Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek (online színház) / Y Csoport
2021.05.27.

Az Y Csoport és Vadász Kriszta rendező-koreográfus, pár kamerának szánt kiszólást leszámítva, klasszikus színházat csinál, amin át Brecht szellemisége és A szecsuáni jólélek példázata könnyű utat talál magának a világban való boldogulás kulcsát kereső néző szívéhez. KOVÁCS BEA KRITIKÁJA.

Bognár Anita, Boda Tibor
Bognár Anita, Boda Tibor. Fotó: Jekken Péter
Az utcalány Sen Te (Bognár Anita) nagylelkűségének és az isteni kegyelemnek köszönhetően kisebb vagyonhoz jut, ám ahhoz, hogy üzletét és saját magát életben tartsa, kénytelen megalkotni egy keménykezű alteregót a nagybácsi, Sui Ta személyében. Ő többé-kevésbé egészséges önzéssel képes lesz kordában tartani a pénzéhes ingyenélők és betolakodók hadát. Talán így is össze lehetne foglalni A szecsuáni jólélek alaptörténetét, amely az Y Csoport előadásában sem tér el az eredetitől, bár most egy jó arányérzékkel megvágott változatot látunk. Nemes Nagy Ágnes fordításában a Vadász Kriszta-féle Szecsuániból kiesnek a hosszas leírások, elmélkedések. Az előadás tempója a modern élethez igazodva egyre-másra görgeti Sen Te elé a kihívásokat és az akadályokat, aki kötelességtudóan veszi azokat, és inkább előre tekint, mint hátra. Aki a túlélésre szakosodott, nem akadhat fenn újabb és újabb nehézségeken, jelzik az alkotók. A szecsuáni jólélek ilyen értelemben azért tűnik aktuálisnak, mert a pandémiás anyagi- és létbizonytalanság, általában véve pedig a krízishelyzet, csontra lecsupaszítva képes megmutatni az emberi jellemet, az összes karakterhibát, a segítőket, a jó barátokat, és természetesen mindazokat, akik továbbra is hasznot húznak vagy kizsákmányolnak, egyéni és rendszerszinten. Az előadás a darabválasztáson túl nem kíván társadalomkritikát megfogalmazni, szembesíteni, vagy brechti módon átalakítani értékrendszereket. Az alkotócsapat a nézőnek hagyja meg a példázat értelmezésének feladatát, és nem tesz éles megjegyzéseket, észrevételeket a kapitalizmus mindenkori működéséről.

Bognár Anita alakításában Sen Te egy cselekvő, öntudatos, ám kissé jelentéktelen lány, aki hamar felméri, hogy túlélésének záloga az alkalmazkodás, és hogy személyisége gátolja abban, hogy saját érdekeit érvényesítse. Mindenkihez nyitott szívvel és kíváncsi tekintettel fordul, s bár rezeg benne a belső vészjelző (ami aztán a fiktív nagybácsi kezében nyesőollóként irtja a fölösleges empátiát), hatalmi pozíciójában sem tudja levetkőzni hajlíthatóságát. Hiába villan fel életében egy magasfeszültségű szerelem az érzelmi elérhetetlenségében is vonzó Jang Szun (Boda Tibor) iránt, Sen Te egyszerűen nem tudja kikérni magának. Vadász a szerepcserét ruhacserével oldja meg, a Sui Tává alakító kardigán első színpadi megjelenése a három istentől kapott ajándék formájában történik. Bognár egy érzékeny, olykor ellágyuló, a jóban mindig reménykedő Sen Téből árnyalatnyi, de kategorikus váltással feszes állkapcsú, magyarázkodást nem tűrő, egyenlő mércével dolgozó nagybácsit hoz. Mindkettőjükre jellemző a szenvtelenség, és a gyors váltások között nincs túl sok idő arra, hogy az erősebb érzések vagy a sorsfordító gondolatok a nézők számára is átélhetővé váljanak.

Pálya Pompónia, Bognár Anita
Pálya Pompónia, Bognár Anita. Fotó: Jekken Péter
A színpadon viszonylag gyors ritmusban bomlik ki Sen Te szövevényes kapcsolatrendszere, de ezt a rendezői döntést lágyítja és finomítja a koreográfia, a színpadkép természetessége, a fényjáték és a mélységeket megmutató zene. Vadász Kriszta Horváth Csaba osztályában végzett, és ez tényszerűen meglátszik koreográfiáján, anélkül, hogy ez jót vagy rosszat jelentene. A színészek hol szoborszerűen kitartott, ironikus pózokban, hol elnagyolt, ultrateátrális, és ennélfogva viszolyogtató gesztusokkal, a groteszk regiszterét behozó mozgással keltik életre Szecsuán hangulatát, ahol Brecht szerint erkölcsileg tényleg mindenki romlott, a szexmunkás Sen Tét leszámítva. A fluid, jelzésszerű koreográfia nyelvét jól beszélik a színészek, mindössze az sajnálatos, hogy a felvételen kevésszer látszik a teljes színpadkép, ezért az összhatás ritkán megragadható. 

Az Y Csoport előadásában Brecht figurái allegorikus alakokként is értelmezhetők, és ha pusztán az önérdek felől nézzük őket, valamennyiüknek megvan a saját igaza. A rendezés sem ítélkezik. Vang, a vízárus (Kazári András), aki egyfajta beavatóként és mediátorként operál ebben a világban (övé a nézők felé szóló előjáték és az epilógus, és ő köti össze Sen Tét az istenekkel), bár csaló, okkal az: különben éhen halna. Mi Csü, a háztulajdonosnő Pálya Pompónia alakításában hátborzongatóan materialista, de ördögi megkentségét alattomos bérlők hívhatták életre. Sin asszony (Hermányi Mariann) enyhén pletykás és intrikus, de az ő nagyszájúsága, szókimondása viszi előre Sen Te szerepjátékát. Su Fu, a borbély (Boros Ádám) a vagyonos férfi toposza, aki tévesen azt hiszi, vonzalmat, igaz szerelmet is vásárolhat pénzzel. A szegény (és opportunista) rokon (Király Orsolya), illetve az egzisztenciáját agresszióval is védő utcalány (Hermányi Mariann) ugyancsak eklatáns figurái Szecsuánnak.

Jelenet az előadásból. Fotó: Papp
Jelenet az előadásból. Fotó: Papp László
Bognár Eszter és Ferenczi Zsófia látványvilágában a meleg és a földszínek, a narancssárgás-zöldes-barnás árnyalatok feszülnek a műanyagnak, de gyakoriak a kékes-lilás árnyalatok is (fény: Váradi András), amelyek egyszerre hozzák a víz leitmotívumát és a leszálló éj, Sen Te elsődleges habitusának idejét. A kelléknek használt mulcs multifunkcionális lesz és nagyon jól mutat Vadász színpadán: pénzzé, dohánnyá, káosszá változik, amikor kell. A természetes anyagokból készült jelmezek apró változtatásokkal könnyen átalakulnak, mert valamennyi színész több karaktert kelt életre a szecsuáni nyomornegyedből.

A brecht-i alapkérdések, mint a szabad akarat, az erkölcs, a pénzhez való viszony, az emberségesség, a közösség, az emberi természet, a közjó, a lelkiismeret, tiszta formájukban mutatkoznak meg a színpadon. A self-care, az individualizmus és a new age-es konyhapszichológia kultuszának korában A szecsuáni jólélek a személyes választások szükségességéről is szól, illetve arról, hogy mivé lesz nyomás alatt a pálma. Az Y Csoport előadása egyben a játék és a színház szeretete is, erre felel az utolsó jelenet is, amelyben a színészek mellett a többi alkotó, így a rendező is színre lép. „Kell jó végnek lenni, kell, muszáj”, mondja sürgető reménykedéssel Kazári, miközben valahol az időben Sen Te pere véget ért és Sui Ta a személyiségbe integrálódik, miközben magunkba illesztjük új pandémiás-digitális túlélő szokásainkat.  
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 
Szerző: Kovács Bea