Beszélgetés Mester Viktóriával és Molnár Leventével
2021.07.31.

A Kékszakállú herceg vára az operairodalom egyik legtitokzatosabb műve. A Szentendrei Teátrum és a Coopera Zakariás Zalán rendezésében mutatja be Bartók Béla operáját augusztus 6-án és másnap Szentendrén. Titkokról, női és férfi lelkekről is beszélgettünk Mester Viktória és Molnár Levente operaénekesekkel. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Molnár Levente: Talán annyiféleképpen, mint Mozartot, nem állították színpadra, nem is olyan öreg a mű. De valóban örökké megfejtésre vár, mindenkinek kihívás. Nekem is mindig újra kell értelmezni. A legsikeresebb magyar opera, a Bánk bán mellett. Évente újrarendezném, hogy minél érvényesebb, izgalmasabb megfejtések szülessenek. A Kékszakállúnak nem csak a témája csodálatos, fantasztikus Bartók zenéje, magával sodró, titokzatos, misztikus. A lelket fejtegeti, azt erősíti. „Ha váram sötét töve reszket” – mondja Kékszakállú, s olyan zene szól alatta, hogy beleborzong az ember. Akárhányszor énekeljük, mindig jönnek az újabb gondolatok, ötletek. Nem találjuk a megoldást, de nagyon jó keresni. Bár kétszereplős, kicsit sem egyszerűbb, mint egy nagyopera. Komplett, minden benne van. Két ember kapcsolatának a komoly filozófiája, ahol szembetalálkozik az ember önmagával is.
  
Revizor: Mester Viktória Kovalik Balázs tanítványa volt, aki háromszor is megrendezte. Izgatja a mű a rendezőket.
 
Mester Viktória: Balázsnál mindig azt éreztem, mintha matematika lenne, hogy a végeredményként egy bizonyos számnak kell kijönnie. De ahhoz nagyon bonyolult egyenletet kell felállítania. Balázs is sokféleképpen jutott el ugyanahhoz a végeredményhez. Az első Kékszakállúm vele volt, megevett a darab. A próbák elején azt mondtam Kovaliknak, hogy fantasztikus a zene, mire azt válaszolta, várjak még három hetet, s meglátom, milyen állapotba kerülök. S valóban, hosszú hónapokra valami furcsa nihilbe jutottam. Szinte történet nélküli darab, kortalan, furcsa síkokba lehet terelni, nem ad semmilyen kapaszkodót. Két lélek találkozása. Szerepeltem olyan előadásban, amit horrorként rendeztek meg, mindenféle történetet mögé lehet tenni. A mai napig rejtély, ki a Kékszakállú, ki Judit. Folyamatosan próbáljuk megfejteni, de megoldás akkor van, ha a rendező nagyon erős koncepciót épít fel.
 
R: Zakariás Zalán rendező díszletként a MűvészetMalom épületét használja, amelyre filmeket vetít. Több rendezésében használt már filmes effekteket. A darab álomszerűségét – bizonyos értelmezésekben Kékszakállú álma az egész mű – erősíti vele?
 
Molnár Levente, Mester Viktória
Molnár Levente, Mester Viktória
MV: Valóban egyfajta álomvilágot jelent ez a vizualitás, de hogy kinek az álma, ez most még kérdés. 
 
ML: Az álomban minden megtörténhet, ezt a titokzatos, irányíthatatlan furcsaságot akarjuk ezzel megmutatni. A Coopera előadásában Zalán kicsit könnyít a filmmel, nem csak a súlyát, a nehezét akarja megmutatni, szellősít vele. De még zajlanak a próbák. A felvillanó filmdarabkák állapotokat, lelkeket fognak tükrözni. Sokat gondolkodunk együtt, Zalán belőlünk is inspirálódik. Közös történet, ahogy a zenei részeket is a két zongoristával közösen szüljük.
 
R: Két zongora áll majd a színpadon, amelyek mintha a két lelket is szimbolizálnák.
 
MV: Egy nő és egy férfi ül a zongoránál, valóban a lélek egy-egy rezdülését is jelentik, talán a férfi és nő harcát is, de még dolgozunk rajta.
 
R: 2014-ben a Theater Freiburg színpadán énekelték együtt a Kékszakállút. Az eltelt idő, a más helyszín és rendező változtat-e az előadásmódon, a műhöz való kapcsolaton? Változott-e a viszonyrendszer?
 
ML: Talán jobban meg kellett volna érnie bennem, de nem ez történt. Pszichológiailag, hangilag érett bennem, sötétedett a hangom, de sok rejtély is maradt. Mestermű, csodálatos a szövege, a zenéje. Ahogy megszólal az elején az első néhány akkord, már nem érzem hétköznapi embernek magam, olyan, mint egy tavon behunyt szemmel a hátamon lebegni, sodródom. Mindentől elemelkedő mű. Bár sokfelé játsszák a világban, de azt hiszem, a legpontosabban itthon értjük meg, annyira ide kötődik. Igényesen próbáljuk mondani a szöveget, sokat játszunk a hangunkkal. Már sok mindent értek a műből, magabiztosan éneklem, de ugyanaz a kereső ember maradtam. A férfierő és a női érzékenység műve. Minden alkalommal meg kell szenvedni, meg kell szülni.
 
MV: Kovalik Balázsnál még nem voltam felkészülve rá, de az az előadás adott egy alapot, ami ha nem is maga a megfejtés volt, belém ivódott. Az Erkel színházi előadásban magunkra voltunk utalva, ott én igyekeztem megfejteni a művet. A rendező, Bartók viszonzatlan szerelmére utalva, a fiatal pár egymásra nem találásaként gondolta végig az előadást. Freiburgban Levente volt a partnerem, akkor már évek óta erős szerelmi kapcsolatban éltünk, ott fogant a gyermekünk is. Ez a mai napig erős kötődés a műhöz. De a próbafolyamat alatt, amelynek nagyon jó pillanatai is voltak, sokszor feszültünk egymásnak szakmai kérdésekben. Úgy éreztem, nem találom a Levente alakította Kékszakállúhoz a kulcsot. De azonosulni is tudtam Judittal, akinek épp erről szól a története. Talán ott, Freiburgban értem meg énekesként és nőként is a szerepre. Tizenhétszer játszottuk, komoly szám, beleült a szerep a torkomba. A mostani előadásban leginkább a lelki rezdülésekre akarok koncentrálni.
 
R: Kékszakállú basszus hangra íródott, Kováts Kolos egyik legmeghatározóbb szerepe, de éneklik olykor baritonok is, mint Melis György. Ha bariton énekeli, az változtat a karakteren?
 
Fotók: Zólyomi Norbert
Fotók: Zólyomi Norbert
MV: Kováts Kolos Kékszakállúját nagyon szeretjük, de hallgatom Leventét, és nem lóg ki a lóláb. Csak a minőség számít.
 
ML: Az izgalmas épp az, hogy ki hogyan tágítja a szereplehetőséget. Kováts Kolos nyilatkozta is, hogy őt az érdekli, hogy szépen szóljon, a mindig elegáns Melis rengeteg színészi játékot is belevitt az előadásba. Mostanában főleg Kékszakállú keménységét hangsúlyozzák az énekesek. Nem mernek ezen változtatni. Mi ezt megtesszük, amiben a zongorák is sokat segítenek. 
 
R: Nagyon izgalmas Kékszakállú-adaptációk születtek a közelmúltban, Székely Kriszta Kékszakáll rendezése, Eötvös Péter Senza Sangue párdarab operája. A történet alapját is sokféle mítoszhoz kötik, például Molnár Anna székely népballadájához. Ez Leventének, aki Gyergyóból jött, még egy pluszt jelent?
 
ML: Van egy rejtett, népies vonulata a műnek, a tartással rendelkező büszke férfi, aki nem hagyja, hogy megfejtsék a lelkét. Bartók azért is zseniális, mert egy kifogyhatatlan bányából, a népi értékekből táplálkozott. Kemény székely csávó vagyok, engem is nehéz megfejteni.
 
R: Attól is lehet zseniális a mű, hogy örök titok vonja be. Biztos, hogy mindent meg kell fejteni? Ez Judit tragédiája is. Melyikük a titokzatosabb figura, Judit vagy Kékszakáll?
 
ML: Nekem egyértelműen a nő, aki hozza magával a tipikus női princípiumokat, a kíváncsiságát, a mindent tudni akarását. Ő nagyon mélyre megy, Kékszakáll sokkal felszínesebb.
 
MV: Nagyon máshogy látom. Bartók a válásuk után Mártának ajánlotta a művet, amelyben Kékszakáll mondatai, eszméi csodálatosak. De miből épül fel Judit karaktere? Prózai mondatokból, amelyekből hiányzik a költőiség. A nő, aki nem érti meg a zsenit. Bartók és Balázs Béla magukról is beszélnek a csodálatos férfi alakjában. Én most éppen itt tartok…
 
R: Hogy nehézség vagy könnyebbség, hogy a próba után együtt mennek haza, nem tudom. Hazaviszik magukkal a szerepet, vitatkoznak rajta?
 
MV: Tanultunk Freiburgból, ami nagyon megérintett bennünket, nehezen tettem le a lelki terhét. Most már nem vitatkozunk, nem visszük haza a szerepet.
 
Szerző: Marton Éva