Háy János: Elem / Szkéné Színház
2021.09.28.

A lefüggönyözött légiriadók meghitt hangulata fogadott a Szkéné büféjében. A hőhullám ellen próbáltak így védekezni a szervezők, de a fullasztó levegő ellenére szép számban gyűltek össze az emberek az Elem című előadásra. Pedig a darab témája nem kínált sok fellélegzést számukra. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA.

Kerekes Éva.
Kerekes Éva.    
Rozs Tamás egy csellóval ül hosszú méla lesben egy megemelt platformon, mellette egy ágyat formázó másik, kisebb kockák elszórva máshol, hogy le lehessen ülni rájuk és vég nélkül tanakodni a múlton. Egy házaspár (Mucsi Zoltán és Kerekes Éva) vitája, évődése, emlékei töltik ki a játékidő egészét. Az asszony édesanyja fekszik a kórházban, magáról nem tudva, üveges szemmel, a lánya pedig helyette is igyekszik feleleveníteni a szép időket. A férj morog, de nem az együttérzés hiányzik belőle, hanem az optimizmus. „Meglásd, ha majd nem leszünk” – motoszkál a fejemben József Attila verssora.
 
A két főszerepet játszó színész és a kettejük által alakított hiperrealisztikus magyar karaktertípusok, valamint azok egymásra gyakorolt hatásmechanizmusa teszi átélhetővé, szívbemarkolóvá a történetet. A történetet, amely Bérczes László rendezésében az elmúlás elfogadásáról, a hiány feldolgozásáról és arról szól, hogyan talál az ember helyet az üressé vált székeknek az életében.
 
Rozs Tamás és Mucsi Zoltán.
Rozs Tamás és Mucsi Zoltán.   
A feleség karaktere első látásra már-már együgyűnek is tűnhet, ám Kerekes Éva sokrétűen jeleníti meg az életvidám asszonyt: szeme tud naivul kifejezéstelen lenni, ahogy a haldokló anyjára, az étkezőasztalnál üresen maradt székre, a férje szorongó közép-európai arcára néz, de ennek a gyermeki tekintetnek mégis különös mélységet ad a fájdalom és a biztos veszteség tudata. A férjével folytatott tettetett, kamaszos évődése is erről az örökgyerek attitűdről árulkodik, szereti húzni-vonni az erőlködésben már kicsit elfáradt férje idegeit. Az előadás címe is egy ilyen játszmából származik, hogy ti. ki vette ki az elemet a fiókból, ahol mindig is tartották. Nem tudjuk, hogy ez a kezdődő szenilitás jele-e, de nem is érdekes; az öregség egyre szűkülő sugarú köreit jelzi az a kérdés, hogy ki hova tette a vérnyomásmérőbe való elemet.
 
Mucsi Zoltán mérnökembert alakít, aki egész életében a logarlécek és a tervezőasztalok centikre beosztott világában érezte otthon magát. Jól és sokat dolgozott, értékelték is a munkáját, mindig megállt a saját lábán, senkitől nem kellett segítséget kérnie. Sérülékenysége egyedül a családjával ápolt kapcsolatában mutatkozott meg, főképp a lánya volt a gyenge pontja, aki úgy döntött, külföldre megy dolgozni. Ám ahogy telt-múlt az idő, munkahelyén egyre kevesebb feladatot bíztak rá, végül már csak kerülgették a kollégák, mint egy fogatlan Akelát. A praktikus emberek élete véget ér, ha elvégezték a feladatot, amire kijelölték őket, mondja egyik helyen. Fanyar mosolya és fáradt tekintete is erről a mellőzöttségről árulkodik. A testtartása, ahogy leül, ahogy a pohárért nyúl vagy a felesége hátát lapogatja, minddel a férfias szerepének elhalványulását siratja.
 
Kerekes Éva és Mucsi Zoltán. Forrás: szkene.hu. Fotó: Gálos Mihály Samu...
Kerekes Éva és Mucsi Zoltán. Forrás: szkene.hu. Fotó: Gálos Mihály Samu...
Izgalmas, mert láthatatlan szereplő a lányuk, aki nagyon mai karakter: a hazáját megélhetési okok miatt elhagyó fiatal diplomás lány, aki persze az új világban sem találja meg a helyét, csak a hozzá hasonló sodródó kelet-európaiak között talál lelki társakra. Idehaza már nem érzi otthon magát, odakint meg sohasem fogja igazán, az identitásának ebben a szuperpozíciójában próbál egzisztenciát teremteni és családot alapítani. Ám a szülők képtelenek elfogadni lányuk döntéseit, egymást közt folyamatos vitában állnak vele, amely titkos sorsközösséget alakít ki kettőjük között, szorosabbra fűzi kapcsolatukat. Páldául akkor, amikor a feleség részletesen kitárgyalja a lánya választottját, aki ráadásul nem is külföldi (azzal szerencsére szakított). Mit keres náluk ez a tohonya férfi, aki nem ismeri őket, ők sem ismerik, és egyáltalán. Amúgy is csak három szék van az étkezőasztal mellé készítve, nem is számítottak sohasem másra, nem is számított sohasem más.
 
De nem mindig csak béke és meghittség jellemzi a házaspár kapcsolatát. Háy János darabjában előkerülnek a régi féltékenységi vádak valaha volt férfiakkal és nőkkel szemben, és egy valódi árulás története, amikor a férj azt hitte, hogy ötvenévesen tud még új életet kezdeni. És hogy a nők valójában mindent tudnak (amit tudni érdemes), egészen a kezdetektől fogva, így a férfiak tetszelgő pózain is átlátnak. Hiába vesz fel egy férfi farmert, ha már öreg ahhoz, hogy viselje. Férj és feleség kétségbeesetten próbálják egymásnak bizonygatni, hogy nem szállt el felettük az idő, miközben világos: a társadalom már régen elkönyvelte őket olyan embereknek, akiket megtűrni lehet, de már nem érdemes rájuk odafigyelni.
 
Mi marad aztán a küldetéstudatos embernek, ha nincs már rá szükség? Bizonytalan választ kapunk Kerekes Évától: ne legyen a másik egyedül a világban. Ezzel az űrkitöltő szereppel kell beérniük a korábban aktív és tettre kész embereknek. Hogy ez pont elég-e vagy éppen csak elégséges a hátralévő életükhöz, arra nem ad választ az előadás.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.