Az aranyember / Bartók Tavasz
2021.05.18.

Rémlik, hogy Jókai Az arany emberével, amelyet, bevallom, nem olvastam, a Gertler Endre-féle színes, szélesvásznú filmváltozat mellett képregény formájában is találkoztam – Füles, Pajtás? –, különösen Krisztyán Tódor alakja dereng fel előttem Korcsmáros Pál jellegzetes megjelenítésében. Vagy mégis csak képzelem az egészet? MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Korda Sándor 1918-as, most felújított némafilm-adaptációját nézve, amely a Bartók Tavasz május 15-i programjában kapott helyet, mindenesetre az jutott eszembe, hogy a képregénnyel nem csupán a diafilm és az animációs film műfaja tart közeli rokonságot – olyannyira közelit, hogy közvetlenül egy rajzfilm képeiből is létrehozható képregény vagy diafilm –, de ez a kalandregény-feldolgozás is nézhető mozgó képregénykockák sorozataként, amelyben az inzertek helyettesítik a szereplők buborékba írt szavait. A nyilvánvaló különbözőségek ellenére közös vonása a két műfajnak a rövid epizódokra való széttöredezettség, amely itt persze műfaji sajátosság, nem pedig dramaturgiai hiba.

Egy filmkocka Az aranyember című némafilmből.
Egy filmkocka Az aranyember című némafilmből.
Digitális korunkban pedig immár nem csak a kockáról-kockára, sőt képpontról képpontra történő – esetünkben feltűnően magas színvonalú – filmrestaurálás vagy éppen az utólagos színesfilmmé alakítás vált lehetségessé, hanem szinte észrevétlenül egy visszamenőleges új műfaj is létrejött: a „hangos némafilm” műfaja. Mert a néző számára a némafilm műfaja ugyan sohasem volt teljesen néma, hiszen az előadás szerves része volt az élő, rögtönzött zongorakíséret (vagy esetleg más hangszeres aláfestő zene); ha azonban most a felújított némafilmet fix hangsávval egészítjük ki, amely szükségképpen nem rögtönzött, hanem megkomponált zenét – horribile dictu nagyzenekarra komponált filmzenét – tartalmaz, akkor kétségkívül egy, a hangot és a képet is szerves részeként tartalmazó alkotás jön létre. Persze egy némafilmhez máskor, mások, más kísérőzenét is társíthatnak – ahogy ez Korda Aranyembere esetében is történt, amelynek egy korábbi, rövidebb felújított verziójához Selmeczi György írt zenét. (Mindez érdekes, inverz analógiát jelent a balett műfajával szemben, ahol a hallható anyag változatlan többé-kevésbé, és a vizuális „csatorna” változik alkalomról alkalomra.)

A magyar filmtörténet jeles filmzeneszerzőinek – Szőllősy Andrástól és Jeney Zoltántól Mártha Istvánon keresztül Melis Lászlóig és Selmeczi Györgyig – a mostani Korda-felújítás fiatal zeneszerzője, Farkas Bence, akinek ez a műve a Müpa Zeneszerzői pályázatán is sikert aratott, nem egyszerűen a nyomába lépett, hiszen részben másfajta kihívásokkal találkozott, újfajta műfaji követelményeknek kellett eleget tennie. Így például azzal, hogy a zenének folyamatosan szólnia kell: a szerző egy pillanatra sem lazíthat, mindig „eszébe kell jutnia” valaminek, miközben – mint a szokásos hangosfilmek esetében – tizedmásodpercre megszabott időintervallumokat kell kitöltenie.

Dubóczky Gergely
Dubóczky Gergely
Az aranyember esetében talán az egyetlen könnyítő tényező a természet hangsúlyozott filmbeli megjelenítése és az egzotikus, orientális elemek felbukkanása. Farkas Bence nem is habozik minden adódó lehetőséget kihasználva „képszerű” zenét komponálni. Ehhez az elsősorban filmzenével foglalkozó komponista nyilvánvalóan erős született tehetséggel bír. Kiválóan hangszerel, jól ért az egyes hangszerek sajátos karakterének és effektusainak kihasználásához. Legfőbb erénye azonban talán az, hogy miközben zenéje valóban mindvégig frissen hat, festői, karaktereket ábrázol és még a humora is kitűnő, ez a jó minőségű, kidolgozott zene mégsem tolakszik előtérbe, nem akarja elvenni a show-t a filmtől magától. Vagyis Farkas nem csupán profi, de mértéktartó és ízlése is van.

Imént említett humorérzéke ráadásul nem csak dramaturgiai természetű: abban a játékos örömben is jelen van, amellyel az eklektika jókora gyűjtőmedencéjében fürdőzik. Idéz és utal, majd megint utal és idéz – mutatis mutandis, olyasféle feladatgyűjtemény ez a hallgatónak, mint Esterházyt olvasni. A rejtvényfejtésben persze nem kötelező részt venni, lehet a filmre is koncentrálni; a stiláris mozaik és a számtalan utalás – amely bizonyára sok kitűnő mozizongoristára is jellemző volt egykor – azonban csak gazdagítja az élményt, és hozzájárul ahhoz, hogy a film hosszúsága ellenére eszünkbe sem jut unatkozni. Ebben, hogy végül, de korántsem utolsó sorban erről is szót ejtsek, fontos szerepet játszik az igényes filmzenét feltűnő igényességgel előadó Győri Filharmonikus Zenekar, a különféle zenei kalandok iránt mindig érdeklődő Dubóczky Gergely gondos vezényletével. S azt se feledjük: ilyen mennyiségű zenét tizedmásodpercre megszabott hosszúságú részletekben felvenni hallatlan profizmust és angyali türelmet igényel...
Szerző: Malina János
Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  2021. május 15.