Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EMELKEDŐ KEZEK

Masteroff-Ebb-Kander: Kabaré / Margitszigeti Színház
2021. júl. 15.
Egy valamirevaló Kabaré-produkciónak, legyen az film vagy színházi előadás, mindig erőteljes halálszaga van. Ha netán nem lenne, félreértik az alkotók az alapanyagot. Béres Attila rendezéséből torkot kaparó félelem árad, s ez velünk is marad, úgy, hogy a sziget fölötti szél sem tudja eloszlatni azt. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Pedig ez a Vörös Róbert és Béres Attila által készített, 2021-es, vígszínházi változat szelídített szövegkönyvre épül. Béres Attila, a rendező, talán épp ezt ellensúlyozza erős hanghatásokkal, s a rá jellemző, bátor térhasználattal. Cziegler Balázs izgalmas járásokat lehetővé tevő, füstös pályaudvart és elhagyott utcasarkot, selyemfüggönyös lokált és kopott panziót forgató díszlete jólesően nyújtózik ki a hatalmas térben, belakja, éli s – a világítástervező Csontos Balázs segítségével – mozgásba hozza annak minden centiméterét. Még egy száguldó vonatszerelvény makettjére is futja, ami kivilágított ablakokkal futkos a magasban. A rohanó vonat mint a veszélyeket rejtő, kikerülhetetlen változás metaforája, duhogó-zuhogó hangok formájában vonul végig az egész előadáson. A produkció zenei vezetője s az előadás kamestere Mester Dávid, dramaturgja Vörös Róbert. 
 
Dobó Enikő
Dobó Enikő
Berlinben vagyunk, 1931-ben. Ide érkezik Clifford Bradshaw (Brasch Bence), aki – ebben a változatban –  ír születésű amerikai íróként jelenik meg. A valóságban Christopher Isherwood, az angliai születésű amerikai író volt, aki a Weimari Köztársaság idején megélte, majd Isten veled, Berlin! című, 1939-ben megjelent novelláskötetében meg is írta ezeket a kalandokat. Könyvéből, címként használva annak legelső mondatát, I am a camera címen, 1951-ben írt darabot John Van Druten. A Broadway-n lezajlott bemutató nyolc Tony-díjat hozott. Ebből lett a Cabaret című musical 1966-ban, s abból készült aztán a nyolc Oscart elnyerő film 1972-ben. Ebben a mostani, 18 éven felülieknek hirdetett változatban nem a Kit-Kat nevű melegbár látogatóival és alkalmazottaival, hanem a Kék Angyal mulató vegyes törzsközönségével találkozunk. Mr. Bradshaw titkokat rejtő múltjára csak egy ráismerő férfi erőteljes csókja utal, egyébként férfi-nő szerelem áll a történet középpontjában. A melegeket, s így Bobbyt (Csapó Attila), a pincért is, akkor észleljük igazán, mikor már verik őket az utcán. 
 
A játék kulcsfigurája a mulató Konferansziéja, akit a hercegi eleganciáját levetkőzni nem tudó Seress Zoltán játszik. Színpadra lépésekor megadóan visel egy combtőig érő, fekete harisnyát, majd gyorsan megszabadul tőle. Megtesz ő mindent. Énekel, táncol, beszédbe próbál elegyedni a közönséggel, de az a bűnös lazaság, s az a kaméleonügyesség hiányzik belőle, ami a stílus megadásához kellene. Cserébe viszont hideglelős halálfigurává tud válni, ha úgy fordul a perc. Megint más ember, amikor beosztottjai nevében megtagadja a belépési nyilatkozatok aláírását. Ez a gesztus is a dramaturgiai szelídítés része lehet.  
 
Kern András
Kern András
Egyáltalán nem szelíd viszont a kezdetben csóró ruhácskákba öltöztetett tánckar berobbanása. Kétségbeesett kitárulkozás rángatja a combokat, vad terpeszek nyílnak, talán hogy az ölek képzelt illata eljusson a kuncsaftok táguló orrlyukaiba. Barta Dóra szépen kivitelezett, a szóló énekszámokat is megemelő koreográfiái egyébként később finomulnak, s ahogy a személyes drámák fölerősödnek, a kartánc szinte ki is kopik az előadásból. 
 
Tihanyi Ildi beszédesen öltözteti a lilás ruhás, libazöld harisnyás, szélütött kis Sally Bowlest, de sztárhoz illő csillogással is be tudja vonni az őt játszó Dobó Enikőt. Ügyel arra, hogy a katonavendégeket fogadó Kost kisasszonyonon (Rudolf Szonja) eléggé esendő ruha legyen, és részvéttel öltözteti a panziótulajdonos Schneider kisasszonyt (Igó Éva) is, aki amúgy az előadás legfájóbb mondatait szúrja a közönség lelkébe. Egy pillanat alatt tud jelentőségteljes UFA producerként fölvonulni Dengyel Iván, s  felejthetetlen a második felvonás dermesztő pillanatában egy zavartan bóklászó, s valami rémületest éppen most megértő szemüveges úr, Viszt Attila. Ernst Ludwig, a berlini őslakos (Horváth Szabolcs) csempészakcióra veszi rá jó pénzért Cliffordot. A snájdig, kemény német karján jelenik meg először a horogkereszt, aztán ahogy szaporodnak az agyagszínű zubbonyok, már rovarokként hemzsegnek a színpadon a fekete jelek. 
 
A szabadtér nagyszabású rendezői megoldásai olykor nem tudják feledtetni a hangosítás problémáit, néha nem érteni a dalok szövegét. Ez zárt térben azonnal orvosolható lesz. Ebből a tágas, nyáresti előadásból három, különösen élő alak emlékét őrzöm. Az egyik a Csapó Attila által játszott, mindent értő, fiatal pincér. Csapó olyan színészi jelenléttel rendelkezik, hogy távozásakor szinte követjük őt a takarásba. Lehetséges, hogy évek múltán képes lesz a Konferanszié ördögi figuráját is megjeleníteni? 
 
Brasch Bence, Horváth Szabolcs
Brasch Bence, Horváth Szabolcs
Nagy élmény Kern András bejövetele és megszólalása. Schultz úr, a zöldség- és gyümölcskereskedő, ez a megfáradt zsidó ember, úgy jelenik meg a színpadon, hogy odarántja magához a lelkünket. Nem történik semmi különös, csak elkap bennünket az az érzés, hogy megvan, ő az, hadd lássam! Meséljen még, és persze – énekeljen! És Schultz úr énekel, majd a füstös-ködös utcasarkok egyikén egyszer csak eltűnik a szemünk elől. (Mindazonáltal a rekeszből kihullajtott almákkal rendezőileg kezdeni kell majd valamit, méghozzá jeleneten belül. Schultz úr nem hagyná veszni az árut.)
 
Sally Bowles figurája Isherwood egy 1937-es novellájában jelent meg, s hamar híre ment, hogy Jean Ross, akiről mintázta, a valóságban csöppet sem volt olyan habókos teremtés, mint amilyennek Isherwood festette. (Jean Ross csak átmenetileg volt énekesnő és táncosnő,  később író lett, filmkritikus, sőt haditudósító, s lánya mindent elkövetett, hogy anyját ne azonosítsák Isherwood teremtvényével. No, de ki tudja ma már, hogy ki volt Jean Ross? Sally pedig az életünk része lett.) 
 
A margitszigeti első estén Szilágyi Csenge játszotta Sallyt. Remélem, az ősz folyamán láthatom őt is ebben a szerepben. A második estéhez volt szerencsém, amikor Dobó Enikő énekelte a híres dalokat. Dobó Enikő 2014-ben végzett Kaposvárott, Kelemen József osztályában, majd Kecskemétre került, s ott dolgozott 2019-ig. Láttam őt pár évvel ezelőtt a Kocsis Pál által rendezett, szépséges Vérnász Mennyasszonyát játszani, ahol az üdesége vitathatatlan volt, de a szenvedélyt még nem engedte szabadon magában. Azt tudtam, hogy remekül énekel. 2020-ban már ő volt a Vígben A padlás 530 éves Kölyök figurája. Itt váratlanul könnyednek és nyitottnak tűnt. Most pedig, ahogy beviharzott, maga volt az elveszettség, a testi-lelki otthontalanság és a reménykedés törékeny szobra, akire végül erős finálét is lehetett építeni. Elképesztő az a szakmai fejlődés, amin az utóbbi években keresztülment. Ez a Dobó Enikő által játszott Sally valami nehezen leírható őserővel és öntudatlan romlottsággal rendelkező, gyermekien tiszta, elhasznált és kihasznált, önző és egyszerre önfeláldozó teremtés. Béres Attila láthatóan ügyelt arra, hogy Dobó Enikőt helyzetbe hozza, ő pedig meghálálta ezt.  
 
Fotók: Éder Vera, Margitszigeti Színház
Fotók: Éder Vera, Margitszigeti Színház
Az előadás feszes pillanata a közönség sorai közül előálló gyerekkatona csengő énekének fölhangzása. Ahogy a népdal harci dallá erősödik, velünk szemben nők és férfiak keze emelkedik egyszerre a magasba. Padlón vánszorgó alakok próbálják esdeklő mozdulatokkal megakadályozni a vészes karlendítés megszületését. De nincs erejük hozzá. A kezek fölemelkednek. 
 
Béres Attila szorongó óvatossággal, s mondhatni gyógypedagógiai érzékenységgel kerüli el az elmúlt években annyiszor átélt közösségi megszégyenülés esélyét azzal, hogy a „holnap”-ról szóló, gyönyörűen kezdődő dal dübörgő indulóvá válása után nem engedi „szóhoz jutni” az elkábult közönséget, hanem azonnal lecsap a pillanatra, s indítja a következő jelenetet. Pedig a tömegpszichózis által előhívott, körül nem néző, semmit nem értő, vastapsos lelki alázkodás most is el akar kezdődni. Már csattan is az első tenyér a hátsó sorokban, de elfújja a hangját a következő jelenet. Emlékezve Mohácsi János magunkat magunkkal szembe fordító, 2018-as miskolci Kabaré-rendezésére, tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy Béres Attila megkegyelmez a közönségének. Mintha levenné a tükröt egy kórházi lépcsőforduló faláról, hogy a frissen behozott beteg ne rettenjen meg önmaga látványától. Időt kapunk a gondolkodásra. 
 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek