Táncfilmnek lenni nem könnyű. Megerősítette ezt a Friss MuNKA címen kiírt blokk előtti ünnepélyes felvezetésen Kovalik Balázs fesztiváligazgató is. Lehet az olyan mozi, amelyben egy táncelőadást adaptálnak, esetleg olyan, amelyben nincsenek is táncosok, csupán ritmusra vágják a képeket. (Ez utóbbit filmmontázsnak vagy diaporámának nevezik, és láthattunk is rá példát a kísérleti alkotások között.) Nem kell azért elbizonytalanodni a definíciót illetően, mert a negyedik alkalommal megrendezett szemle illetve a világ filmgyártásának történetében léteznek egészen perfekt alkotások a DV8 Company Strange Fish című kortárs opuszától Carlos Saura megrázó Tangóján, vagy a Grünwalsky, Ladányi, Kurtág és Nádler nevével fémjelezett Táncalak című filmen át David LaChapelle Rize című színes-szélesvásznú kultúrtörténeti dolgozatáig.
Lehet, hogy a műfaj nálunk a filmgyártás léghajója lesz: szép és költői jármű, ami képtelen átvinni a másik oldalra az utasok tömegeit. Kár kishitűnek lenni, hiszen létezik már sikeres operafilmünk, sportmozink és kórházi szappanoperánk is. Ezért esett rosszul, hogy a magyar blokk alkotói nem voltak annyira toleránsak a szervezőkkel, mint a közönség velük: a technikai malőrökre hivatkozva nagyjából mindannyian eltávoztak a meghirdetett beszélgetés elől, mintha ez segítene bármin. A lényeg, hogy újra kiírták a vetítést, pár nappal későbbre, jobb minőségben, ugyanazzal a jeggyel, így a táncfilm fanatikusok is jól jártak.
De vegyük sorra most a látnivalót! A premierek előtt levetítették Fehér Ferenc Amper and Juice című idén készült, sötét tónusú, fürdőszobai montázsát, valamint Csernák Boldizsár és Julia Orlando Adzuki A Single Glass of Water Lights up the World című, Cocteau Orfeuszától inspirált, párhuzamosan futó képfragmentumokból felépített vizualizációját. Nem sorolnám őket a táncfilmek közé; inkább általános kísérleti illetve VJ kategória ez, nem egyszerűen átlátható koncepciókkal.
Ezek után a Nemzeti Kulturális Alapprogram által 2007-ben első alkalommal kiírt táncfilm pályázatán támogatást nyert öt alkotást láthattuk. Előrebocsátom, hogy nem a silány kép- vagy a hangminőség miatt gondolom azt, hogy a táncfilmnek sem árt, ha az operatőri munkát, a rendezést és a vágást szakemberek végzik, ennek ellenére nem baj, ha egy jó koreográfus a saját színpadi munkáit fantáziálja filmre, esetleg egy zeneszerzővel karöltve.
 Meeting Point |
Zambriczky Ádám tizenkét percese, a Meeting Point üdítő változás volt a ráhangoló filmek után, és magas mérce mindjárt a blokk elején. Nem adaptáció és nem vágásbravúr, hanem innovatív filmprojekt. Nagyjából így kellene kinéznie egy kis költségvetésű, független táncfilmnek ma Magyarországon. Benne van egy nemzetközi találkozás eredménye, hiszen Zambrzycki és a főszereplő Kevin Turner a bécsi ImPulsTanz Fesztiválnak (danceWEB ösztöndíj) köszönhetően kezdtek el együtt dolgozni, már korábban egy duettben is. Aztán találni kell egy jó helyszínt, egy karizmatikus táncost, jó zenét, és szabadon engedni a fantáziát meg a szellemet. Az alkotás szép, energikus, vicces és időnként romantikusan szomorú mozdulatmonológ. A táncos magában „beszél”, felmegy egy lépcsőn, belép egy ajtón, és végigzuhog a széles, poszt-indusztriális jellegű színházi folyosón. Bent már csak szemből veszi a kamera, és marad is ez a nézőpont a film során. Különböző hangulatokat írnak le a mozdulatok, karaktereket vált a főszereplő, minden útjába eső tárggyal eljátszik, legyen az ajtó vagy kuka, aztán már csak csűrni-csavarni kell a képeket, és a végére kinyílik a magányos világ, rendező és rendezett találkozik.
Duda Éva Aréna című előadása a Közép-Európa Táncszínház új (értsd: Horváth Csaba utáni) korszakának egyik sikerdarabja, ebből készült azonos címen film, melyet a már sokakat megihletett monostori erődben, a Budavári Labirintusban és a délegyházi sóderbányáknál vettek fel. Blaskó Borbála, Bora Gábor, Feicht Zoltán, Virág Melinda, Hargitai Mariann, Palcsó Nóra és Katonka Zoltán közreműködésével a rövid változatban is kiviláglik, egyszerre milyen finom és kemény darab a kitaszított lány története. Egyértelműen a táncosok nyerik meg ezt a filmet, de sokat dobott volna rajta egy pontosabb kameramozgás, illetve a helyszínek és színek jó megválasztásán kívül valami, ami a színpadi mozdulatok konkrétságától elvezeti a tekinteteket a képletes felé.
 Barbakán |
Gaál Mariann Barbakán című tízpercese ugyancsak kövek, illetve kavicsok között játszódik, a címe pedig ősi építményre utal. Réti Anna és Domokos Flóra, két komoly, gondolkodó táncos suhogtatja végtagjait a kör alakú erőd udvarán. Egyik középen mozog, és felülről fényképezik, ami szédítő, a másik a homorú falon mászkál, mint egy menekülő pók. A képek egymást váltják, aztán a két nő végül párhuzamosan is látható. Formai bravúrok, „egy helyzet, két ember, két megoldási forma”, és egy kissé kevés filmes gondolkodás.
 Üvegváros (Fotók: EDIT 2008) |