Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MEG-MEGÁLLVA

KirakART Fesztivál
2021. jún. 8.
Az abszolút járványbiztos módja a színházcsinálásnak, ha üveg mögé kerül a produkció, a néző pedig az utcán marad. A KirakART-on alig félórás performanszok, minikoncertek, installációk töltötték meg élettel az üzletek, kávézók utcára néző üvegszekrényeit. Másfél évnyi megvonás után kicsit olyan volt kirakatról kirakatra barangolni, mint felbukkanni a víz alól. KÓNYA RITA VERONIKA ÍRÁSA.
Standby Swan. Fotó: Kónya Rita Veronika
Standby Swan. Fotó: Kónya Rita Veronika
Hogyan élte meg a karantén kényszerű hónapjait egy táncművész? Készenléti állapotban természetesen. Kálmán Eszter és Dányi Viktória performansza, a Standby Swan az otthona falai közé kényszerült táncos néhány pillanatát villantotta fel a teafőzéstől az ablakpucoláson, nassoláson, videóhíváson át a nyújtásig és gyakorlásig. A Hattyúk tava tulajdonképpen háton fekve is "eltáncolható", csak ne váljon kötötté az izom s a mozdulatok ne felejtődjenek el. A táncos szobája fogságában is táncos – méghozzá ugrásra készen álló, aki csak az alkalmat várja, hogy újra próbateremben és színpadon lehessen. Dányi Viktória mitha egy szobaablakból nézett volna ki a Ráday utca népére a kirakat üvegén át. Hol jobban, hol kevésbé unatkozva, időről időre beletörődve helyzetébe, olykor az előtte elhaladókkal kokettálva. Slampossá őt még a karanténi lét "mindenmindegysége" sem tette, a kezdeti kecses "Vogue-ságot" végig megőrizte, még ha a hattyúszerű jelmezt időközben fehér pongyolára cserélte is le: még így is inkább tűnt színházi öltözőben várakozó művésznek, mint egy garzonlakás foglyának. 
 
Ki lennél ha nem Te lennél?Grisnik Petra és Huzella Júlia játékos kedvcsinálót tartott két nyári olvasótáborhoz, némi interaktív bátorságpróbával megbolondítva. A programcím Nógrádi Gábor A csere című regényéhez köthető, ami egy menekült fiú és egy államférfi csemetéjének szerepcseréjéről szól, de két másik, a Hatszín lezárt fotocellája mögött felolvasott novella is magában hordozta a kamaszlélek sorsváltás iránti vágyát. Dragomán György Zsilett, illetve Molnár T. Eszter Present, perfect című írása egy hajgumilopás gerjesztette féktelen düh elszabadulását, valamint a tizenéves megszokott miliőből – konkrétan az országból – való kiszakítottság elkeseredett kilátástalanságát mutatták be, két fiatal lány perspektívájából. 
 
Átrium. A fotó forrása: kirakART
Átrium. A fotó forrása: kirakART
A budai oldalon, az Átrium üvegajtajában Kovács Máté, Remete Marcell, Studniczky László, Czibor Attila és Gátos Iván energikus koncert-félórája a Margit körúti, mostanra ikonikussá vált játszóhely fontos előadásait idézte fel olyan behúzó erővel, hogy "csak úgy egyszerűen elhaladók" alig akadtak, mindenki megállt, egy kis időre biztosan. Aki tudta a dalokat darabokhoz kötni, az gondolatban kicsit újra átélhette az Őrült Nők Ketrece, a Chicago, A bogyósgyümölcskertész fia vagy A félelem megeszi a lelket pillanatait. Aki nem, az viszont lehet, hogy kedvet kapott, hogy megnézze őket. Már ha lesznek előadások, ha lesz Átrium. Mert a zenekar előtt elhelyezett üvegpersely folyamatosan erre, a bizonytalan jelenre s jövőre emlékeztetett.
 
A Margit körút másik oldalán a pandémia miatti karantén, azon belül is az otthoni munkavégzés divatja került terítékre. Nagy Fruzsina jelmeztervező kiállított kreációiban megjelent az elmúlt másfél év otthoni munkavégzésének minden, először még vicces, egy idő után lélekölő rutinná váló tapasztalata. Rendhagyó home office couture, ahol az a fontos, amit a webmeeting többi résztvevője is lát, a többi másodlagos. A ruhák előtt monitorméretű keret – azon a részen van rendben az outfit, az azon kívül eső testrészleteket viszont házimamusz, melegítőnadrág, vagy nemes egyszerűséggel csak alsónemű fedte.  
 
Kapás utca. A fotó forrása: kirakART
Kapás utca. A fotó forrása: kirakART
A Kapás utcában bezárt virágüzletet élesztettek újra a fesztivál napjaira: a kicsiny bolt ismét növényekkel volt tele, az oxigéndús benti zöld kicsit talán szimbóluma a járvány alatt óvatosan, a fertőzéstől tartva már-már félve vett lélegzetek utáni, felszabadult(abb) szippantásoknak. A kirakatüveg külső oldalára ragasztott papírokra pedig földöntúli dallamokra rajzolódtak kissé Belzebub-szerű lények, Rácz Nóra készülő lélek-könyvének figurái. Maga az illusztrátor festette fel őket, aztán virágot öntöző és rántotta (?) készítő alakokat is felskiccelt a különleges zenei kíséret-kísérlet (JazzaJ) mellett.
 
A Margit-híd budai hídfőjétől néhány lépésre, kétszer két négyzetméterre bezsúfolt koreográfiai miniatűrök adták vissza felkavaróan a bezártság érzetét. A ZéróPlusz TáncMűvek alkotóinak mozgásetűdjei saját karanténélményekből építkeztek. Az ellentmondás, hogy hogyan nyújthat egy pici szoba egyszerre biztonságérzet és kelthet röghözkötöttség-érzést, élethűen tükröződött vissza a kicsiny üvegfülkéből. Hol egy kis asztal alatt és felett létező két ember kusza szimbiózisában, hol szenvedélyes menyasszonytáncban, ahol a táncos önnön nőiségébe, az elvárásokba is be volt zárva. Olykor nézni is klausztrofób érzés volt, hát még benne lenni, pedig valamilyen formában mindannyian ebben léteztünk hónapokig. 
 
Pass Andrea Z generációs fiatalok írásaiból létrehozott élőképe pedig egy alapjáraton zajos, eleven korosztályt mutatott meg, amelynek hangerejét hirtelen letekerte a világjárvány. A játszók is az érintett korosztály képviselői voltak, akik távolodóban még hallják a buli egyre tompább és halkuló lüktetését, még eleven él bennük a társas lét emléke, az ő mindennapjaikba is befurakodó közélet, például az SZFE-ügy, de egyre mélyebben merülnek a víz alá, furcsa elszigeteltségben, pánikolva, egyre éhesebben a személyes találkozókra. Fiatalok, akik talán elkezdtek, elkezdenek jobban figyelni egymásra. Megváltani csak mi, többiek tudjuk őket. Kirakatra tapasztott tenyerük az üveghez szögezi őket, csak úgy szabadulhatnak, ha odafigyelünk, mindegyikükre külön. Ha egyenként megérintjük kezüket az üvegen át. Ami amúgy ránk felnőttekre is igaz: csak együtt sikerülhet, akkor, ha meglátjuk a másikban az embert. Mert erről az utóbbi időben valahogy leszoktunk – ahogyan az érintésekről is. 
 
A városrészekre csoportosított programnak hála, egy-egy környéken több kirakatot is meg lehetett nézni, ha nem tetszett, továbbállni és keresni egy szimpatikusabbat a közelben – így  az is kaphatott maroknyi színházi élményt, aki az újranyitás és minden óvintézkedés dacára egyelőre még nem szívesen ülne be 2-3 órára egy zárt térbe sokadmagával. Sőt, ha minden igaz, a KirakART nem egyszeri volt, a tervek szerint lesz jövőre is. Jó lenne.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek