A Passió / TV2
2021.04.06.

Blaszfémia és suta giccs - Herendi Gáborék passiójátéka láttán a felekezeten kívüli, agnosztikus néző éppúgy méltán háboroghat, mint a hívő keresztény. Lám, nemcsak az ünnep egyesíthet. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

"A Názáreti Jézus életének utolsó napjait bemutató, könnyed hangvételű, musicalszerű show műsorban számos hazai sztár szereplésével mutatjuk be a világ talán legismertebb történetét." Ez a mondat is ott szerepel a holland szabadalom nyomán honosított húsvéti előadás beharangozójában, s ha máskülönben tán sejtelmünk sem lenne a hasonló szuperprodukciók és egyéb irányzatos rendezvények esztétikai horizontjáról, azért a "könnyed hangvételű" fordulat akár önmagában is jó előre indokolt aggodalomra késztethetett volna mindannyiunkat. Hiszen a könnyed hangvételű passió éppúgy fából vaskarika, eredendő képtelenség, akárcsak a jézusi szenvedéstörténet meg a "közismert magyar dalok" (értsd Neoton Família-, Wellhello-, vagy épp Gringo Sztár-számok) egymással való összepárosítása. Éppenséggel nem azért, mert az összeválogatott slágerek világi jellegűek és maiak, vagy legfeljebb tegnapelőttiek, hanem mivel új, emeltebb közegükben szinte kivétel nélkül fájdalmasan szimplának és földszintesnek bizonyulnak: a zenéjük révén és a szövegezésükkel egyaránt.
 

Minderre szinte sorozatban szállította a bizonyítékokat április 4-e estéjén a Városligethez kihelyezett élő, illetve ""élő"" előadás. Mert ha a Jézus és Péter közötti wellhellós párdalt ("Én kimondom neked akkor is, ha nyálas / A legnagyobb parákban voltál a támasz...") - épp az arcbamászó stílusidegensége okán - tán még egész halványan megmosolyoghatta is a néző, de már az utolsó vacsora szituációjában felhangzó diszkósláger, a Holnap hajnalig csupán dühöt - vagy röhejt ébreszthetett. S utóbb aztán mindvégig ez a kettős, de egyként szélsőséges és indokolt reakció lehetősége maradt számunkra. Akár azt hallottuk, hogy Jézus az elfogatása előtti éjszakán dalában a Piramist idézi: "bár volna két életem, nevetnék mindenen"; akár azt, ahogy Pilátus és Jézus párbeszédéhez az Illés Ne gondold című (az elterjedt városi legenda szerint eredetileg Vitray Tamáshoz címzett) slágere szolgált töltelék gyanánt. Egy ponton túl mindenesetre be kellett látni, hogy a válogatás nyilvánvaló esetlegessége jószerint bármilyen számot elénk hozhatna: a Limbó hintót éppúgy, mint az Eddától A hűtlent, a Trombitás Frédit csakúgy, mint a Gringo Sztártól a Szabadulj fel című nótát. (Hogy e négy közül végül melyik kettő hangzott el a showban, annak megválaszolását az olvasó tekintse nyereménnyel nem kecsegtető játékos feladványnak.)
 
Erősen félrevezető és egyszersmind mélyen igazságtalan lenne azonban A Passió kínos, a nézőből szekunder szégyent kiváltó kudarcát mindenestől az annyit bántott magyar könnyűzenén és a dalok összeválogatóin leverni. Hiszen Herendi Gáborék egész produkciója a sutaság, méghozzá a nem is kimondottan jóhiszemű sutaság jegyében állt. Ennek igencsak egyértelmű jele volt az a nyolcvanas-kilencvenes éveket idéző fénykereszt, amely párszáz méternyi utat megtéve érkezett el a tűzzel és vízzel környezett színpad közelébe, s amelyet tömeg híján mindössze Czippán Anett kísért: felkonferálva mindazok pártoló videóüzeneteit, akik más világállapotok közepette okvetlenül ott haladtak volna a mondott kereszt mellett. De éppígy említhetnénk a passiótörténet jelenidejűségének félszívű beállítását, no meg legfőként a műsorvezetői összekötőszöveget, amelyben szimpla együgyűség szintúgy helyet kapott, mint filléres történelemfilozófia, házi áldásra hímezendő életigazság vagy cukros édelgés. Így például megtudhattuk sok egyéb mellett, hogy ha Pilátus tehetségesebb, akkor nem Júdeába, hanem Syriába nevezték volna ki helytartónak. Vagy hogy a változás bennünk kezdődik, Mária pedig "anya, és egy anya mindig anyaként érez".
 
Szolnoki Péter és Kelemen Bányai Barna
Szolnoki Péter és Bányai Kelemen Barna
Ami A Passió előadóit illeti, kétség kívül nekik is megvolt a maguk keresztje. Még a legkisebb szégyen a vokálnak és a zenekar tagjainak jutott osztályrészéül, hiszen ők mélyen szimbolikus fehér egyenmezükben a "cselekménytől" elrekesztve működhettek. De már a szereplőknek jócskán kijutott a szenvedéstörténetből, s miközben összességében megbízható-kellemes színvonalon teljesítették énekelnivalóikat - bőven volt idejük átérezni merőben kínos helyzetüket. Bányai Kelemen Barna például az előadás előrehaladtával oly érzékletes mintáját adta az áldozatszerep fájdalmas átélésének, hogy az korántsem csupán elismert színészi tehetségéről és a szereppel való azonosulásáról, de egyúttal civil helyzetfelismerő készségének és minőségérzékének riadóállapotáról is tanúskodott. Mások, mint például a mélyen céltalan epizódba beillesztett, szereppel-szöveggel alig ellátott Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter rezzenéstelen túlspilázással küzdöttek a légüres térben, vagy mint egyik-másik fiatal közreműködő tette: megpróbálták lendületből átvészelni szereplésük "nagy lehetőségét". Máriának csupán dalai voltak, s ezeket Sena Dagadu szép hangon énekelve, habár olykor túlságosan is önmaga hatása alá kerülve adta elő. Ám ő még így is jóval kedvezőbb benyomást keltett, mint a Pilátusként vergődő Szolnoki Péter, aki ténykedésével leginkább csak azt a tételt igazolta, miszerint szerep nélküli szerepet csakis igazi színészre szabad bízni - már persze ha muszáj egyáltalán.
 
A Passió műsorvezetője, azaz narrátora-mesélője Stohl András volt, s az ő ténykedésében jószerint összesűrűsödött a produkció egész sérülékenysége, esett és süketen hatásvadász jellege. Részint mert újra megtapasztalhattuk, hogy milyen is az, amikor Stohl kertévés-robotpilótás zuhanórepülést végez: állandó tódításban, érzelgés közepette is mechanikus szövegdaráló üzemmódban, színészi jelentékenységétől rég és messzire elszakadva. (S ezúttal ráadásul bakik garmadájába belebonyolódva: "járványügyi előadások miatt", "keszerűség" stb.) De főként azért, mert neki kellett elmondania azt a vacakul megírt, minden mondattal rendkívüli tétet sejtető, ám valójában átlátszóan lapos-gyáva összekötőszöveget, amely nemhogy Jézussal, de a magyar átlagnézővel szemben is méltatlan volt. "Régi válaszok helyett új kérdések" - ígérte ez a narrátori szöveg a bevezetőben, s kérdéseket, ha nem is éppen újakat, tényleg feltehetett magának a néző. Ezt? Így? Miért?