Az utolsó titkos ügynök / Netflix
2021.08.04.

Vajon hogyan jobb elbúcsúzni egykori akcióhős ikonként? Utolsó erőnk elfecsérlésével a DVD-k polcain porosodva vagy ironikusan, önmagunkat kifigurázva, összekacsintva a nézővel? Bár a válasz egyértelmű, a baj mégis ott van, hogy Jean-Claude Van Damme számára is már ez a sokadik poénos búcsú. Azért itt-ott nevetni is lehet Az utolsó titkos ügynökön. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Ha én lennék Jean-Claude Van Damme, akkor talán A feláldozhatók című trilógiává bővülő sorozatban való szereplés után szögre akasztottam volna a hírhedt spárgát. Hiszen a Stallone nevével fémjelzett vállalkozást épp azért találták ki, hogy ironikus, egy még mindent beleadó, tesztoszterontól fénylő mozival intsenek búcsút egyrészt a nyolcvanas-kilencvenes évek stíljében készült akciófilm műfajának, másrészt a lejárt szavatosságú akciósztároknak. Mindkettő felett jól láthatóan eljárt az idő, s csak úgy lehet még pár percig komolyan venni bármelyiket, ha komolytalanra vesznek mindent.
 
De hát nem könnyű nyugdíjba menni annak, aki folyton a világot menti meg. Stallone ráadásul A feláldozhatókon túl külön búcsúzott ikonikus szerepeitől, Rambótól és Rockytól. S bár a John Rambo helyenként már-már meghatóan és megnyugtató módon zárta le a veterán gyilkológép sorsát, a sikertől fellelkesülve huszonegyre húzott lapot a széria most már tényleg utolsó, ám annál nézhetetlenebb ötödik részével. 
 
Ebből is látható, hogy a viszonylagos siker egyetlen cseppje is úgy támasztja fel a korosodó terminátorokat, ahogy a tökéletes katonákat JCVD 1992-es klasszikusában. (És mennyire nem a komédiába torkolló folytatásokban – legutóbb 2012-ben húztak le róla egy újabb bőrt.)
 
Mint már említettem, a hatvan fölött járó JCVD-t igazából már csak úgy lehet komolyan venni néhány pillanatig, ha ő maga nem veszi komolyan magát, vagyis nosztalgiával átitatott vígjátékba csomagolja egykori tudományát. Ami egyébként még meglepően rozsdamentesnek tűnik. 
 
Az utolsó titkos ügynök című francia akcióvígjátékban is legendás spárgájával teszi le a névjegyét, és bizony most sem állnánk még legendásabb rúgásainak útjába. Szinte már anatómiai csoda, hogy a hat iksz fölött is képes ezekre a mutatványokra (a három évvel fiatalabb Jet Li sorsa jól mutatja, hogy mit tesz az akciófilm a gyarló emberi szervezettel), s az efölötti csodálkozásunk szinte el is viszi a film első harmadát. 
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Másra nem is nagyon érdemes figyelni. David Charhon mozija ugyanis a megszokott totális francia bolondozásra épül, a tövig tekert paródiára. Amelyben persze nem kímélik saját magukat sem, szinte kéjjel figurázzák ki a francia külügyminisztériumban folyó áldatlan állapotokat, ahol egyrészt a teljesen alkalmatlan, ám talpig becsületes Alexandre Lazare (Alban Ivanov) dolgozik, pontosabban ront el mindent, amit csak lehet. 
 
A minden hájjal megkent főnöke (Paul Lesueur – Eric Judor) viszont épp őt veszi fel maga fölé (igen, szó szerint), hogy a háttérben nyugodtan folytathassa sötét üzelmeit. Ami jelen esetben a Big Macnek nevezett kütyü eladását jelentené, amely képes kilőni a környezetében lévő összes elektronikus berendezést. Csakhogy a kétbalkezes Lazare a korrupcióellenes harc jegyében feloldja a fiatal, de helyét nem nagyon találó Archibald védettségét, aki amúgy a legendás titkos ügynök, Köd (Richard Brumére – Jean-Claude Van Damme) egyetlen fia. A bakiból pedig aztán lesz világraszóló kavarodás, majd két óráig elhúzódó ökörködés.
 
Ha megengedően akarunk fogalmazni, akkor Az utolsó titkos ügynök sok filmet hoz mozgásba, idéz meg. A címével Az utolsó akcióhőst, ami azért volt emlékezetes, mert a fénykorában lévő Schwarzenegger bukott vele óriásit. Mint ahogy felfedezhetjük a korosodó titkosügynökökre építő, helyenként valóban humoros Red mindkét részét, de még Pierre Richard emlékezetes ügyetlenkedéseit is: a Magas szőke férfi felemás cipőben című alapvetése is megcsillan benne, ahogy Jean-Paul Belmondo Profija is annak sötét színei nélkül. 
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
A poénzuhatag (amelyből kedvére válogathatja ki magának a néző a kevésbé kínosakat) kölcsönözte irónia most is elfedi, hogy JCVD sosem volt igazán nagy színész, és egyre rosszabbul áll neki a festett frizura. S bár a film helyenként meglep némi önfeledtséggel, mégis nehéz belefeledkezni, mert arányérzék dolgában – kezdve mindjárt a filmidővel – bizony Charhon elég rosszul áll. Pedig egy kis szigorúság csodákat tehetett volna.
 
Pedig Van Damme-ban olykor több is van. Bizonyság erre a JCVD című mozi, amelyben javarészt kiégett, mindenféle kínos munkát elvállaló önmagát alakítja lefegyverző őszinteséggel és önreflexióval. Vagyis némiképp megmagyarázza, hogy miért vállalt el az utóbbi években olyan filmeket, amelyekben apránként felélte nimbuszának maradékát is. 
 
Az utolsó titkos ügynök is törekszik arra, hogy ironikus fénytörésbe helyezze a fáradni képtelen hőst, ám mindehhez nem igazán sikerült megfelelő színvonalú sztorit (ami minimális feszültséget lenne képes csempészni a filmbe) találni, így inkább csak vicces jelenetek füzérének, úgy-ahogy tréfás karakterek ámokfutásainak tűnik a produkció. Még a nézhetőség szélén, de az biztos – hiába hagyják mindezt lebegve –, hogy ebből nagyobb feltámadás nem lesz. Még hattyúdalnak is soványka.  
 
Címkék: Netflix 2021