbbá a felsorakozó felvonulók. Legalább akkora, mint az, hogy – idézem – „hazánkban már a kisgyermekek is tudják, hogy ezen a napon ünnepeljük az államalapítást, ezen a napon ünnepeljük Magyarország születésnapját”. Az ötéves unokaöcsémnek, aki képes részletekbe menő kiselőadást tartani az afrikai és az ázsiai elefántok közti különbségről, erről fogalma sincs. Ő kisgyermekként csak azt tudja, hogy az öccsének van ma születésnapja.
 
Ez borzasztó – horgadt fel bennem az önreflexió –, alig telt el fél perc az adásból, a műsor a beígért magyar eredetmondákkal még sehol, én máris a cinizmus alapállásából (-üléséből) fogalmazok a kanapéról. Pedig engem aztán teljességgel hidegen hagytak az előző napi fotók a védőfólia miatt magenta turulról. Azt persze nem mondom, hogy nem volt előzetes tudásom, mert a felvonulást iniciáló TulipánTündér Produkció jegyezte előadások vizuális világa és a közmédia hangneme sem ismeretlen előttem, de a távirányítóért előítéletek nélkül nyúltam. Higgyék el, rajtam tényleg nem múlt.
 
A körülbelül félórás közvetítés alatt folyamatosan az járt a fejemben, hogy a felvonulás, amit látok, vajon nem egy ordas nagy médiahack-e, ami a Pride, a giccs- és a campesztétika jegyében fogant. Ezt a gyanúmat nem a sramli és a ska közé hangolt A hegyekbe fönn vagy a Wolf Kati által előadott, Geszti Péternek köszönhetően Alegríából Magyarországgá lett dal keltette fel. Nem is a tükörfóliázott turult meg csodaszarvast mozgatók, akik nagyjából úgy néztek ki, mint a gályarabok az általános iskolai történelemkönyvek rajzairól. És csak kis részben járult hozzá a Szőke Gábor Miklós-i vonalvezetéssel stilizált, a védőfóliától megszabadítva immár ezüst turul meg az élőben játszó Horváth Tamásnak és a Göncöl zenekarnak színpadként szolgáló arany Szent Korona kamion. Mélyebb benyomást tettek rám a jelmezek, különösen a Fitos Dezső Társulat táncosaira adott ujjatlan ezüstszürke felsők, amelyek vagy a Studio 54-ből, vagy Pirx kapitány és legénysége ruhatárából kerültek elő. De még inkább azok az ezüst-fekete csodaszarvak, amelyeket egy nyakvédős sapkára applikálva viselt egy másik, férfiakból álló tánccsoport. Gondolatmenetem legerősebb érve a záró műsorszám, a piros Ikaruson beguruló, a Minden jó című számukat játszó Kelemen Kabátban énekesének fehér kabátja: egy farmerdzseki, a hátán a homoszexuális, AIDS-ben meghalt Keith Haring rajzával.
 
Ne áltassuk magunkat. (Ezt az első kocsin éneklő Road zenekartól is kérem. Igaz, nekem az Alföldről nézve minden magas, ők meg mátrai lokálpatrióták, de a számok azt mutatják, nincsenek nagy hegyeink, úgyhogy ne tessék ilyeneket beleírni a dalszövegbe, mert félrevezetik vele az ifjúságot.) Bár a Juronics Tamás rendezte esemény nem nélkülözte a giccset és a campet, az alapvetően mégis a legrosszabb ízléssel lakosságivá silányított hagyományőrzés jegyében született.
 
Elfogadom, ha piros, fehér meg zöld a füst, bár teljesen fölöslegesnek tartom, de még a műanyag flakonos kólát vásároló énem is ágál az ellen, hogy a gólyalábasok piros, fehér és zöld lufikból fűzött szoknyában lobogtassák a piros-fehér-zöld zászlót. A fejemet fogom az illusztratív vagy szenvelgő koreográfiák láttán. Kikérem magamnak, hogy táncosokat felcsodaszarvazzanak, meg ilyen kontextusban hangozzon el a Boldogasszony anyánk. (Írjuk a kreatívok javára, hogy hagyták Navratil Andreát énekelni, nem crossoveresítették a katolikus népéneket.) Méltatlan autentikus öltözékben, szépen rendezett sorokban, teljesen funkciótlan látványelemként végigvonultatni az aszfalton a Duna Művészegyüttest.
 
„Tudod, szerintem az a legszebb a magyar hagyományokban, hogy elképesztően sokszínűek, és mindenki megtalálja bennük azt, ami hozzá a legközelebb áll” – szólt szívemből a női műsorvezető, majd bevallotta, hogy ő bizony kilátogat az Operett Korzóra, de nem hagyja ki a Buborék Fesztivált sem. Mert férfi műsorvezető társával felváltva, „Tudtad-e, hogy…” bevezetésekkel és kínosabbnál kínosabb átkötésekkel töméntelen mennyiségű programot ajánlottak a hosszú hétvégére a már említettektől kezdve a felvonultatott installációk kiállításán meg herceg- és hercegnőképzőn át, a Nemzeti Lovas Díszegység lovainak simogatásán keresztül egészen a Csárda show-ig, ahol Lázár séf egy asztalhoz invitálja az országot. Biztosították a nézőket arról, hogy minden rendezvényen ilyen és ehhez hasonló lesz a hangulat, majd szeretetteljes ünnepet kívántak.
 
Ekkor volt 10:35, én pedig kivettem a jénaiban sült kenyeret a villanysütőből. Hagytam, hogy kihűljön, aztán rutinmozdulattal, ahogy nagymamámtól láttam, keresztet vetettem rá a késsel, és megszegtem. Hát akkor Isten éltessen bennünket.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek