Kimerülő nyersanyag- és élelmiszerkészletek, kihaló állatfajok, létminimumon tengődő tömegek, rasszizmus és szegregáció, pszichikailag rokkant társadalom – egy másik klasszikus idézve: „Kihűlt világ, senkiföldje”. József Attila 1935-ben nem pesszimista volt, hanem dühös és dacos, így követelt jogot, rendet, szabadságot, és nem utolsó sorban – illetve rossz poén, de pont hogy a vers utolsó sorában, nyomatékkal – játékot az embernek. Az igazságtalanságok katalógusa, amit a nyelv szépségével formált költészetté, azóta nemhogy gyérült volna, de tovább bővült. Csak közben elfogyott a düh, és nincs játék – ez hiányzik legfájóbban a kortárs jelenvalóságból. Játszmák vannak, ahogy a videójátékokban, úgy az életben is, legyen szó munkáról, karrierről, vagy épp politikáról. Közben az a generáció, amelynek a virtuális térben számtalan új és új élete lehet, azzal kényszerül szembesülni, hogy a valóságban néhány évtizeden belül nem lesz talán egy se. Két húsz és harminc közti gyermek anyjaként mostanra én is kénytelen voltam tudomásul venni, hogy a klímaszorongás nem kamaszkori neurózis, és jó lesz, ha vigyázunk a méhekre, a szalamandrákról már nem is beszélve. Utóbbiak Čapek regényében még világuralomra aspiráltak, az OFF egyik projektje, az ACLIM! Klímaképzeleti Ügynökség már a kihalásukat tematizálja.

 

2021-ben az OFF az első két kiadás tapasztalataiból kiindulva szakított az eddigi működési struktúrával, amelyben ernyőként fogta össze az önállóan létrejövő projekteket. Annak érdekében, hogy a kezdettől vállalt célt hatékonyabban szolgálja, azaz a független, állami támogatás és beavatkozás nélkül működő művészeti projektek számára nyilvánosságot teremtsen, csökkentette a projektek számát, de azok megvalósulásához mindvégig asszisztenciát – anyagi és eszmei segítséget – biztosított. A kiválasztott 14 projekt közül a legtöbb csoportos vállalkozás, csapatmunka, ahol az egyes produkciók ugyanarra a kritikus témára reflektálnak. A kritikai szemlélet általánosságban jellemző az OFF projektjeire, ahogy arra a generációra is, amelyből a kiállítók többsége kikerült. Ahogy József Attila a maga korának fojtogató igazságtalanságaira, úgy hívják fel a változatos műfajú munkák az immár globális méretű, az egész világot fojtogató fenyegetésekre a figyelmet. 

 

A már említett ACLIM! installációi az A.P.A. Galériában a jövő számára gyártanak archeológiai leleteket; a legkülönbözőbb anyagokban – méhviaszban, eternitpalán – rögzítik a pusztulásra ítélt természet lenyomatát. Mindeközben a prózai valósággal is szembesítenek: négy képernyőn, négy aspektusból folynak beszélgetések az ökológiai válság természetéről. A felkiáltójel a csoport nevében pedig annak szól, hogy vessük el rögzült gondolkodási sémáinkat a klímaképzelet felszabadulása érdekében. Abban az optimista forgatókönyvben, amelyben a környezetkímélő életmód folytán már harapni lehet a levegőt, az egyéb harapnivaló még mindig gond lehet. Erre kínál szellemes, bár olykor kevésbé étvágygerjesztő megoldásokat a Kőfaragó utcában a MENÜ Imaginaire csapata: képzőművészek, designerek és filozófusok kérdésfelvetéseit ismerhetjük meg az élelmiszerrendszerek legégetőbb kérdéseivel kapcsolatban. Az evés metaforáján keresztül mindenki számára érzékletessé válhat, hogy a fogyasztás során a környezetünk fogy, túlfogyasztás esetén bizony túlzott mértékben. A megoldás változatos, és óhatatlanul fogyókúrával jár. Lehetne például növekedés helyett az emberi faj méretének csökkentését célul tűzni, így mindjárt elegendő forrás állna rendelkezésre. Egyetlen patkányból egész lakomát lehetne csapni. A kakas méretű ember életmódjának előnyeiről és körülményeiről illusztratív plakátok sora tájékoztat. Az aktuális járványhelyzet folytán éppen látogatható kiállításokat kísérőprogramok színesítik, így élőben és a biennálé hibrid megvalósulásának köszönhetően akár online is részt vehetünk az innovatív stratégiák megismerésében. 

 

A terített asztaltól a jelen valóságába ránt vissza a Hétköznapi Hiánycikkek projekt a 2B Galériában. A látogatók egy művészeti projekt keretében, interaktív kiállítás és workshopok révén találkozhatnak a szegénység, a nélkülözés kihívásaival, és megismerhetik a szegregátumokban élők találékonyságát, amellyel a kényszerhelyzetben igyekeznek megteremteni a számunkra, szerencsések számára természetes luxust, mint a villany vagy a víz használata. Hány fordulóval lehet megtölteni a közkútról a kádat? Mire jó a kiszuperált babakocsi? Ahogy a dolgok állnak, érdemes ismerkedni a praktikákkal. A kiállítás katalógusa designcégek szóróanyagának minőségével vetekedő kivitelben mutatja be a vitathatatlanul természetközeli, minimálfogyasztású életmód kreatív megoldásait.

 

Az OFF-Biennále profiljából adódóan erős a romatematika. A RomaMoMA kortárs művészeti projekt egy jövőbeli Roma Kortárs Művészeti Múzeumról kezdeményez közös gondolkodást hazai és nemzetközi, roma és nem roma képzőművészek, kulturális szakemberek, társadalomtudósok, civilek bevonásával. A projekt a konkrét múzeumi elképzelés megvalósítása helyett különböző programok (kiállítás, filmvetítés, performansz, workshop stb.) összekapcsolásával, nomád, rugalmas intézményi működést modellez. OMARA Kesztyűgyár-beli kiállításához kapcsolódva online művészetpedagógiai foglalkozást tart, Oláh Norbert a Tavaszmező utcában, a már nem létező Roma Parlament épülete előtt húzott fel egy falat saját szorongása tégláiból. Utóbbi színházi formában is életre kel majd május folyamán. Péli Tamásnak a tiszadobi kastélyban működő gyermekotthon ebédlőjébe készült Születés című freskóját a kastély felújítása során leszedték, sok hányattatás után most a Budapesti Történeti Múzeumban lesz látható a járványügyi intézkedések függvényében. A RomaMoma keretében pedig számos, elsősorban online program épül köré a biennále ideje alatt.

 

A társadalom József Attila óta sem lett igazságosabb. Több projekt is foglalkozik közvetlenül a történelem és társadalom máig aktuális, és sajnos úgy tűnik, egyre aktuálisabb fekélyeivel. Az OSA virtuális kiállítása gazdag háttérkutatás nyomán mutatja be a Levegőt! című vers keletkezésének korát, kortárs munkák beágyazásával reflektálva a mai valóságban felszínre bukkanó analógiákra. A tárlat a Fészek Művészklubban Kelet-Európa és a Globális Dél sorsán keresztül a gyarmatiság, a periférikus pozíció és a migráció kérdéseit feszegeti. A centrum és a periféria viszonyát archív anyagok, személyes visszaemlékezések, illetve történeti, kortárs és erre az alkalomra készülő művészeti munkák jelenítik meg. Ajánlott a honlapot böngészni, nem csak a járványügyi szabályozásnak engedelmeskedő nyitva tartás miatt, de azért is, mert egyes projektek, mint például a Budapest fölött lebegő szobor, vagy az egyszemélyes méhkaptár-látogatás konkrétan a klimatikus viszonyoktól függően valósulnak meg, minden szónál ékesebben illusztrálva ember és természet szoros egymásra utaltságát.

 

Másképp időjárásfüggő a Kis olvasztótégely című hangséta, amely meglehetősen adekvát válasz mind az online térbe költöző művészi produkciók problematikájára, mind a pandémia folytán megváltozott szokások pozitív oldalának felismerésére. Szó szerint értelmezve a Levegőt! hívószót, sétára invitál ugyanis a szabad természetbe, fülhallgatóval. A fák ölelésében sutyorogja fülbe aztán az olykor fejbe kólintó mesét arról, hogyan váltak a 48-as szabadságharc idején a kezdetben a nemzetiségekkel összefogó magyarok a saját nációjukat kivételezettnek tekintő megszállottakká, és viszont. Míg a fák versengenek ugyan a fényért és levegőért, de sosem egymás rovására, láthatjuk, hisz egy parkban állunk. A 45 perces meditációs gyakorlat súlyos tanulságokkal szolgál, tekintve, hogy a rendszerváltás utáni márciusi ifjak és kevésbé ifjú hazafiak nemzeti szózataival is párhuzamba állítja a szabadságharc idején elhangzottakat. A sokaság a részek közti kölcsönhatás nélkül káosz, az egység viszont különbözőség nélkül zsarnokság – ezt Szemere Bertalan mondta, igaz, hogy e bölcsesség felismeréséhez el kellett veszíteni a nemzeti függetlenségért vívott harcot. 

 

De sebaj, van még remény, előttünk a jövő. Javíthatatlan optimistaként nem tudok hinni a közelgő világvégében. Sajnálom azt a fiatal generációt, amely ennek árnyékában cseperedik, és örülök, amikor látom, hogy felismeri a problémák gyökerét, és igyekszik változtatni, akár a művészet erejével. Optimizmusért elég a betonjárdák réseiben növekvő fűre tekinteni. Ahogy Igor és Ivan Buharov kicsit boszorkánykonyhára emlékeztető, Revolúcióparabotanika című kiállítása biztat az ISBN könyvesbolt galériájában: tanuljunk a növényektől. Figyeljünk rájuk, éljünk velük, és jobbakká leszünk általuk.

 

A 2021-es OFF-Biennále programja itt érhető el.