A Trio Lignum |
Az első részben „rakott palacsintát” hallhattunk- láthattunk – Földes Imre, a jól ismert és népszerű zenetudós nevezte így a programot, magának a palacsinta, a két klarinét (Rozmán Lajos, Klenyán Csaba), egy fagott (Lakatos György) felállásban játszó gárdának pedig a finom töltelék szerepét osztva. Földes szellemesen oktatott és magyarázott, persze a hangsúly mégis a zenén volt. Az első szám, Guillaume de Machaut csodálatos, teljes megfordításban játszva (azaz hátulról visszafelé) is előadható rondeau-ja, a Végem a kezdetem mintegy az est mottójaként is szolgált, hiszen az évforduló száma, a 11 is ugyanerre a logikára jár, nem is szólva azokról az „indul a görög aludni” típusú mondókákról, melyekből 11-et a nézők a székük aljára tűzve találhattak meg, s aki ilyet lelt, kapott ajándékba egy Trio Lignum-lemezt.
Vagyis igazán kedvesen és kellemesen peregtek a percek, az első részben mindenekelőtt Haydn az Esterházy család zenélő óráira írott dallamai keltettek meglepetést, ráadásul magnóról leadták az egyik fennmaradt szerkezet eredeti muzsikálását is. Mi sem természetesebb, hogy e kis melódiákhoz Esterházy Péter szövegeit adta elő Máté Gábor és Ónodi Eszter, miközben a trió tagjai az óramutató járását parodizálták. Ebben a babazsúros hangulatban telt el fél óra.
Az 1918-as Aranyember |
A második rész az Alkalmi ősbemutatók címet viselte, ebben kortárs szerzők a trió számára írt kis művei hangzottak el, és ez egyben eloszlatta a rémképet is, hogy ennek a különleges hangszer-összeállítású együttesnek esetleg beszűkül a repertoárja. A legszebb talán Jeney Zoltán Wohin című elégiája volt, a legszellemesebb talán Sáry László Szimfónia négy tételben elnevezésű darabja, amelyben maga a szerző is fellépett: egy elemlámpával „dirigálta” a játékosokat, akik azonban csak szájjal adtak ki hangokat, hozzá nem nyúltak volna hangszereikhez. A monumentális mű mintegy 50 másodpercig tartott. Sári József Troika című, perpetuum mobile jellegű darabja lenyűgözött lendületével, miközben Vidovszky László Breaking News című, eltorzított rádióra és a trióra komponált perfomance-szerű művét kissé poros avant-garde-nak éreztem. Kondor Ádám szerzeménye (Bizarre Objects IV – Grand Récit) valóban „nagy elbeszélés” volt, ebben a közegben egy nagyjából tíz perces, hajmeresztően virtuóz mű szinte mahleri hosszúságúnak tetszett; az utolsó szakasz hatalmas unisonója emlékezetes maradt.
Ez után filmbejátszások következtek, amelyeket a Trio Lignum kísért, sokat kacaghattunk a tízes években készült, Korda Sándor által rendezett Aranyember szemforgató, könnyen elájuló színészein; a némafilmhez Selmeczi György komponált jó humorú zenét. A legszebb, legköltőibb pillanatokkal Sáry László ajándékozott meg, aki Harangok az esti szélben című kompozíciójával a festő, Nádler István portré-filmjét festette alá. Nagyon mulatságos volt Márta Istvánnak egy mobiltelefonnal felvett filmje a gárda próbájáról, ehhez ő komponálta az ötletes muzsikát is.
Az egész pedig a zenélés öröméről, az együttlét varázsáról szólt, éppen úgy, azaz öntudatos és egyben önironikus méltósággal, ahogy azt egy kulturálisan fontos születésnapon kell.
A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Őszi Fesztivál 2008 gyűjtőlapján olvashatják.
V.ö. Fáy Miklós: Vidám fahangúak
Kolozsi László: Aranyemberek