Egy Halálos iramban-filmet nem lehet a klasszikus koordinátarendszeren belül értékelni, csakis a nagy, buta és hangos filmek halmazán értelmezhető. Egyedüli célja a szórakoztatás, így végül mindig csak az a kérdés, hogy ezt a vállalását teljesítette-e. Nyolc rész és egy spin-off után, hatmilliárd dollár bevétellel a zsebükben viszont nem kis teljesítmény újat mutatni.

 

Az illegális autóversenyektől eljutottunk odáig, hogy egy páncéltermet vonszolnak végig a városon, letarolva mindent, ami az útjukba kerül; Abu-Dzabi egyik felhőkarcolójából ugratnak át autóval a másikba, majd a harmadikba; vagy épp az orosz sarkvidék jegén kergetik egymást. Ellenségekből szövetségesek lesznek, a halottnak hitt szereplők mégis élnek, a főszereplő átáll a rosszakhoz. Hova lehet ezt még fokozni?

 

Ráadásul úgy, hogy a film ne váljon nyíltan paródiává, hiszen a technikailag pontos, jól megkomponált akciójeleneteken túl azért működött eddig ez a sorozat, mert a szereplők véresen komolyan vették magukat, amin mi jókat nevettünk, akár humorosnak szánták, akár nem. Fogtuk a fejünket, hogy ezt már csak nem gondolták komolyan! De igazából nem lehetett megmondani, hogy melyik az a pont, amikor a forgatáson már ők is csak röhögnek az egészen.

 

Vin Diesel úgy játszik ezekben a filmekben, mintha a világ legnagyobb színészeként reformálná meg mindazt, amit a moziról tudunk. Sokan vádolják őt azzal, hogy csak egyetlen arckifejezése van, de ez nem igaz, mert van neki legalább három is. Továbbmegyek: született komikusi vénája van. Olyan időzítéssel mondja el a hihetetlen macsó, rosszfiús egysorosait, hogy a nevetés garantált. Le lehet nézni Dieselt, de ha nem az a franchise sikerének egyik titka, hogy úgy vicces, hogy közben halálkomoly, akkor nem tudom, micsoda.

 

Sajnos azonban ezek a sorozatok hajlamosak eljutni odáig, hogy öntudatra ébrednek, és már a szereplők is csak kikacsingatva nevetnek azon, amit csinálnak. Ezzel megtörik az illúzió, elveszik a varázs, amiből köszönjük, de nem kérünk. Az elmés metahumort nem egy Halálos iramban-filmben szeretnénk hallani. Szerencsére csak kacérkodnak a gondolattal, de időben kihátrálnak mögüle. 

 

Roman (Tyrese Gibson), a sorozat sztereotipikus „vicces fekája” azt fejtegeti a többieknek, hogy nem furcsa-e, hogy mennyi őrült missziót túléltek, és szinte egy karcolás sem esett rajtuk. Még fel is teszi a kérdést, hogy „szerintetek mi mik vagyunk?” Már várjuk, hogy rávágják, hogy „hát egy film szereplői”, de helyette gyorsan elütik az egészet egy poénnal. Később Roman ismét felteszi a kérdést: mi lesz a következő, kilőjük magunkat az űrbe? És igen, pontosan ez történik, amikor meglépik az elkerülhetetlent, és kilőnek egy sufniban összerakott kocsit az űrbe úgy, hogy két ember még utazik is benne. Tej (Chris „Ludacris” Bridges) önironikusan megjegyzi: nyugi, amíg a fizika törvényeit betartjuk, nem lehet baj. Mondja ezt egy olyan sorozatban, aminek láttán egy fizikatanár agyérgörcsöt kapna. Ennél messzebb azonban, hála égnek, nem merészkednek.

 

Legyenek bár akármennyire eltúlzottak, még mindig az akciójelenetek működnek a legjobban. Mikor Jakob (John Cena) a mexikói őserdőn átvágva kiugrat egy szakadék fölött, és felcuppan egy repülő aljára, vagy amikor Dom (Vin Diesel) egy kötélre ugrat, és azzal lendül át egyik szikláról a másikra az autójával, mint Tarzan, az olyan pillanatokat szerez, amire csak ez a sorozat képes. Szerencsére bőven van ilyen jelenet, mert a film többi része felejthető.

 

A Halálos iramban-filmek sosem a komplex cselekményükről voltak híresek, de ez a sztori még így is döbbenetesen lusta. Van egy kettévágott csodagömb, amit ha összeraknak, akkor átvehetik vele az irányítást minden szoftveres eszköz felett a számítógépektől az okoshűtőkig. Kész, ennyi, még valami kulcs is kell hozzá, de igazából semmi jelentősége, csak mindenki kergetőzik emiatt, a MacGuffin klasszikus esete, mert még az sem derül ki, hogy mit akarnak vele kezdeni. Otto (Thue Ersted Rasmussen), a gazdag ficsúr teljesen érdektelen főgonosz, főleg hogy az előző részből visszamaradt antagonista, Cipher (Charlize Theron) árnyékában él.

 

Domnak személyes érintettsége is van a dologban (még szép, hiszen itt minden a nagybetűs Családról szól): kiderül, hogy van egy testvére, Jakob, aki a rosszak oldalán áll. Őt az egykori pankrátor, John Cena alakítja, akiről egyetlen szó sem esett eddig, de természetesen hirtelen nagyon fontos karakterré válik. A testvérdráma alkalmat ad a visszaemlékezések használatára, az egyik ilyenből meg is tudjuk, miért gyűlöli Dom a testvérét: ő ölte meg az apjukat. Súlyosságát tekintve ez bizony már az ókori tragédiák szintje.

 

A sorozat mindig is az új szereplők bevonásával próbálta felfrissíteni a vérkeringését, de közben a régieket is megtartották, így elég követni, ki kicsoda. John Cena behozása olyasmi akar lenni, mint tíz évvel ezelőtt, az ötödik részben Dwayne „The Rock” Johnson színre lépése, aki egy személyben új életet lehelt a franchise-ba, és éveken keresztül vitte is a hátán. Diesel, akinek producerként van beleszólása a történésekbe, sajnos nem tudta elviselni, hogy egy nála nagyobb, izmosabb és népszerűbb színésszel kell megosztania a vásznat, ezért Rock már az előző részben visszaszorult, és a legújabban már benne sincs. A hiánya érezhető, mert bár Cena nem rossz, de a testvérek szembenállása közel sem olyan pikáns, mint az előbb említett két színész fiktív és valós rivalizálása.

 

Hogy miért tobzódnak az előző rész szereplőiben, akiknek többnyire semmi funkciójuk sincs, rejtély. Már a trailerből tudni lehetett, hogy Han (Sung Kang) visszatér, akit még három résszel ezelőtt ölt meg Deckard Shaw (Jason Statham), legalábbis azt hittük. A visszahozásának semmi értelme, ráadásul Justin Lin annyira dicstelenül rendezi meg Han és a régi jóbarátok találkozását, mintha nem a halálból tért volna vissza, csak a boltba szaladt volna le tejért.

 

Ugyanezzel a fordulattal hozták vissza Lettyt (Michelle Rodriguez), Dom feleségét is, aki egyébként most a sógornőjével, Miával (Jordana Brewster) indul közös mellékküldetésre. Teljesen érdektelen ez a szál is, és egyértelmű, hogy csak amiatt került be ez a néhány közös jelenet, mert maguk a színésznők tették szóvá, hogy a sorozat szexista, és tárgyiasítja a női szereplőket. És ha már ok nélkül visszatérő szereplők: akik mindig is látni akarták az Oscar-díjas Helen Mirrent London utcáin driftelni egy sportverdával, azoknak van egy jó hírem.

 

Már az előző résznél is érezhető volt, hogy kezdenek kifogyni az ötletekből, de a Halálos iramban 9-ben még nyilvánvalóbb, hogy elfáradt a formula. Mivel izgalmas karakterdinamikát, jó poénokat vagy meggyőző sztorit nem tudnak vagy nem akarnak írni, kénytelenek az akcióval és a szappanoperás fordulatokkal sokkolni, de azért ez az irány is véges. Ha lehet hinni a híreszteléseknek, akkor még két utolsó részre lehet számítani, tehát végre megtudhatjuk, hogy valóban az űr-e a végső határ, vagy a Vin Diesel-tétel a fizikának ezt a törvényét is megváltoztatja.