THEALTER Fesztivál 2021, 1-3. nap
2021.08.04.

Minél több előadást láttam a halálról, annál inkább úgy éreztem, élni akarok. Itt, ebben az országban. MOHAI ALETTA BESZÁMOLÓJA.

Mi tartja életben azt, ami elmúlt? A kritika és a tudomány talán egyik legfontosabb része az olyan emlékezés, ami nem csak leírásszerűen ragadja meg és dokumentálja a pillanatokat, a történéseket, hanem értelmező, analitikus igénnyel fordul tárgya felé. A THEALTER Fesztivál rengeteg feldolgozásra érdemes anyagot halmozott fel harmincegy éves működése alatt, így már éppen időszerű volt egy róla szóló konferencia megtartása. A Jászay Tamás szervezésében megvalósuló kétnapos konferencia első napján egyetemi hallgatók beszéltek a fesztiválon rendszeresen résztvevő, számukra kedves társulatok, rendezők, előadók munkáiról, másnap egyetemi kutatók előadásai következtek.
 
Caligula helytartója
Caligula helytartója
Vajon újabb harminc év múlva a THEALTER 31 produkciói szerepelnek majd az akkori konferencián? Lássuk, az első négy nap alapján miből válogathatnak a jövő emlékezői!
 
Samudovszky Adrian rendezése, a Caligula helytartója nyitotta a fesztivál előadássorozatát. Major Erik Petroniusa görnyedt testtartással, szlávos flegmasággal hozta a piti maffiózók benyomását aranycsíkos Adidas-melegítőjében és flitteres sapkájában – bőrdzsekis-bakancsos őrei hiteles kellékként erősítették ezt a képet. Petronius gyötrődését földi halandó csak sejtheti: zsarnokként szolgálni egy még nagyobb zsarnokot akkor jelent csak igazán nagy terhet, mikor több ezer idegen és saját magad élete között kell dönteni. 
 
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Ahogy tetszik feldolgozásában (rendező: Szilvay Máté) a szerelem volt élet-halál kérdése. Eleget téve a produkció végén elhangzott kérésüknek, miszerint ne olvassuk gonoszul az előadásukat, és csak arra emlékezzünk, ami tetszett, kiemelem a fába vésett szerelmes versek megoldásának ötletét. A kék színű lufik felfújása mutatta be az alkotás folyamatát, s a kész, héliumos műremekek súlyozva, a színpadon össze-vissza elhelyezve alkották az erdő érzelmekkel telikarcolt fáit. 
 
A Csókos Asszony Lovagjai
A Csókos Asszony Lovagjai
Míg a marosvásárhelyiek a szerelemért, a szabadkaiak a nemzeti keresztyén művészetért élnek-halnak. Tanúi lehettünk, hogy a Kosztolányi Dezső Színház színészei – ráfeküdve a kispolgári ízlés és a művészetük esztétikáját ért sekélyes háborgások narratívájára – fellázadnak a rendezőjük, Urbán András ellen. „Klasszikus” darabokért, „rendes” kosztümökért, „normális” díszletért tüntettek, olyan színházért, amit az a néző jobbára kerül, aki beül az ő előadásaikra. Miután meghallgattuk a színészek vallomásait, amikben a vajdasági színházra jellemző szarkasztikus, mondhatni meztelen humor és a színészi valóság tragikuma izgalmas párbeszédet folytatott egymással, elkezdődött a hacacáré meg a cigánykerék, de közel sem olyan minőségben, mint azt a néző az operettől várná. A műfaj rég elfeledett értékei holtukból feltámadva új életre keltek és új értelmet nyertek A Csókos Asszony Lovagjai című előadásban, s végre megsejthettük, mit is jelenthetett valaha igazából sírva vigadni. Néztem volna még kivilágos virradatig.
 
De akkor lemaradtam volna arról a hiánypótló előadásról, ami a halállal találkozás pillanatairól mesél. Wolf Erlbruch mesekönyve alapján rendezte Fodor Orsolya a Kacsa, Halál, Tulipán című produkciót. Kacsa egy narancssárga, kopott játékfigura. Hannus Zoltán keze alatt valóban életre kel: zsörtölődik, mint egy öregember, a színpadra épített stégen ügyetlenül, a tóban kecsesen mozog. Aztán megjelenik Halál az elvárt feketétől eltérően fehér köpenyben, egy kasza helyett tulipánnal a kezében, és a maga különleges kettősségében elvarázsolja a nézőt: Barna Lilla játékában egyszerre szólal meg a világról minden adatot ismerő racionális tudós és a ragaszkodó, naiv gyermek. Egy fa teteje visszhangjáték színhelye, a Kacsa hápogására zongoraszó, a Halálra csend felel. Bújócskázásuk során Halál többször visszaszámol, Kacsa pedig nem találhat végső menedéket, csak az ő karjaiban. Végül ott marad nekünk a színpadon a bábos, a testetlen Élet.
 
Mielőtt meghaltál
Mielőtt meghaltál
Testetlen élet – hasonló érzésről adtak számot a Soltis Lajos Színház Nagy Péter István rendezte, Mielőtt meghaltál című előadásának fiatal színészei, akik dekadens, drogfüggő, rendszeresen alkoholizáló, elhanyagolt tinédzserek tragédiáit mesélték el egy gyilkossági sztorival párhuzamosan. A néző a gyomrában érzi a feltekert basszust, a füst és a sötétben villódzó színek a diszkók atmoszféráját idézik. Az eseményeket kézikamera rögzíti, a videó képe egy nagy vetítővásznon látható a színpad előterében. A found footage technika az arcok közelijéről nagyon hatásos feszültséget kelt, látni a fiatalok szemében az idő előtt elhalt személyiségek szomorúságát és ürességét. 
 
A Dogville, a Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém és A három nővér című előadások mind olyan létállapotot mutattak be, amiben valami halott: az erkölcs, az értelem, az akarat. 
 
Urbán András Lars von Trier című filmjét alapul véve felépítette a színpadon az emberi méltóság módszeres legyilkolásának Auschwitzát. Dogville kihalt, apokaliptikus városának lakói befogadnak egy rendőrség elől menekülő nőt. Grace alantas munkát végezve veszi meg az emberek hallgatását, akik elkezdik kihasználni, rongyos ruhában rohangál egyik harangszótól a másikig, míg végül testét és lelkét is teljesen kiszipolyozzák. Fülöp Tímea hangja és teste remeg a gyötrelmektől, minden egyes vibrálása eljut a nézőkhöz, én pedig nem tudok szabadulni a tapasztalástól, hogy az erőszaknak és a lélek halálának alma- és földillata van.
 
A három nővér
A három nővér
A tudatlanság és az elégedettség furcsa elegyének pedig kávé. Imike, a szellemileg kissé lassú fiú rozsdás, nyikorgó gyerekrolleren közlekedik, szülei viszont, Kicsibácsi és Kicsinéni csupán csak nevükhöz hűen kisszerűek. Világosbarna kerítéssel korlátolt életük egy átlagos napjába kapunk betekintést, ami eleve kudarcra ítélt ötletek megvalósíthatatlanságával telik. A groteszk világukban kicsi a kávéfőző, nedűje lassan készül és a koffein később sem segít, a komótos cselekvéseket rajzfilmes hanghatások kísérik, a néző pedig Gyulay Eszter rendezését nézve nem tudja, irigylésre vagy szánalomra méltó-e az egyszerűek boldogsága. 
 
A Kosztolányi Dezső Színház harmadik előadása, a Puskás Zoltán által rendezett A három nővér leplezi talán legkevésbé fikciós elemekkel a valóságot. A nővérek, azaz Búbos Dávid, Kucsov Borisz és Mészáros Gábor három burokszerű hintaszékben ül csipkével hímzett fekete ruhában és kozáksapkában. A naiv manikűrös, a szeszélyes színész és a fásult pedagógus testvér elmondja begubózott életének hétköznapi tragédiáját, miközben fogy a vodka, a cigaretta és a változtatni akarás. De élni kell, mondják – akkor is, ha hazugságban, akkor is, ha nem lehet.
 
Mi van élet és halál között? Valami olyan állapot lehet, amit a k2 Színház színészei jelenítettek meg a fehér talajú színpadon. Király Dániel rendezésében a Rosencrantz és Guildenstern halott szereplői John Locke tiszta lapján állnak egy szakmai purgatóriumban vagy alternatív színészi univerzumban, ahol meg kell tapasztalniuk a posztmodern színház elméletét. 
 
Nero. Fotók: thealterphoto2021. A képek forrása: THEALTER Fesztivál
Nero. Fotók: thealterphoto2021. A képek forrása: THEALTER Fesztivál
A Stúdió K Színház Nero című produkciójában is különös kozmoszt láthattunk: Hegymegi Máté rendezésében a véres költő szűk világa, a sárga kockakürt az első felvonásban egy helyben világított a színpadi feketeségben, a második felvonásban már forgott, balra dőlt, egyre kisebb és kisebb részekre osztódott. Ifj. Vidnyánszky Attila éppen annyira őrült meg a zsarnok császár szerepében, amennyire kellett: éles játékfűrésszel ananászt darabolt, aminek savanyú illata betöltötte a teret, kiabálása fojtott indulat suttogásával vegyült, megszállott tekintetét néha megzavarta szemgolyójának hátrafordulása, nyakán kirajzolódtak az erek és arca lilává torzult a dühtől. 
 
Minden nemzetnek megvoltak a maga Nérói. Böröcz Judit és Pálinkás Bence György A kis olvasztótégely című hangsétája viszont nem egy zsarnok pusztításáról, hanem egy egész nép pusztító igényű természetéről, vagy inkább: természetellenességéről szól. Arról, hogy mikor és hogyan alakulhatott ki az a fajta hamis félelem, aminek ködében társadalmunk jogot érez más kisebb népek halálra ítélésére. 
 
Minél több előadást láttam a halálról, annál inkább úgy éreztem, élni akarok. Itt, ebben az országban. Mert ahol a kultúra ilyen mostoha körülmények között is így tud működni, ott még érdemes maradni.

Szerző: Mohai Aletta