Tamás Gáspár Miklós: Antitézis
2021.03.21.

Megjelent egy politikafilozófiai mű, komplex és a társadalmi nyilvánosság számára eddig ismeretlen társadalom- és kultúraértelmezéssel, és hatalmas sikert aratott. BAGI ZSOLT RECENZIÓJA.

Tamás Gáspár Miklós könyvéről az utóbbi időben számos kiváló és alapos recenzió jelent meg (Borbély Andrásé, Losoncz Márké a kedvenceim), a recenzens ebben a helyzetben talán vehet magának annyi szabadságot, hogy inkább egyéni nézőpontból beszél, semmint az általánosságokéból. Az, hogy ezek az írások megjelentek a Kalligram kiadó gondozásában és Sipos Balázs fordításában, az első pillanatban nem látszott olyan nagy ügynek. Hisz ezek a szövegek ismertek voltak, TGM angolul írta őket, angolul mindenki beszél, nemde? Aztán kézbe fogva a könyvet és látva annak számomra váratlan sikerét, rá kellett ébrednem, hogy egészen másról van itt szó. Megjelent egy politikafilozófiai mű, komplex és a társadalmi nyilvánosság számára eddig ismeretlen társadalom- és kultúraértelmezéssel, amely olyan sikert aratott, amelyet legfeljebb Kis János művei tudtak megközelíteni az utóbbi időben. Azzal a különbséggel, hogy Kis János fősodorbeli liberális nézetei mindvégig itt voltak velünk politikai közösségünk nyilvánosságában, TGM pedig mindig csak botrány formájában volt abban jelen. (Hadd tegyek itt egy TGM-es stílusú zárójelet: a politikai közösség – koinónia politiké – nem politikai szekértábort jelent, mint ahogy az újkeletű zsurnalizmus hiszi, hanem societas civilist, civil társadalmat. A városállam egy politikai közösség Arisztotelész szerint, mert nem a törzs és nem is a gazdasági érdek, de nem is valamilyen társadalmi csoportérdek szervezi közösséggé, hanem egyenlő polgárok közös részvétele a közjó megteremtésében, ha mégannyira összeegyeztethetetlenek is nézeteik.)


Valójában nem sokan olvasták ezeket a szövegeket eddig  – TGM publicisztikáiról volt ismert –, talán azért sem, mert angolul íródtak. Sipos Balázs váratlan módon egy magyar nyelvű szöveget szerkesztett nyitótanulmánynak, amely éppannyira kevéssé volt olvasott, mint a többi, mert egy rétegfolyóiratban, a korlátozott nyilvánosságú Eszméletben jelent meg. Ez volt fordulata után az első jelentős teoretikus írása, én annak idején kétkedve fogadtam, mert TGM-re azelőtt legfontosabb ideológiai ellenlábasként tekintettem, akit Roger Scruton mint konzervatív liberálist ajánlott könyvének magyar kiadásához írt előszavában. Kételyeimet azonban kénytelen voltam feladni, TGM valóban elméleti és politikai fordulatot hajtott végre. Emlékszem, megjelenése után pár évvel együtt utaztam Pécsről Budapestre vonaton Heller Ágnessel és más filozófusokkal, akik - TGM-re terelődve a szó - kifejezték elképedt távolságtartásukat. Én óvatosan ellenvetettem, mire Heller azt kérdezte indulatosan: „és mit akar akkor TGM, proletáruralmat?” Ő se olvasta, mások se olvasták. TGM nem akar proletáruralmat, és ez mindenki számára világos kell hogy legyen, aki olvasta.

Tamás Gáspár Miklós szubjektív, de egyetemes kérdése (lásd Borbély András írását) az én olvasatomban így hangzik: marxista politika nem létezik (nem is létezett), de lehetséges-e? Megmosolyogtató kérdés, mi más lenne a marxizmus, mint politika, a társadalom töviről hegyire való átpolitizálása, hiszen mindannyian ismerjük a marxizmus politikáját, saját bőrünkön. Csak hát éppen az ilyen, mindenki által ismert tényeket nevezzük közhelyeknek. Ezeket a rétor becsomagolhatja valami új ruhába, eladhatja közönségének az antikommunizmus újabb briliáns elméleteként, a filozófusnak viszont kötelessége kételyeket támasztani, vagy akár felelősségre vonni. TGM politikafilozófiai tézise szerint ezek a közhelyek részei egy nagyobb alakzatnak, a kapitalista társadalom pozitivitásának. Kész szerencse, hogy az Írók Boltja aktuális sikerlistáján az Antitézis mellett ott találjuk Mark Fisher Kapitalista realizmus című rövid, könnyed stílusú, mozgalmár szövegét, mert így nem kell nagyon magyaráznom, mit ért a korai Hegel a vallás pozitivitásán, és ennek megfelelően TGM a kapitalizmus pozitivitásán. Kapitalista realizmust ért alatta, azt, hogy „könnyebben tudjuk elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmusét”. A pozitivitás azt jelenti, hogy egy kulturális alakzatnak természeti létet tulajdonítunk, megváltoztathatatlan természeti törvényekből következőnek tekintjük azt.

A marxizmus mindenki szerint politizál, kollektivizál és beleavatkozik a piaci folyamatokba: az ember természetes individualitásával, valamint a piac természetes önszabályozásával szemben teszi ezt. Mert politizálás az, ha a kapitalizmus természettől való létét megkérdőjelezzük, kollektivizálás az, ha az individualizmust hamis látszatnak nevezzük, és beavatkozás az, ha a piacot társadalmi konstruktumként és ebben a formájában a kizsákmányolás eszközeként leplezzük le. Politizálás, kollektivizálás, beavatkozás: a kapitalizmus pozitivitásának fogalmai arra a társadalomkritikára, amely felelősségre vonja őt, figyelmen kívül hagyva, hogy egy ilyen számonkérés saját nézetei szerint természetellenes. Lehetséges ellenpontjuk egy (poszthegeli) antitézis: a negativitás, olyan fogalmak kidolgozása, amelyeket lehetetlen a kapitalizmus pozitivitásába belefoglalni: a politizáló marxizmus helyett a marxizmus politikáját hozni létre.

Ahhoz, hogy ezeket a nézeteket botrányos módon felelősségre vonjuk (felelősségre vonjuk mindazért az embertelenségért, amelyet okoznak – „természetes” módon), TGM szerint szükség van a kritikai számvetésre a marxizmus állítólagos politikájával. Ennek következménye, hogy rá kell döbbennie (a szerzőnek és mindenkinek, aki vele halad), hogy az, amit kommunista (vagy: létező szocialista) politikának neveznek, az nemhogy nem marxista (ezt azért elég régen tudjuk), de még csak nem is különbözik olyan sok mindenben ellenfelétől, a polgári kapitalizmustól. Amikor TGM államkapitalistának nevezi a szovjet típusú államrendszereket, az nem szociológiai vagy gazdasági fogalom, hanem politikai: ezek a politikai alakzatok nem antitézisei a kapitalizmus pozitivitásának.

A másik hasonló számvetés nem a kommunista állammal, hanem a kommunista mozgalommal foglalkozik. TGM osztályelmélete a mozgalom leginkább központi fogalmát, az „osztályharcot” teszi meg témájává. Megkülönböztetése a rousseau-i és a marxi osztály(harc) között a legkevésbé sem teoretikus szőrszálhasogatás. Az osztály rousseau-i fogalmában gondolkodni azt jelenti, hogy az elnyomott (kizsákmányolt) társadalmi csoportok értékeit, ízlését, nézeteit pártfogoljuk, egyenlősítünk. Az osztály marxi fogalma melletti elköteleződés azt jelenti, mindezeket az értékeket, nézeteket, ízlést a kapitalizmus termékének tekintjük, és politikai-kulturális feladatunkat a megsemmisítésükben a felszabadításban látjuk. Marxista politikát létrehozni azt jelenti, hogy egy felszabadító antitézist, nem pedig pártfogó pozitivitást hozunk létre (szocialista államot egykor, identitáspolitikai rezervátumokat ma).

A kapitalizmus antitézise azonban keserves helyzetben találja magát a kortárs világban. Az antikommunizmus pozitivitása (megkérdőjelezhetetlen igazsággá válása) lényegében egyetlen kiutat hagy a strukturálisan elfedett és humanista mázba csomagolt embertelenség leleplezésére: a cinikus, nyílt, mindenféle univerzalizmust tagadó embertelenséget, amelyet TGM már 2000-ben (bőven annak állami ideológiává válása előtt) posztfasizmusnak nevezett. A finomkodó political correctness helyett az „igazság” kimondását; a cancel culture helyett az alpári libsizést; a fősodor médiatúlsúlyának állítólagos objektivitása helyett a vélemény rémuralmát jobb esetben, állami propagandát rosszabban; „dzsender” helyett hónaljszagú, büszke férfifalanxot. Nem régi fasizmus ez, nem kötődik tekintélytisztelethez, hagyományokhoz, konzervatív meggyőződésekhez. Divatos, menő etnicizmus és erőszakkultusz. Nem antitézis, hanem csak a dialektika megszüntetése, dialektika nélküli pozitivitás. TGM 2004-es Szegény náci gyermekeink című írása diagnosztizálta ezt a helyzetet. Mai, 2021-es nyilatkozatai szerint ez az alternatíva nyert, az antitézis, a pozitivitás politikai ellentételezésének minden kísérlete elbukott. Nem tudom, így van-e, de tény, hogy semmi nem indokolja az optimizmust.

Szerző: Bagi Zsolt
Szerző:  Tamás Gáspár Miklós,  Cím:  Antitézis,  Kiadó:  Kalligram Kiadó,  Fordító és szerkesztő:  Sipos Balázs,  Kiadás éve:  2021,  Oldalszám:  456 oldal,  Ár:  4990 Ft