Bereményi Géza: Azóta is élek. Összegyűjtött elbeszélések
2021.05.24.

A tavalyi év könyvtermésében méltán kiugró sikere volt Bereményi Géza önéletrajzi regényének, a Magyar Copperfieldnek. Idén pedig kiadója Bereményi hetvenötödik születésnapjára a szerző javításaival és átdolgozásaival újra kiadta elbeszéléseit az Azóta is élek című kötetben. SZARKA JUDIT RECENZIÓJA.

Írásom arra tesz kísérletet, hogy Bereményi Géza elbeszéléseinek kizárólag ezt az új kiadását értelmezze.

A szövegek olvasása közben megragadó a nyelvhasználat érzéki gazdagsága: az anekdotikus elbeszélésmód sodró ritmusát kiváló arányérzékkel zökkentik ki  újra és újra az önreflexív és időfelbontásos eljárások, de ezek a ritmusborulások nem törik meg a történetmondás intenzív dallamát, a mesélés dinamikáját. Nem véletlen, hogy Bereményi életművének jelentős részét teszik ki a dalszövegek, a zenei gondolkodás szerkesztettsége és atmoszférateremtő ereje, szenzuális-emocionális telítettsége ezeknek a szövegeknek elidegeníthetetlen sajátosságai közé tartoznak. Az egész kötet olvasható úgy is, mintha egy koncertet ülnénk végig: az első ciklus a hangolásé, a második a Teleki téri és a vízivárosi nagypapa alakjainak bemutatásával a főtémák exponálásáé, a harmadik a grandiózus „ősatyákból” kibomló témavariációk iróniával ellenpontozott, gazdag muzikalitású kibontásáé, a negyedik a groteszk-tragikomikus és feltétlenül életigenlő összefoglalásé.


Olvasható úgy is a kötet,mint egy írói alkat megtalálásának története. Az első ciklus elbeszélései a műalkotás és a hétköznapi életvilág összevillanásainak és elkülönböződéseinek szövegei, az irodalmi nyelv alternatív világot teremtő erejének bemutatásai. Például az Irodalom „induló tehetsége”, Dobrovics, miközben demens, haldokló, nagymamájának különféle szerzői önképeket mesél, és a szocreál esztétika lózungjait nyomatja, a Nyomorultak személyessé tett olvasásával vigaszt és életértelmet adó agóniát is ajándékoz, eközben iszik, nőzik, de szellemi koncentrációja valójában egy megírandó kémtörténetre fókuszál. Egy olyan sztorira, amelyben egy áruló, magányos öregasszonyt kell meggyilkolnia a konspirációba belekeseredett kémnek, aki már alig várja, hogy visszavonulhasson, és önmaga lehessen, letéve a jelentéktelenség álarcát.

A Svéd király Somogyija mindennapos vendégként köszönti történelmi olvasmányának főhősét, XII. Károlyt, a király diplomáciai és stratégiai problémái közepette heves érdeklődést tanúsít olvasója nőügyei iránt. A Lángos fiatal értelmiségijei sztoriznak a csajaiknak, önmaguknak, a Tanács korrupt hivatalnokainak, miközben próbálnának relatíve szabadnak maradni, és nem éhen halni a gulyáskommunizmusban, a Csendőrök gyerekcsapataa kiskamaszkor kirobbanó életerejével transzformálja groteszk szerepjáték-szövevénnyé az iskolában nyomatott osztályharcos narratíva-katyvaszt.

A cikluszáró szöveg beszélője pedig, miközben egy gőzfürdőben próbálja magát összeszedni, képzeletben párhuzamosan éli újra lengyelországi, stopos élményeit, és magyaráz titokzatos levelezőpartnerének arról, hogy mennyire meghatározó személyes életünkre nézve az a történelmi összefüggés, amelyben élünk:

„A megoldás a levegő, Asszonyom. A nedves gőz légterében pára gomolyog. Lengyelország levegőjét a történelem nehezíti. Itt mindent, mindent átitattak az elmúlt idők eseményei, minden egyszerre, ugyanakkor zajlik, mondhatnám úgy is: csak jelen idő létezik, a mostba emelkedett hajdan, a históriai kérdések ezért maradnak válasz nélkül, és nyernek választ ugyanakkor."

Sőt, az elbeszélő egészen pontosan kijelöli azt a pozíciót is, amelyből az egyéni és (egy másik, hetvenes években feltűnt ifjú írót idézve) káeurópai történelem szinkron metszeteit érzékeli: „Van itten egy nemzedék, az én vagyok”. Történeti létezésünk elemi adottságként való értelmezését tudatosítja a történelmi idő és a testünkbe íródó személyes történetek tájjá formálódása, amely poétikai eseménnyé teszi az ige testté válását:

„Testünk – mint térkép őrzi a földtani változások nyomait – jelekkel teli és egyszerre több helyen feltalálható, a jelen pillanat csak szimbólum, testünk pillanatnyi állapota az addig ránk csókolt szerelmek, ránk mért ütések összességének arzenálja”.

A kötet első ciklusának zárószövege méltán és kompozíciós telitalálatként foglalja el az átmeneti végszó retorikailag különösen hangsúlyos helyét: a kötet szövegeiben a referencialitás kérdései között csavargó gondolatmenetek mintegy célba érkezve jelölik ki a számunkra már kibontakozott Bereményi-életmű tájékozódási pontjait.

A hetvenes-nyolcvanas évek nihiljében a személyesség által megérzékített történelem újraalkotását olvashatjuk a környezetét és önmagát szenzuálisan megtapasztaló kisgyerek, a mind reflexívebbé váló, szenvedő kamasz és az ironikus sebzettséggel mosolygó tapasztalt/romlott felnőtt egyszerre és többszólamúan működő szövegvilágában. Csavaroghatunk, lődöröghetünk, kocsmapultnak támaszkodhatunk, és cigarettafüstben mélázhatunk a számunkra már oly ismert tájakon és embereken: a Teleki tér kofacsászárának tündöklésén és bukásán, a mitikus erejű nagymama ölelésén, Irén megőrülésén, Pierre, Rajnák és Lovasné gimnáziumi hatalmi harcán, Szukics Magda szerelmén, és legfőképpen az arannyal megváltott fulladásos halálból való visszatérés életművet alapító eseménnyé válásán.

S mivel a Bereményi-mitológia rendkívül olvasóbarát módon nem kanonikus, hanem telve van alakváltozatokkal és variánsokkal, részesei lehetünk az általában egyes szám első személyű, fiúi elbeszélő olyan metamorfózisának, amelyben a saját jelentéktelenségében és hűtlenségeiben sodródó apává válva mutat groteszk körképet egy önmaga bűnei elől menekülő, kisstílűen romlott társadalomról. De olvashatjuk egy önmaga hatalomvesztésébe és agóniájába belegonoszodó öregember halálon túli önreflexióit is, amelyben ugyanúgy szerepet kap egy többgenerációsan diszfunkcionális család minden nevetséges szörnyűsége, mint a magánmitológiában való megtisztulást javasló, bölcs öregasszony motívuma.

A Teleki térhez közeli, gangos bérház udvari lakásainak gyerekkori Paradicsomában eszmélő, szemlélődő, fantáziáló üldögélés keretezi ezt az életműkötetet: az Előhang kisfiúja egy sámlin kuporogva próbál Szepesi 6:3-as, londoni közvetítésének, és a háborúban világot járt nagyapa kulcsszavaiból (szöveg)világot teremteni. Később a kicsit nagyobb fiú a beszéd- és öntudatvesztést hozó diftériából való lábadozás során a nagymamának a csodálatos gyógyulástörténetről szóló meséje alapján ismeri fel a konyhában üldögélő és újságot olvasó melósban Jézust, akinek erejétől lábra lehet állni, és újra meg lehet szólalni.

Egy fél évszázada szerveződő életmű egyik nagyon fontos dokumentumaként vehetjük kézbe az Azóta is élek című kötetet. Az identitáskeresés – és találás magánmitológiájához való hűség, a realista szövegpoétika játékos-groteszk újraírása, a narratív identitás szövegvariánsainak élethosszig kibomló igazságai teszik Bereményi Géza életművét az alkotói szabadság különleges manifesztumává. Egyetlen története van, de egzisztenciális tétje miatt végtelenre osztható.

Szerző: Szarka Judit
Szerző:  Bereményi Géza,  Cím:  Azóta is élek,  Kiadó:  Magvető Kiadó,  Kiadás éve:  2021,  Oldalszám:  437 oldal,  Ár:  3999 Ft