Nagy József-Szelevényi Ákos: Felvonásköz (Entracte) / Budapesti Őszi Fesztivál
2008.10.17.

Nagy József új előadása hermetikusan zárt világ. Olyan, mint a beavatottak által ismert nyelven írt titkos példázat, amely nehezen enged rést a fürkésző értelem számára. Rabul ejti az érzékeinket, és a képek, a tánc és a zene harmóniájával elvezet(het) a teljességhez. MIKLÓS MELÁNIA KRITIKÁJA.

Nagy József, Ivan Fatjo és Gemza Péter
Jelenet az előadásból

Szimmetrikus világ tárul elénk a Trafó színpadán, ahol minden mindennel összefüggésben, sőt kölcsönhatásban van. Szigorúan felépített rendszert érzékelünk, amelybe a véletlen is megkomponált koreográfia szerint illeszkedik. A függöny előtt két oldalt egy-egy megvilágított jégoszlop – akárha kapuk lennének – zárja/nyitja a teret, amit hátul opálosan áttetsző, fehér táblákból álló paraván-fal keretez. Ezen a felületen jelenik meg a mögöttes világ, ahová réseken és nyílásokon keresztül járnak át a szereplők. A fal előtt dobogókból kialakított „színpadot” látunk, járásokat és szinteltolással osztott belső tereket. A kifutószerű középső tengely két oldalán, a dobogók síkjához képest kissé „süllyesztve”, egymás tükörképeként helyezkednek el a zenészek. Az ütősök (Szelevényi Ákos, Gildas Etevenard) az első perctől kezdve játékban vannak, amihez a bőgősök (Benkő Róbert, Eric Brochard) később szinte észrevétlenül csatlakoznak. A fekete tér komorságával szemben erős kontrasztot képez a mennyezetről apró csillagokként lelógó égők otthonosan meleg fénye és a hangszerek sárgájának természetessége. Középen, háttal nekünk, a dobogón fehér ruhás nő ül (Cécile Loyer / Marlène Rostaing).

A kezdőkép a függöny széthúzásának pillanatában bemozdul. Megszólal a zene, amire a vásznon akvarellszerűen elmosódó színes árnyjáték játszódik le: egy fekete öltönyös férfi jelenik meg a nővel szemben, mellette két alak, egyiküknél fehér rózsacsokor, a másiknál korona, amit a férfi a fejére tesz. Amint eltűnik a látomás, a nő magányos szólótáncba kezd, melynek végén gyöngy gurul kezébe a ruhájából. Ráejti egy cintányérra, erre a férfi (Nagy József) kilép a fal mögül, és közös tánc veszi kezdetét, a ragaszkodás és az elszakadni vágyás tánca. Az ellentétes, ám egymást feltételező erők harcából a férfi kerül ki győztesen, vállára veszi a halotti pózban mozdulatlanná lett nőt, lábát vörös festékbe mártja, majd úgy emelve, hogy nyomaival vér-kalligráfiát fessen egy papírra, kiviszi a térből.

IvanFatjo, Nagy József, Gemza Péter és Marlene
Ivan Fatjo, Nagy József, Gemza Péter és Marlène Rostaing

Innentől az ő története folytatódik, amelyben az összes többi szereplő afféle sorsfiguraként vesz részt. A másik két férfi (Gemza Péter és Ivan Fatjo) megjelenésével ugyanis megváltoznak az erőviszonyok, és a hozzájuk csatlakozó nővel – aki szintén fekete öltönyben jön vissza, és egészen az előadás utolsó jelenetéig férfi-alteregó – ők felelnek azért, hogy a férfi beteljesítse előírt történetét. A személyes útjárás közreműködőiként többnyire csak elindítják a folyamatokat (tárgyakat hoznak neki), de néha irányítják is a férfit (például a nyakába hurkolt kötéllel), vagy bekapcsolódnak a táncba, megnégyszerezve annak erejét.

A nehezen megfejthető történet a változás és a folyamatos (át)alakulás jegyében zajlik, és észrevétlenül lejátszódó, finom átmenetekkel alakul a végkifejlet felé. A mozgásban és a cselekvésben megjelenő aktivitás rendszerint valamilyen szimbólumból (képből vagy tárgyból) indul ki, illetve ebbe érkezik meg, amit a zene indukál és irányít, máskor pedig kísér, aláfest, vagy éppen a történésekből születik meg. Hasonló dinamizmussal vezeti az előadás a nézői figyelmet is: erős vizuális és akusztikai hatásokkal varázsolja el az érzékeket, hogy aztán egy-egy enigmatikus képpel kizökkentsen.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Nem hagy viszont időt az értelmezésre, a jelentések emlékszerűen idéződnek fel, és rakódnak egymásra, miközben újabbnál újabb állapotokba vonzódunk bele. Ennek egyik legszebb példáját indítja el egy tükörtábla és egy sárga festékport tartalmazó doboz térbe kerülése. A férfi belemártja homlokát a kiszórt festékbe, és mintegy a föld porával megjelölten eksztatikus táncba kezd az összeomlás és talpra állás kettősségében. Ezután sárga háromszöget fest a tükör közepére, köré kékkel két fordított ugyanilyet, amely ábra maga is háromszöget alkot. Majd fogja az ecsetet, és körkörös mozdulatokkal szétkeni a felületet, ami újabb festménnyé alakul: örvénylő kört látunk, távolról nézett bolygót, melynek összekeveredett színeiben a fényből és sötétségből, tűzből és vízből álló univerzum kavarog. Közben olyan, mint egy emberi szem, amiben, akár a mindent látó Isten tekintetében, tükröződik a világ. Eltűnik a kép, ismét tánc következik, melynek végén a férfi hozzávágja a térben talált fémgolyót a tükörfalhoz. Az összetört felület szilánkjainak rajzolatában a festett bolygó inverze néz vissza ránk.

Az alkotók a Felvonásköz alapjaként a keleti bölcselet egyik legrégibb írásos emlékét, a Ji Kinget nevezik meg. Az évezredek óta jóskönyvként használt Változások könyve nyolc ősjel kombinációjából kialakult 64 kép segítségével nem egyszerűen jövendőt mond, hanem jósol, azaz a létezés mélyebb és szélesebb értelmű összefüggéseit tárja fel a kérdezőnek. A jósképek és a hozzá tartozó magyarázatok az aktuális létállapotból következő törvényszerűségeket mutatják meg, amelyek felismerésével az ember saját sorsának alakítója lehet. A kozmoszt ugyanis olyannak képzeli, mint egy kerék, amelynek ciklikus körforgásában szigorú szabályok szerint következik egyik állapotból a másik. A változásokat a jin és a jang tartja mozgásban, ezért minden állapot leírható a két ellentétes erő kombinációjával, ami magában rejti a jövőt. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyszerre vannak jelen, és alkotnak teljességet.

Jelenet az előadásból (Forrás: Budapesti Őszi Fesztivál)
Jelenet az előadásból (Felvégi Andrea fotói, forrás: BŐF)
Nagy József előadásai mindig is közel álltak a kelet filozófiájához és a nó-színházi hagyományhoz (ami főleg a tér-elrendezésben, a maszkok és bábok használatában, valamint a butoh tánc-elemekben érhető tetten), legújabb produkcióiban azonban a bölcselet közvetlenül is az érdeklődésének középpontjába került. Ha a létezést a különböző állapotok (felvonások) állandó változásban lévő folyamataként fogjuk fel, akkor a Felvonásköz a kérdezés pillanatát rögzíti. Hogy az előadás zárt világának archetipikus és a Nagy József-i magánmitológiai elemeiből építkező jelképisége kinek milyen üzeneteket hordoz, hogy mikor és hogyan válik a saját életünkre vonatkoztatható jóslatszerű példázattá, azt nem tudhatom. Mindenesetre az alkotóknak az előadáshoz, mint műhöz való viszonyulásában megmutatkozó személyessége hitelessé teszi a teljesség felé tartó útjárás szellemiségét.


A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Őszi Fesztivál 2008 gyűjtőlapján olvashatják. 

Cím: Felvonásköz (Entracte), Helyszín és időpont: Trafó, október 10-12., Koreográfus, szcenográfus: Nagy József, Zeneszerző: Szelevényi Ákos, Díszlet: Olivier Berthel, Clément Dirat, Julien Fleureau, Julien Brochard, Jacqueline Bosson, Jelmez: Françoise Yapo, Hang: Jean-Philippe Dupont, Fényterv: Rémi Nicolas, Táncosok: Ivan Fatjo, Peter Gemza, Cécile Loyer/Marlène Rostaing, Josef Nadj, Zenészek: Benkő Róbert, Eric Brochard, Gildas Etevenard, Szelevényi Ákos