Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÉN ÉS ÉN, A VILÁG KÖZEPÉN

Solos / Amazon
2021. júl. 26.
Az Amazon Solos című sorozata olyasvalamit állít a középpontba, amit az elmúlt másfél év után mindannyian igazán jól ismerünk. Ebben a világban ugyanis mindent a magány ural. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Disztópiát készíteni a mögöttünk hagyott időszak után egyszerre tűnik nagyon jó ötletnek és komoly csapdának. Tény ugyanis, hogy amikor hónapokig ültünk mindannyian otthon, amikor valóban katonák jártak az utcákon, amikor minden emberi kommunikáció a virtuális térbe szorult, akkor nem is tűnik annyira távolinak az a kép, amelyet az ilyen jellegű művekben látunk, s könnyen azonosulunk a bemutatott szituációkkal. Másrészről viszont született ebben a műfajban egy sorozat, amely gyakorlatilag felülmúlhatatlan opuszként dereng az újonnan készülő produkciók előtt: a Black Mirror olyan erőteljesen hatolt be a popkultúrába az elmúlt években, hogy az összehasonlítást még a legkreatívabb antiutópiák sem állják ki. A Solos sem, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének dicsérhető aspektusai az Amazon presztízssorozatának.
 
Helen Mirren
Helen Mirren

Történetről ilyen esetben nem igazán lehet beszélni, hét különálló epizódot kapunk, melyekben hét ismert, kiváló színész ad elő monodrámákat. Az egyes részek között nagyon laza a tematikai kapcsolat, a széria többek között olyan témákat érint, mint a halál, a gyász, az elmúlás, a születés, a meghozott döntések következménye. Ezek a tematikák azonban gyakorlatilag szeparáltan jelennek meg, csupán az utolsó epizód, az emlékeit visszaszerezni igyekvő Morgan Freemannel tud csupán valamiféle ernyőt vonni az egész sorozat fölé. Érdemes mindegyik minitörténettel külön-külön is foglalkozni, mindenekelőtt azonban szót kell ejtenünk arról, hogy mi teszi valóban egésszé a puzzle darabjait. Ez pedig maga a megközelítésmód, a Solos összes epizódja ugyanis azonos sémára épül. Egyetlen szereplőt látunk, aki valamilyen mesterséges intelligenciával vagy a képernyőn nem látható személlyel beszél. A kezdés minden esetben in medias res, a néző lassacskán, a figura monológjából ismeri meg a múltat, a kontextust. Emellett a sorozat vizualitása is jól átgondolt, a stilizált, már-már excentrikus díszletek jelentősen hozzájárulnak ahhoz a disszonanciához, melyet a készítők el szeretnének érni.

 
Formailag, megközelítésmódját tekintve tehát nagyon egységes a sorozat, tematikailag azonban a sokszínűség jellemzi. Egy ilyen antológia esetében szinte természetes, hogy hullámzó az epizódok minősége, ez itt sincs másképp, azonban majdnem minden rész tartogat így is valamilyen továbbgondolásra érdemes mozzanatot.
 
Az első és a harmadik epizód különleges egységet alkot: Helen Mirren és Anne Hathaway karaktere is az elszalasztott lehetőségek rabja. Előbbi talán a teljes sorozat legtragikusabb monológjában ismerteti életét. Hogyan befolyásolhatja egész későbbi életünket egyetlen döntés, egyetlen olyan szituáció, melyben nem voltunk elég bátrak, ahol nem vállaltuk fel a szükséges kockázatot? Mirren karaktere, Peg saját magát zárja kalitkába, ebből kitörni pedig csak akkor tudna, amikor erre már nincs lehetőség. A Hathaway által játszott Leah pedig édesanyja foglya, a nő súlyos betegsége miatt lánya évek óta nem tud szabadulni, „gondoskodásra” van ítélve. Leah-ban az anyja iránt érzett szeretet, a kitörési vágy és az ebből fakadó bűntudat viaskodik, erre a dilemmára adott szélsőséges válaszként fordul az időutazáshoz, mondván, ha nem tudja megoldani a problémát, átvágja a gordiuszi csomót. Anne Hathaway is kitűnő, Helen Mirren azonban az egész sorozat csúcspontja, hihetetlen árnyaltsággal, finom eszközökkel kelti életre Peget. A sok-sok blockbusterszerep után kijárt már egy ilyen karakter a legendás angol színésznőnek.
 
Különálló egységet képez a második és az ötödik epizód, utóbbi kétségtelenül az egész széria leggyengébb pontja, Constance Wu sem igazán találta a karakterét, az igazi probléma azonban itt a forgatókönyv minősége volt. Mind a dialógusok, mind a végkicsengés tekintetében alulról lógott ki ez az epizód. A második rész nem vakfolt, már csak Anthony Mackie alakítása miatt sem, ráadásul a végkövetkeztetés is fontos, bár nem feltétlenül új gondolat. Az epizód főszereplője itt egy androidnak próbál minden apróságot elárulni magáról, hogy az halála után tökéletesen tudja őt pótolni. Végül azonban arra jutnak, hogy ez lehetetlen, elvégre ahogy Kosztolányi is írja a Halotti beszédben: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” A sorozat egyik kulcsgondolata egyébként ez, a színek, a háttér különcsége is erre erősít rá: ha a problémák ugyanazok is, azokkal minden ember más és más módon küzd meg, mindannyian egyediek vagyunk.
 
A negyedik és a hatodik rész kapcsolható még össze a kényszeres izoláció témája révén. Az Uzo Aduba által játszott Sasha és Nicole Beharie Nerája is otthonába kényszerül, ráadásul más és más módon ugyan, de mindketten maguk választják a száműzetést. A gondolat, a motiváció mindkét esetben ugyanaz: a külvilág túl veszélyes, tele van iszonyattal, így jobb az otthon biztonságában maradni. S itt térhetünk rá arra, hogy a Solos miképp reflektál a mögöttünk hagyott időszakra. Már készülnek, és a jövőben még nagyobb számban fognak készülni a különböző karanténprodukciók, azonban félő, hogy ezek többsége túlságosan direkten utal majd a helyzetre, nem akarja majd mélyebben megérteni a jelenséget (a Solos ilyen jellegű kiszólásai is nagyon esetlenek egyébként). Ezért üdvös az Amazon próbálkozása, amiben az alkotók nem magát a koronahelyzetet akarták feldolgozni, hanem az egyik olyan alapérzést, a magányt, amellyel mindannyiunknak dolga volt az elmúlt időszakban. A szereplők mind-mind magányosak, legtöbbször fizikai valójukban is, de lelkileg mindenképpen. Esendőek, sebezhetőek, hiányzik nekik valami, amit talán normalitásnak, biztonságnak hívunk. A sorozat ráadásul ezt nemcsak dialógusaival, helyzeteivel üzeni, hanem ahogy említettük, vizuális eszközeivel is, így alkot megkapó, feldolgozásra érdemes egészet.
 
Közel sem hibátlan sorozat tehát a Solos, de kérdésekkel, izgalmas gondolatokkal, ismerős érzésekkel engedi útjára a nézőt, emiatt pedig mindenképp érdemes a figyelmünkre.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek