Szívhangok: Mindennek ellenére?! / Trafó
2021.05.18.

Az előadás galériájában néhány, Csoszó Gabriella által főként zoomon készített fotó árulkodik arról, mit várhatunk az online kutatószínháztól. A fényképeken a szereplők a térbeli távolság ellenére próbálják kezeiket összeérinteni. Utólag válik világossá, hogy a fotós sűrítése maradéktalanul kifejezi az előadás gondolatiságát. KESZTE BÁLINT ÍRÁSA.

A Szívhangok alkotóközössége a Sajátszínház 2017-ben bemutatott Éljen soká Regina! című előadásának szereplőiből, egészségügyi dolgozókból és civil szervezetek képviselőiből jött létre. Megjósolható tehát, hogy a kutatószínházi előadás erősen épít a létrehozók személyes, hétköznapi megküzdéseire, illetve az általuk hordozott szakmai tapasztalatokra is.
 

A nyitó jelenetben a két csoportvezető, Romankovics Edit és Horváth Kata beszélget arról, vajon melyik csoporttag története lenne a legjobb arra, hogy elindítsa a helytállásról való gondolkodást. A további alkotók csatlakozásával válik egyértelművé számunkra, hogy a készítés során a résztvevők saját történeteik megfogalmazásával, egyéni helytállásuk vizsgálatával foglalkoztak, és erre motiválnak bennünket is. A vendég szerepkörben lévő nézők lehetőséget kapnak arra, hogy a beharangozó mondatok alapján eldöntsék, melyik történettel vagy történetekkel foglalkoznának szívesen az alkalom során.
 
Mind az előre kitalált, mind az improvizált mondatoktól az az érzésem támad vendégként, hogy egy jól összeszokott, őszinte alkotóközösség hétköznapi munkájába csöppentem bele. A szereplők mindenféle manír nélküli megnyilatkozásai, a csoportvezetők által lazán kezelt keretek hamar elfelejttették azt a nyolcvan külső szemlélőt, akik kamera és mikrofon nélkül nézték végig közös munkánkat az alkotókkal. Az előadás nagy erénye azonban, hogy eközben tartja a távolságot. Az alkotók kíváncsiak a vendégek aktuális lelkiállapotára és gondolataira, ennek ellenére az előadás nem vár el tőlük erősebb és intimebb bevonódást, mint amit önmaga felépít. 
 

Izgalmas felütés, amikor az alkotók egyelőre vendégek nélkül gondolkodnak el azon, mit is jelent számukra a Szívhangok csoportja és a közös munka. A libikókától a kávézón keresztül a számháborúig számos költői megfogalmazást hallgathatunk végig, mire elhangzik az összegzés: az eseményt kezdetben a Dekameronhoz hasonlították, de a párhuzam nem állja meg a helyét, itt sokkal inkább egymás történeteken keresztüli erősítéséről van szó. A szereplők azért mesélnek, hogy emlékeztessék a másikat és önmagukat saját küzdelmeikre, szembenézéseikre a nehéz helyzetekkel. Ebből a szempontból telitalálat Csoszó Gabriella fotója, amelyen minden alkotó – akár egy térben van, akár messze egymástól – mindennek ellenére összekapcsolódik és erősíti egymást.
 
A beharangozó mondatok által keltett első benyomások kitárgyalása, majd egy gyors szavazás után Rudi (Lakatos Rudolf) és Ildikó (Juhacsek Ildikó) történeteivel foglalkoztunk az összes további csoporttag (Báder Renáta, Csörgő Andrea, Ferencz Irén, Horváth Zsanett, Lakatos Noémi, Kádár Szonja) bevonásával. A két történetből később egy lett és így mentünk bele egyre mélyebben a helytállás kérdésébe, hogy aztán minél több szempontból megvizsgálhassuk azt. 
 
A műhelymunka végére a diskurzus teljesen nyílttá vált, még a kezdeti kötöttségek is feloldódtak. A vendégek különböző szereplők (Rudi, a feleség, a ház) bőrébe bújva egy roma férfinak a leszázalékolása miatti szerepválságáról és egyéni küzdelméről szóló történetben játszhattak. A foglalkozást rövid reflektív szakasz zárta, amelyben immár ismét vendégként és alkotóként, a szereptávolságot magunk mögött hagyva mondhattuk el gondolatainkat a megtörtént, valós eseményekről és a jelenetben kifejeződő dilemmákról.
 
Fotók: Csoszó Gabriella. A képek forrása: Trafó
Fotók: Csoszó Gabriella. A képek forrása: Trafó
A Mindennek ellenére?! című kutatószínházi előadás tehát leginkább olyan, mintha egy alkotói folyamat közepén álló színházi csoport próbájába csatlakoznánk be amolyan szakmai vendégként. Az alkotók a segítségünket és véleményünket kérik, a nyitások és a felkínált szerepek azonban tiszteletben tartják a téma személyességét. Az alkotók mindegyike saját, bizonyos pontokon megható történetekkel vár minket, de még a lehetséges hatás érdekében sem várják el tőlünk ugyanezt. Keveset beszélő, zárkózott, de érdeklődő vendégként ugyanolyan biztonságban juthat hozzá bárki az előadás tartalmához, mint nyíltabb személyiséggel rendelkező társa. Ez pedig olyan tulajdonsága a foglalkozásnak, ami érzékeny, odafigyelő alkotókra vall, beleértve nem csupán a foglalkozásvezetői gyakorlattal rendelkező szakembereket, de minden egyes csoporttagot.
 
Válaszok nincsenek, kérdésekből is inkább csak több lesz a másfél óra végére, mint az elején volt. Egyedüli cél a közös gondolkozás és párbeszéd lehet, ez pedig maradéktalanul teljesül. A kutatószínház folyamán nem a pályázati szövegekben sokszor visszaköszönő érzékenyítés kívánalma, sokkal inkább a precedensteremtés érvényesül. Mintát ad, hogy meghallgassuk egymás történeteit és azokon elgondolkodva ne csak saját megküzdési stratégiáinkat tudatosítsuk, de belássuk azt is, mennyi erőt meríthetünk a párbeszédből.