Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia / Átrium és Mentőcsónak
2021.07.08.

Háy János műve színészt próbáló feladat elé állítja Kovács Mátét, aki azonban a darab előrehaladtával egyre otthonosabban érzi magát az Átrium új, kreatív megoldásokra csábító Bisztrószínpadán. A kérdés ezek után már csak az, vajon mennyire enged a darab ennek a csábításnak. KESZTE BÁLINT ÍRÁSA.

Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című műve számos fiatal vagy a fiatalságára emlékező középkorú ember meghatározó olvasmányélménye. A fokozatosan körvonalazódó fő karakter felnövéstörténete, a kiábrándulás pocsolyái, amibe a hős különböző életkorokban belelép, és az apa-fiú kapcsolat hétköznapiságában különleges ábrázolása mind szerepet játszhat a népszerűségben. Adódik a kérdés, hogy vajon Kocsis Gergely rendezése mire helyezi a fókuszt, hogyan és milyen úton vezet végig bennünket az előadás csekély kilencven perce alatt.
 
Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból
Az első két elhangzó szöveg még főként komikus hangvételében nehéz volt nem észrevenni az apró billenéseket, amelyek talán a bemutató és a hosszú, közönség nélküli időszak nyomását egyaránt érző Kovács Máté szövegmondásán mutatkoztak. Valóban billenések ezek, amelyek főleg töltelékszavak használatából, apró természetellenes hangsúlyokból és elharapott jelenetzárásokból állnak. Habár azt gondolom, ezeknek talán már egy hónappal később, a darab belakását követően a nyomát sem látnám a produkción, ez utóbbi, vagyis a jelenetek végének elnyelése az egyik legkényesebb pontja az előadás ezen szakaszának. Noha a Vizsgakoncert a kultúrotthonban című szöveg valóban komikus, annak zárómondata fájóan halványan hangzott el a darabban betöltött szerepéhez képest.
 
Körülbelül harminc perc után azonban a fenti jelenségek eltűnnek és Kovács Máté láthatóan uralja a szerepet. Ez valószínűleg a jelenetek tartalmi változásának is köszönhető. A fiatal fiú kollégiumba kerülésének, felnőtté válásának története már nem hívja elő a korábbi, anekdotázásokban megjelenő töltelékszavakat és kisebb manírokat. 
 
A kevés kellékkel, díszlettel és effekttel dolgozó előadásban igazán jól megmutatkozik a belsővé tett gondolatokkal operáló színészi játék. A keveset pedig valóban kevésnek kell érteni. Várakozásaimmal ellentétben viszonylag kevés eszközzel él az előadás, ez azonban vonatkozik a tér által nyújtott lehetőségek minimális kihasználására is. Habár Kovács Máté egy interjúban a Bisztrószínpad terében rejlő lehetőségekről, az ajtók mögött futó négyeshatos jelentőségéről beszél, konkrét akciókban ezek ritkán jelennek meg. Ettől függetlenül az összképhez, az előadás látványvilágához nagyban hozzájárul, hogy nem egy üres térben megkonstruált díszletben, hanem a Jimmy Hendrix poszterrel ellátott előtérben láthatjuk a nagyvárosi élethez alkalmazkodni próbáló hősünket.
 
Fotók: Lakatos Péter. A képek forrása: Átrium
Fotók: Lakatos Péter. A képek forrása: Átrium
A Bogyósban lévő Háy-szövegek egyik tulajdonsága, hogy az embert azt érzi, mindig újra és ugyanonnan indulnak. A reményteli, tettvággyal és humorral rendelkező fiú azonban a végére rendre kudarccal és kiábrándulással találkozik. Az alapmű novellákból felépített szerkezete ezt természetesen könnyen képviseli, színpadon azonban, színészként megjeleníteni ezeket a jelenetek közötti visszaváltásokat közel sem egyszerű feladat. Mivel fényváltás, zene, vagy egyéb külső gesztus nem támogatja meg ezeket, minden a színész játékán múlik. A rendezői bizalom pedig kifizetődik, hiszen újra és újra láthatjuk a szereplőnk arcán a csalódásokból született új ötletek okozta lelkesedést. Az előadás utolsó néhány percében, a Hazánk és a nagyvilág című szöveg előadásában sűrítve jelenik meg mindez, amikor hősünk a vágyakból építkező álomképek és a történeten belüli valóság közötti átjárás külső eszközök nélküli megjelenítésével talán minden addiginál mélyebbre, a teljes illúzióvesztésbe fordul.
 
Mint minden meghatározó olvasmányélmény feldolgozásánál (legyen szó filmről vagy színházról), könnyen elkövethetjük az alapműhöz való méregetés hibáját. Ha nem is szeretnénk ebbe az utcába besétálni, akkor is érdemes megemlíteni a feldolgozás érzékenységét és a mű számos fókuszának átemelését. 
 
A fiatal színészbe fektetett bizalom sok esetben látványosan kifizetődik, amikor mindenféle támogató eszköz és effektus nélkül hordozza hátán a pillanatot. A pillanatokból pedig a történetelemek szegmentáltsága ellenére is összeáll az egész, amely főként egy érzésgombócként határozható meg. A darab kezdetén lévő megbicsaklások kiküszöbölésével pedig a koncentráltság már a kezdetektől fenntarthatóvá válik.