A fellépő művészek a szabadkai Görög-nővérek, Görög Enikő és Görög Noémi voltak, akiket szoros kapcsolat fűz Magyarországhoz is – egyikük jelenleg Szabadkán, másikuk Szegeden tanít –, ám a nemzetközi porondon is otthonosan mozognak, számos helyen koncerteztek és arattak versenysikereket külön-külön és duóban egyaránt.
Mostani hangversenyük programja egyszerre volt közönségbarát, eredeti és igényes. Dicséretet érdemel, hogy noha a gazdag klasszikus-romantikus repertoár után a 20–21. század nem bővelkedik igazán négykezes és kétzongorás darabokban, négy műsorszámuk közül csak kettő volt átirat, és azok közül is az egyik szerzői, tehát teljesen autentikus. Emellett ez a szerzői átirat egyúttal magyar kortárs szerző művének ősbemutatója volt; a közel egy évszázadot felölelő program többi szerzője pedig amerikai, illetve szovjet születésű komponista.
A program Alfred Schnittke 1981-ben zenekarra komponált Gogol-szvitjének Valerij Borovikov által készített kétzongorás átiratával kezdődött. A héttételes szvit a maga egészében igen hálás kompozíció: lendületes, virtuóz, jól hangzó, változatos – s a Görög-nővérek magabiztos és perfekt előadásában mindez remekül érvényesült is. Schnittke zenéje azonban rendesen több annál, mint aminek a felszínen látszik – itt a groteszk „Csinovnyikok” tételből süvítő gúny, a báli jelenet valcerének különös szuggesztivitása és főleg a záró „Végakarat” megindító tragikuma hozta magával ezt a jelentős többletet, és az előadók rangját jelezte, hogy a darabnak – briliáns és hatásos kvalitásai mellett – a mélységeit is érzékeltetni tudták.
 Görög Noémi és Görög Enikő |
Ezután következett az ősbemutató, Kecskés D. Balázs Partitájának kétzongorás változatáé. Az eredetileg egy zongorára írt, négytételes darab a chaconne-tól a popzenéig sokféle hatást integráló, azokat egymással és különböző zongoraeffektusokkal eredeti módon kombináló, kísérletező műhelytanulmány, amely ugyanakkor üde hatást kelt, kerüli a bőbeszédűséget, és sohasem válik unalmassá. Ebben a kompozícióban a két előadó elmélyültségéről, érzékenységéről és a zene intellektuális oldala iránti nyitottságáról tett tanúbizonyságot.
Samuel Barber Souvenirs című, 1952-ben eredetileg is két zongorára írt ciklusa még inkább szvitnek tekinthető, mint a hangversenyt nyitó Schnittke-mű, hiszen csupa olyasféle, táncra utaló tételcímet találunk benne, mint „Pas de deux”, „Two-step” vagy „Tétova tangó”. Valójában inkább briliáns karakterdarabok sorozatáról van szó, amelyek talán nélkülözik a schnittkei mélységeket, de azért nem csupán igényesek, hanem gyakran rendkívül szellemesek is. Emellett arra is alkalmat adtak a Görög-nővérek számára, hogy megmutassák: legyen szó briliáns, virtuóz tételről vagy éppen burleszk-karakterről, játékuk kontrolláltsága és precizitása sohasem szenved csorbát.
A különlegesen sokszínű programban talán a zárószám, Selga Mence lett női zeneszerző Dalok két zongorára című ciklusa képviselte a legsajátosabb színt. Mence zeneszerzést és zenetudományt tanult, azután különböző zenei szervezetek keretein belül a többi balti országéhoz hasonlóan különösen fejlett és aktív lett kórusmozgalom egyik mozgatójává vált, és kóruskomponistaként sok sikert aratott; gyermekek számára is szívesen írt. Idővel a lett népköltészet iránti lelkesedése a dalkompozíció irányába vitte őt, míg az utóbbi évtizedekben a költészet és a természet világát szívesen jeleníti meg hangszeres művekben is. Ide tartozik a Görög-nővérek által előadott öt dal is, amelyeknek a címei azonban nem dalszövegekre, hanem természeti jelenségekre utalnak, mint „A téli csillagok dala”, „A szél dala” vagy „A fű dala”. Bevallottan természeti képek zenei ábrázolásáról van szó tehát, de Mence „hangszeres természetdal” koncepciójához nem érdemes előítélettel közelítenünk, ugyanis a legtöbb esetben állóképszerű, kozmikus hatást keltő hangfreskói a legkevésbé sem utánérzésszerűek, sőt nagyon is gazdag szín- és harmóniai fantáziáról tanúskodnak és rendkívül szuggesztívek. A zárótétel, „A kövek dala” esetében pedig statikus zenéről sincs szó, a tétel valamiféle természeti katasztrófát közvetít ijesztő direktséggel.
Az előadók pedig ez esetben is új oldalukról mutatkoztak be: végtelen színgazdagságú, valósággal zenekari hangzásvilágot kevertek ki zongoráikon, egy kis varázslattal tetézve meg a szokatlan hangversenyt.