Gryllus Samu - Brina Stinehelfer: Túszopera
2021.06.06.

Őszintén nem értem, miért nem vártak néhány hetet a Túszopera alkotói, hogy valós térben, közönség előtt mutathassák be új művüket. Állítólag Sibelius hajdan azért vétózott meg egy szimfóniabemutatót, mert négy kürtös helyett csak hármat tudott keríteni a helyi zenekar. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.

Ehhez képest az internetes közvetítés jószerint vállalhatatlan kompromisszum a személyes jelenléttel szemben. Gryllus Samu operája ugyanis izgalmas alapanyagból készült izgalmas mű, és – a zeneszerzőtől nem idegen módon – interaktív darab, amelynek esszenciája lenne a közönség. És nem, nem oldható meg minden az online térben. Egy ilyen mű biztosan nem.
 

A Túszopera a sokak által ismert balassagyarmati eseményeket dolgozza fel, amikor is Pintye László és testvére, András az apjuk páncélszekrényéből lopott fegyverekkel tartott fogva húsz lányt a Geisler Eta Középiskolás Leánykollégiumban 1973. január 7-től 12-ig, hat napon át. Nem lényegtelen, hogy ez volt az első ilyen eset hazánkban, amint az sem, hogy a történteket az akkori vezetés a leghathatósabban igyekezett eltussolni: mivel az elkövetők egy magas rangú párttag fiai voltak, az ügyet felsőbb utasításra mindössze egy szűkszavú újsághír tudatta. Csak később kezdődött meg a feldolgozás és az események rekonstruálása: az eset két regényt és egy játékfilmet is ihletett, hat éve pedig Hatala Csenge írt dokumentumregényt Hírzárlat címmel. Ez utóbbira támaszkodott Gryllus Samu is, szorosan együttműködve Hatalával, aki a bemutatón is jelen volt. (Az alkotókkal készült interjú a Pro Progressione oldalán ide kattintva olvasható.)
 
Adott tehát egy igazán K-európai (vagy keleti blokkbéli) történet, amelyben a központosított pártállam ügyetlen, nehézkes, körülményes, a rendvédelmi szervek tanácstalanok, az elkövetőket a beteg társadalmi és politikai rendszer termelte ki, az elszenvedők pedig nem csak a túszejtők áldozatai, hanem a történteket, így a traumát is eltussoló, elbagatellizáló pártállam áldozatai is. Az alkotók vállalt célja volt, hogy a közösség működését, erejét és szerepét mutassák meg a traumák feltárásában és feldolgozásában.
 
Az opera jelenetei, a mű dokumentarista jellegét erősítendő, egy-egy napot ölelnek fel a hatnapos túszdrámából. El-elhangzik egy-egy emlékezetes mondat, például ez: „A diktatúrában némák a fegyverek, csak a demokráciában vannak lövések.” A négy színész – Tara Khozein, Rupert Bergmann, Josefa Beil, Dominik Förtsch – időnként szerepet cserél egymással, hol a Lányok (a foglyok), hol a túszejtők, András és László, hol pedig a velük kapcsolatot tartó pszichiáter, illetve egy rendőr szerepeit kapják, ezeket a cseréket a homlokra írt betűk jelzik. Nem közvetlenül a színpadon jelennek meg, hanem fekete-fehér hologramként Varga Vince videóján, olykor egymásba mosódva. A cselekmény bizonyos pontján az előadás a közönség részvételét igényli: ők mint Tömeg kommentálhatják a történteket, vagy tartott hangokkal beszállhatnak a zenébe. Végül az opera egészen egyedülálló módon afféle kollázzsá nyílik, amely most a SpatialChat nevű alkalmazás online felületén valósult meg. Itt a néző a saját avatárját (ikonját) mozgatva hallgathatta meg egyes tanúk, szakértők és Hatala Csenge szavait, miközben a zenekar tagjai „kifestették” a tablóvá szélesedő teret. A probléma az volt, hogy a nézők többsége technikai ok miatt nem hallotta jól ezeket a beszélgetéseket. Az online médium amúgy is jócskán behatárolja Brina Stinehelfer rendező lehetőségeit. Azt is mondhatnám, megölte őket, mert bármennyire szerettem volna szeretni ezt az előadást, nem tudtam átélni. Még azzal együtt sem, hogy a fizikai térbe képzelve látok benne potenciált.
 
A csonka előadásnak a kritikája is csonka: nem tudom érdemben megítélni a zenét, amely bizonyára thrillerbe illő atmoszférát teremt egy színház kamaratermében, de online egyszerűen nem jön át (a hangminőség sem volt a legjobb). Nem tudok érdemben nyilatkozni a Black Page Orchestra zenészeiről. Nem tudok érdemben nyilatkozni a közönségről sem, amelynek én is része voltam, de semmi nem indított arra, hogy részt vegyek az interaktív játékban. Egy fontos megjegyzésem azonban lenne a librettóval kapcsolatban. Az opera ugyan nemzetközi műfaj, ez az előadás pedig osztrák-magyar koprodukcióban született, mégis azt gondolom, a darab szövegének magyarul kellett volna megszólalnia, már amennyiben az alkotók szeretnék, hogy az opera a hazai kultúrkincs részévé váljon, s ne hulljon a székek között a pad alá. Ez egy magyar történet 1973-ból, a kádári rendszer legunalmasabb, leghosszabb évtizedéből: politikai és társadalmi kontextusa nélkül értelmezhetetlen.
 
Tudom, hogy az elmúlt egy év jócskán kitágította a tűrőképességünket a tekintetben, hogy mit vagyunk hajlandók elvégezni online. De ne gondoljuk, hogy az optikai kábel mindent átvezet. Az interaktív színházat biztosan nem.
Szerző: Csabai Máté
Időpont:  2021. május 29.