Hommage à Széchényi - A Budapest Sound Collective és Fejérvári Zoltán koncertje
2021.06.25.

Széchényi Ferenc emlékére muzsikált a Budapest Sound Collective a Nemzeti Múzeum dísztermében. Két bécsi mester szólt, kárpótlásul az elveszett művekért. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.

Az aranygyapjas lovag, vezetéknevében a két é betűvel, a sokkal népszerűbb és több legendával körbeövezett Istvánunk apja ugyanis komponált, de művei közül az utókorra egyetlenegy sem maradt. Birtokain és pesti palotájában zenei akadémia zajlott (ma úgy mondanánk, kurzus), ahol Beethoven, Süssmayr, Cherubini műveit tanulmányozták és játszották a tehetséges urak és hölgyek. Kottákra, hangszerre költött, vásárolt Haydn-partitúrát, kvartettet, kvintettet, versenyművet, és ahogy számos korabeli gondolkodóval, kiterjedt levelezést folytatott zenészekkel, zeneszerzőkkel is. (Fia, István is átvette ezt a szokást, róla tudjuk, hogy Európában megismerkedett Liszttel, Meyerbeerrel, ismerte Donizettit, Rossinit, Verdit, Mendelssohnt, és még sorolhatnánk.) Széchényi Ferencnek tehát köze van zenei életünk kezdeteihez. Hogy pontosan mekkora, azt a mából már nehéz rekonstruálni.
 
A 18. század második felében hangászatunk ugyanakkor még bábállapotban volt (még a zene szavunk sem állt készen, igaz, muzsika volt), így a Nemzeti Múzeum alapítója előtt tisztelegve Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart két műve hangzott el Dubóczky Gergely vezényletével. Haydn 80. szimfóniája a kisebb részbe tartozik, amely moll hangnemben született (d-moll). Első tételében szilaj, viharos Sturm und Drang-muzsika, szinkópált ritmusokkal, meglepetésszerű hangnemváltásokkal; bizonyára kedvét lelte benne Bécs közönsége is. Dubóczky élettelien dirigálta a Budapest Sound Collective együttesét, amely alkalmanként összeálló zenekar ugyan, mégis határozottan szól: a vonóskar erőteljes, de nem nehézkes, a fúvósok kellemesen csengnek össze. A párhuzamos dúrban megszólaló Adagióban kecses, elegáns hangra képesek, a gregorián ihetésű trióban szeszélyre. A zárótétel egyértelműen haydni tréfa: az első tételből ismerős viharos karaktere már inkább „részeges”, dülöngélő, mindezt robbanékony stílusban tolmácsolta az est zenekara.
 
A másik műsorszám szintén d-moll, és igen jól ismert alkotás volt: Mozart K. 466-os jegyzékszámú zongoraversenye, amelyről keletkezése idején a szerző apja, Leopold is igen elismerően nyilatkozott. Kíváncsi lennék, vajon Wolfgang hogyan szólaltatta meg a művet, ha a kottamásoló még az utolsó pillanatban dolgozott, neki pedig szólistaként ideje sem volt átjátszani a rondót.
 
Fejérvári Zoltán
Fejérvári Zoltán
Mert Fejérvári Zoltán előadása bámulatosan kidolgozott volt, de nem agyondolgozott. Minden energia megvolt benne, amely a végletes átéléshez szükséges. Vannak ugyanis a concertónak szakaszai, amelyekben a hangok egymásutánjának puszta szépsége elég: a szólista ilyenkor szinte csupán „közlésre” szorítkozott, engedte, hogy ez a kottafejekbe kódolt szépség érvényesüljön. („Közlés”: száraz szó ilyen muzsika leírására, mégis ez jutott eszembe.) Máskor pedig van, hogy az anyagot az előadó küzdelme emeli zenévé. A II. tétel harmadik témája (ezt is a viharos jelzővel tudnám illetni) például üres szekvencia marad, ha nem telik meg a lázas, egzaltált karakterrel, miként az Fejérvári esetében történt. Ritkán hallani ilyen erővel és ilyen pontossággal ezt a versenyművet – pedig mennyiszer játsszák! Bámulatos, mennyi érzelmet tudott előhívni a szólista, és milyen önfegyelemmel kontrollálta azokat. Fejérvári virtuóz játékos, egyik legjobb képességű pianistánk (hadd ne űzzek sportot efféle rangsorok felállításából), de erre sosem hívja fel tüntetően a figyelmet. Miközben mindvégig érződött a zenekarral való szoros viszony, és Dubóczky Gergely karmester közvetítő szerepe, Fejérvári nem pózok, hanem a muzsika révén lépett elő főszereplővé. Nagy tapsot és éljenzést kapott a közönségtől, megérdemelten.
 
Végül egy könnyed Haydnt játszott ráadásként (könnyedet, s nem könnyűt, a C-dúr fantáziát), amelyet nem először hallottam tőle. Ha már a daliás idők nagy szellemeit idézte ez az alkalom, ideje kijelenteni: magát a zeneszerzőt, a „Papát” is tűzbe hozta volna.
Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Nemzeti Múzeum Díszterme,  Időpont:  2021. június 19.