The Nevers / HBO
2021.06.14.

A Netflix számtalan próbálkozása után az HBO is elkészítette a maga trendi kosztümös sorozatát. Női emancipáció, misztikum és pszichoanalízis fér meg remekül egymás mellett Joss Whedon produkciójában, amelynek legtöbbet talán pont a készítője ártott. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.

A trendeket követi - és nem formálja az HBO sorozata, ez talán az első dolog, amely a The Nevers nézése közben feltűnik. Szinte már nehéz helyzetben van a kritikus, annyira sokszor kell elmondania, hogy mennyire megváltozott a kosztümös produkciók műfaja az elmúlt nagyjából egy évtizedben. A mai nézőnek már nem elég a festői táj, a szépen csengő brit akcentus, az intrika, valami újra, valami a műfaj határait kitágítóra van szüksége. Valaki ezt úgy oldja meg, hogy a zsánert nagyon direkten konfrontálja korunk problémáival (Anne, E-vel a végén!), más a zenével, az excentrikus kosztümökkel próbál szólni a mai befogadóhoz (A Bridgerton család), Joss Whedonék pedig a fantasy és a sci-fi elemeit öltöztették viktoriánus köntösbe. A végeredmény pedig helyenként kiszámítható, máskor meg éppenséggel túlbonyolított, de működőképes egész, amelyet sok helyütt tán némileg igazságtalanul marasztaltak el.
 
Ennek egyik oka pedig maga a készítő, Joss Whedon személye lehet, aki az utóbbi időben a filmszakma egyik közellenségévé vált, kétes viselkedéséről többen beszámoltak, akár e sorozat kapcsán is. Az HBO ezért egyébként szerényebb marketing mellett mutatta be végül a The Neverst, pedig korábban ez volt a csatorna egyik leginkább várt címe. A forgatást a koronavírus-járvány is nehezítette, tíz rész helyett csak hatot mutattak be az első évad részeként, Whedon pedig félúton el is hagyta a süllyedni látszó hajót. Sokan azt gondolják, hogy a széria meglehetősen hűvös fogadtatásában az is szerepet játszik, hogy a készítő viselkedésével kapcsolatban milyen aggodalmak fogalmazódtak meg. Nem volt tehát zökkenőmentes a sorozat útja a képernyőig, s ez a ziláltság érződik is, de kár volna azt állítani, hogy a végeredmény ne lenne működő- és életképes.
 
Laura Donnelly
Laura Donnelly
Még akkor is, ha bizonyos művek hatása elég erőteljesen érződik. A Penny Dreadful, vagy akár a The Alienist is eszünkbe juthat, de a legnyilvánvalóbb párhuzam a X-Mennel kínálkozik. Az itt „Érintettek” -nek nevezett csoport a világtól távol kialakított otthonban él, egy karizmatikus vezető pártfogásával. Itt is mindenki más jellegű képességgel rendelkezik, van, aki büszkén vállalja adottságait, a többség azonban inkább elrejtőzne. A kor politikai vezetői pedig természetesen nem nézik jó szemmel a jövevényeket, céljuk, hogy minden létező módon megpróbálják őket elpusztítani.
 
A The Nevers sem rest tehát párhuzamot vonni jelenünk és a viktoriánus kori Anglia között. Az újtól, a mástól való félelem mintha nem igazán változott volna az elmúlt százhúsz évben. A sorozat világában ez kiegészül azzal is, hogy az „Érintettek” nagyrészt nők, így a sorozat beszél a viktoriánus kor betokosodott társadalmi normáiról is. Persze egy 19. század végén játszódó széria esetében ez majdnem elvárás, hiszen a végletesen konzervatív Angliában is elkezdett repedezni az addig szilárdnak hitt társadalmi rend. Az, hogy miként tárgyalja ezt a témát a sorozat, már kérdésesebb, s azt is fel lehet vetni, mennyire hiteles ez egy olyan alkotótól, akiről olyasmik derültek ki, mint Whedonről. Másrészt pedig kiáltványszerűvé is válik a széria, amelyben nagyon erős mondatok fogalmazódnak meg, de didaktikusan, érezhetően a néző felé kiszólva, lényegi árnyalás nélkül.
 
A sorozat koncepciója egyébként tényleg kifejezetten izgalmas. Valóban nagy potenciált rejt magában, ha a különleges képességeket a mentális betegségekkel, a kor társadalmi rendjével hozzuk kapcsolatba. Épp ezért érezhető kissé feleslegesnek, hogy az évad végére valami még nagyobb, még sejtelmesebb összeesküvés részévé akarják tenni a történetet, erre nem feltételen lett volna szükség. Főként azért nem, mert már az alapkoncepció is sokszor fókuszt téveszt. Dobálóznak azokkal a fogalmakkal, melyeket fentebb már említettünk, de érdemi kifejtésre semmi sem kerül. A The Nevers inkább marad izgalmas, ám kiaknázatlan ötlethalmaz.
 
A karakterek egytől egyig régi ismerőseink. Megkapjuk a csoport karizmatikus vezetőjét, a különc lányt, a szereplőt, aki magával is küzd, az őrültet, aki azonban csak saját problémáit próbálja elfedni tetteivel. Whedonék nem igazán árnyalják ezeket az archetípusokat, ez pedig akkor is probléma, ha tény, hogy létrejön a dinamika szereplők között; a dialógusok helyenként kifejezetten elmések, a karakterek jól reagálnak egymásra. A színészek minden tőlük telhetőt megtesznek, ebben azonban semmi meglepő nincs, a brit színjátszás krémje kifejezetten otthonosan mozog a történelmi fantasy műfajában. A főként az Outlander-Az idegen című sorozatból ismert Laura Donnelly játssza remekül a főszereplő Amaliát, neki van egyébként lehetősége némi karakterfejlődést is ábrázolni. A mellékalakítások is jók, mindenki stabilan hozza, amit rábíztak, de árnyalatok érzékeltetésére a korábban ismert okokból nem igazán van mód.  Kérdés, hogy 2021-ben egy HBO-produkció esetében mennyire kell még ezt kiemelni, de technikailag a sorozat kifogástalan, a zenék, a díszletek, az effektek tökéletesen a helyükön. Összességében azért azt érezni, hogy néhány helyen tényleg igazságtalanul bántak el a produkcióval
 
Ettől még persze a The Nevers első évadát a kiaknázatlan lehetőségek jellemzik leginkább. Nagyon erős volt a koncepció, ám itt itt-ott igencsak kisiklott a sorozat vonata, persze könnyen lehet, hogy ebben a kaotikus munkálatok is közrejátszottak. De azért egy esetleges második évadra még mindenképpen érdemes lehet majd visszatérni.
Szerző: Vigh Martin