A Ferry főként kellemes zsánerturmix jellege miatt lehet izgalmas. A címszereplő, Ferry Bouman (Frank Lammers) Hollandia déli vidékéről származik, és sanyarú gyerekkort maga mögött tudva hűséget fogad az amszterdami alvilágban regnáló drogbárónak, hogy az üzletével járó piszkos munkákat elvégezze – akár ököllel, akár pisztollyal. Ferry alkoholba és sztriptízbárok orgiáiba fojtja általános depresszióját; igyekszik elterelni figyelmét saját kisiklott életéről. Állandósult, javíthatatlannak tűnő életmódja azonban váratlan fordulatot vesz. 

 

Egy nap négy fegyveres bandita fosztja ki a közös dílerkasszát, és a rajtaütés közben a nagyfőnök fiát is találat éri. Bosszútól hajtva a báró hűséges testőrét bízza meg az elkövetők felkeresésével és meggyilkolásával. A nyomok Ferry szülővárosába, a „lecsúszott” déliek lakóautó- és kempingház-övezeteinek irányába mutatnak. Tovább bonyolódik a történet, amikor a férfi találkozik az egyik célszemély nővérével, Danielle-lel (Elise Schaap), és kettőjük között kilátástalannak tűnő romantikus szál szövődik. 

 

Alighanem gengszter noir műfajelegy bontakozik ki a cselekmény során, mely egy ponton letér a kezdeti nyomozó-, avagy bérgyilkos-narratíva által kijelölt útvonalról, és a főszereplő az időközben megismert nő bájainak és saját érzelmeinek teret engedve elfordul eredeti missziójától. Bár tiszteli főnökét és fia halála kapcsán mélységesen együttérez vele, nem beszélhetünk Ferry személyes bosszúhadjáratáról (így helytelen lenne a bosszúfilmek perspektívájából vizsgálni a cselekményt); éppen ezért is következhet be a főhős szemléletváltása anélkül, hogy befejezetlennek és hiányosnak ítélnénk a filmet. 

 

Ferrynek saját démonaival és amorális tetteivel, rossz döntéseivel kell szembenéznie, ehhez pedig szüksége van arra, hogy rideg, fásult életmódjából valaki kizökkentse. A hasonlóan nehéz sorsú, rossz társaságban felnövő és ecstasyfüggő Danielle tudja e megváltást biztosítani, aki a férfivel ellentétben még képes látni az élet „szép oldalát” és nem túl fényes körülményei ellenére sem süllyed végtelen apátiába. Danielle-t őszintesége és idealizmusa folytán téves lenne a zsánerből ismert „végzet asszonyaként” aposztrofálni, jelenléte azonban hasonló folyamatokat indít el a cselekményben; inkább a proto-noirok jóval kevésbé cinikus és számító női karaktereinek feleltethető meg, aki (testvérének köszönhetően) inkább belekényszerül a bűn világába, mintsem hogy aktív és meghatározó tényezője legyen annak.

 

A film noirok erős férfi-nő viszonyra vagy oppozícióra építő jellege, azon belül is a férfinak a női karakterek hatására cselekvő férfi szereplővé válása tagadhatatlanul jelen van a filmben, melyet Ferry nővérének jelenléte is erősít; Claudia (Monic Hendrickx) újonnan kialakuló krónikus betegsége megint csak életmódjának és terveinek átértékelésére ösztönzi az antihőst. A két nő nagyban meghatározza tehát a történet alakulását, ám a hősre gyakorolt befolyásuk épp a klasszikus noirral ellentétes irányba sodorja a központi férfikarakter motivációit. 

 

Míg a noir hős általában a femme fatale-nak köszönhetően involválódik a bűnben, aktív hősből passzív antihőssé válva, Ferry története éppen fordított ívet ír le. Bár az életében fontos szerepet játszó női karakterek sem állnak teljes mértékben az alvilág szövevényes kapcsolatrendszerein kívül, a férfinél épp a bűnözésből való kiszakadást és a maffiával való szembehelyezkedést érik el. Helytállóbb lenne talán egyfajta inverz-noirként definiálni a filmet, mely alkalmazza a film noirok cselekményívét, legfőbb mozgatórugóit, ám a megszokottól kisebb-nagyobb mértékben eltérő elemekkel, karakterekkel helyettesíti be a klasszikus képletet. 

 

Említést érdemel a gengszterszál is, melyet a rendező, Cecilia Verheyden filmjének elején Martin Scorsese műfajba vágó és közhelyessé vált megoldásainak felhasználásával igyekszik hangsúlyossá tenni. Ezt szolgálja Ferry gyerekkorának rövid bemutatása, a felnövéstörténetére vonatkozó utalások és – egyetlen szekvencia erejéig – a hős narrációjának beemelése, amely alatt a gengszterlét kliséinek montázsát láthatjuk: alkohol, drogok, prostituáltak és véres leszámolások a sikátorokban, vagy az üzletek hátsó traktusában. Mindez azonban inkább a néző játékos megvezetésének nevezhető; az első, valódi gengszterfilmet sejtető jeleneteknek sem szellemisége, sem stilisztikai megoldásai nem térnek vissza a későbbiekben. 

 

A gengszterfilmes jelleg azért sem terjedhet a film felütésénél tovább, mert a műfaj klasszikusaival ellentétben a Ferry központi antihőse nem törekszik arra, hogy felküzdve magát végül elfoglalhassa az alvilág trónját. Megelégszik szolgai testőrszerepével (a hasonszőrű filmekben ez az ún. henchman karakter általában mellékszereplőként található meg), így passzív karakternek nevezhető, egészen a fináléig. Ferry külsejét tekintve sem illeszkedik a zsáner ikonikus gazemberei közé: elhízott, gondozatlan, öltözködése távolról sem elegáns; ruhái nem magas státuszát hívatottak szemléltetni. 

 

Hasonlóan nehéz összeegyeztetni a film eddig ismertetett műfaji motívumaival Menno Mans operatőri munkáját. A folyamatos és erős napsütésben forgatott, külső terekben játszódó jelenetek elütnek a gengszterfilm és a noir – illetve a film elején röviden felvonultatott – neonfényben úszó, félhomályos képi világtól, és sokkal inkább a vígjátékok masszívan bevilágított, árnyékok nélküli vizualitására emlékeztetnek – pláne a romantikus szál kibontakozását látva. A megannyi bűnügyi filmes elem, valamint a másfajta kimenetelt sejtető premissza miatt azonban problémás lenne elsősorban romantikus filmként hivatkozni a Ferryre, már csak azért is, mert a románc műfajtól függetlenül megtalálható a legtöbb filmben. 

Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a mozikultúra már bizonyította, milyen könnyen lehet a romantikus komédiát közel bármely eltérő zsáner elemeivel kombinálni. Bár erős túlzás lenne egy-két megmosolyogtató jelenettől eltekintve a vígjáték felől közelíteni az alkotáshoz, az operatőri munka mindenképp könnyedebbé teszi a film hangvételét, és mindez nem csak a vidék reprezentációjából fakad – e tértípustól egyébként nem mentes a bűnügyi filmek csoportja sem. A (szexuális vágyakon túlmutató) szerelmi viszony hangsúlyos jelenléte végeredményben mégis eddigi definíciónk módosítására sarkall. Eklektikus, ám teljesebb leírást nyújt az alábbi megfogalmazás: a Ferry romantikus, (inverz) noir ívet leíró rurális gengszterfilmként határozható meg.