Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

VÖDÖRBE KAKÁLSZ, DE SZABAD VAGY

A nomádok földje
2021. ápr. 15.
A nomádok földje című filmben a valóság és a fikció olyan pontosan illeszkedik egymáshoz, hogy el sem lehet dönteni, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik. Tökéletes konstrukció a színészségét tökéletesen levetkőző Frances McDormanddel a középpontban. A velencei filmfesztivál fődíjasa a jövő héten méltán kaphatja meg az Oscart is. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.

A kínai-amerikai rendezőnő, Chloé Zhao eddig elkészült három nagyjátékfilmjében fokozatosan egyre tökéletesebbre csiszolta ugyanazt a rendezői megközelítést. Dokufikciókat csinál, olyan játékfilmeket, amiket nemcsak valós helyzetek és emberek ihlettek, hanem amelyekben fel is bukkannak ezek az igazi emberek, akik saját maguk fikciósított változatát alakítják. Még kissé nyers, de erőteljes első egészestés munkájában, a Songs My Brother Taught Me-ban egy indián rezervátum szegénységben, alkoholizmusban és reménytelenségben vergődő közösségébe vitte be a nézőt, az itt felnövő fiatalok kevés perspektívával kecsegtető életét közelről bemutatva.
 
Második filmjét, a cannes-i Rendezők Kéthetén bemutatott A rodeóst (The Rider) egy fejsérülést szenvedett rodeós fiú ihlette, aki aztán el is játszotta kvázi saját magát, a főhőst, aki azzal szembesül, hogy balesete után talán soha többé nem csinálhatja azt az egyetlen dolgot, amiben kitűnt és amire feltette az életét. 
 
Ebben az előzőnél vizuálisan és dramaturgiailag is kimunkáltabb filmben már megjelenik az a dilemma, ami A nomádok földje középpontjában is áll: a derékba tört életű ember, akinek csak a kényszerpályák közti választási lehetőségek maradtak, de aki még mindig dönthet úgy, hogy nekirugaszkodik saját maga újragondolásának és újraindításának. Nem meglepő, hogy Frances McDormand A rodeóst látva kérte fel Zhaót a Nomadland című tényregény megfilmesítésére.
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
Míg A rodeós az élete értelmét elveszítő fiatalember tragédiája, A nomádok földje az ugyanebbe a helyzetbe kerülő idős embereké. Azoké, akiket egy ledolgozott élet után cserben hagy az amerikai társadalombiztosítási rendszer, így kénytelenek útra kelni, Amerika-szerte vándorolni és alkalmi munkákat vállalni, de azoknak a felemelő története is egyben, akik tudatosan választják ezt az életformát, ami ugyan együtt jár a stabil kapcsolatokról és mindennapi kényelemről való lemondással (már, ha ezek adottak voltak egyáltalán), cserébe olyan kötöttségektől mentes, szabad létezést biztosít, amiről évtizedeken keresztül legfeljebb álmodozhattak ezek a kiöregedett igáslovak – ahogy saját magukra utalnak az egyik jelenetben.
 
A nomádok földjét nézve olyan érzésünk támadhat, mintha az író, rendező, vágó Zhao és állandó operatőre, Joshua James Richards az előző két filmet előtanulmányként készítette volna ehhez. A dramaturgiai felépítés és a vizuális megoldások itt már tökéletes egységbe forrnak, olyan természetességet teremtve, ami dokumentaristának hat, miközben semmi esetlegességet, kiszámítatlanságot nem érezni a filmen.
 
McDormand alakítja a Fern nevű, középkorúból lassan az időskorba lépő főhőst, aki férjével az Empire nevű bányászvárosban lakott, amely a bányászat leállítása után egyszerűen megszűnt. Miután megözvegyült, Fern társ, munka és otthon nélkül marad, és lakókocsi-méretűre zsugorítva életét, alkalmi munkákból próbálja fenntartani magát. Aztán megismeri azt a lazán szerveződő nomád közösséget, ahol hozzá hasonló veszteségeket szenvedett emberekben új társakra talál. 
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Ez így talán túlságosan leegyszerűsítettnek, sőt idealisztikusnak tűnhet, de a film cseppet sem az. Nem egy felemelő újrakezdés-történetet kell elképzelni, hanem egy (történetesen fikciós) dokumentumfilmet, amiben egy idősödő nő, aki csak magára számíthat, a lehető legprózaibb módon küzd meg nap mint nap olyan fizikai nehézségekkel, mint a dermesztő hideg vagy a pénztelenség, és olyan emocionális kihívásokkal, mint a magány vagy a feleslegesség érzése. Nincs ebben semmi emelkedettség.
 
Fernt hol ütött-kopott, szűkös lakóautójában látjuk, amelynek klausztrofób tere rímel hősünk korlátozott választási lehetőségeire, hol a szabadban, fenséges tájakon, melyek úgy nyílnak ki előttünk, hogy eláll a lélegzetünk, és ráébresztenek Fern végtelen belső szabadságára. Vizuálisan ezt a főhős közelében lebegő, kézikamerás, kevés vágást használó felvételek, és az ezek közé ékelt, a panorámát láttató, statikus nagytotálok váltogatása jeleníti meg – Zhao korábbi filmjeiben is elsősorban e kettő feleselésére támaszkodott, most igazán kiegyensúlyozott, kimért ritmust teremt a segítségükkel. És ez a kettő, a szűkös és a végtelen, együtt, egymástól elválaszthatatlanul van jelen, és tudjuk, hogy mindig is így lesz, az alkotó nem áltatja a nézőt azzal, hogy a szűkből egyszer csak végleg kilépünk a tágba, és akkor már az lesz mindig az otthonunk.
 
A nomádok életmódjának kellékeihez, a lakóautók tárgyi környezetének kialakításához a filmesek minden bizonnyal erősen támaszkodtak a valóságra, mintha látványtervező nem érintett volna itt semmit, annyira valósnak, használtnak és használhatónak tűnik az utolsó konzervnyitóig minden. McDormand tökéletesen simul bele ebbe a világba, és minden színészkedést levetkőzve, úgy lép interakcióba többségében amatőr, valódi nomád partnereivel, hogy ha nem ismernénk az arcát, elhinnénk, hogy ő is egy közülük. A főbb szereplők között rajta kívül csak egy profi színész bukkan fel, David Strathairn, aki maga is szépen idomul az amatőrökhöz.
 
Nemcsak a képi megoldásokban, a dramaturgiában is precizitás és mértéktartás húzódik meg a természetes hatás mögött: Fern múltjának fontos eseményei épp csak kirajzolódnak egy-egy, a film különböző pontjain elhelyezett, életszerű beszélgetésből. És ugyanígy, erőltetéstől mentesen, de nyilván nagyon is tervezetten bontakozik ki az a társadalmi probléma, hogy Amerika magára hagyja a termelésben részt venni már nem képes tagjait. De Zhao nem ítélkezik, csak bemutat, és hagyja, hogy eltűnődjünk rajta, mi magunk a kompromisszumokkal megszerezhető fűtött szobát és angolvécét, vagy a szabadságot és a vödörbe kakálást választanánk, ha eljönne a nap, hogy választanunk kell.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek