Szécsi Noémi: Egyformák vagyunk / Kamra
2021.03.18.

A Katona József Színház K:ortárs című sorozatát a COVID szülte ugyan, de alighanem túléli a járványt. E pillanatban mindenesetre csecsemő – legalábbis Szécsi Noémi regénye öt jelenetének „online-osítása” alapján. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Pálos Hanna, Jordán Adél, és a rendező, Székely Kriszta.
Pálos Hanna, Jordán Adél, és a rendező, Székely Kriszta
Szívesebben elhallgatnám, de muszáj bevallanom: Szécsi Noémi könyvei eddig valahogy kimaradtak az én listámból, most azonban az Egyformák vagytok című regénye révén a többi is látókörbe került. Az Egyformák vagytok formailag is kínálja a műnemváltás lehetőségét; a szaggatott és váltott narráció, a két nőalak plasztikus személyisége és világa a megjelenítés módját tekintve is erősen vizuális. Ez az egyik szál.
 
A másik az, hogy a Katona ezzel a bizonyos K:ortárs sorozattal igyekszik formát találni a színház online jelenlétének, túl azon, ami eddig is a rendelkezésre állt: a régebbi előadások felvételének közzétételén, a streamelésen. Várható volt, hogy miként más színházak, más csapatok is erősen kísérleteznek a streamre született produkciókkal – a Radnóti például online premiert tartott a minap Schiller Don Carlosából, amit ebben a formában aligha nézhettünk volna meg „rendes” színházban –, a Katona is belevág egy ilyen próbálkozásba.
 
Jordán Adél és Pálos Hanna.
Jordán Adél és Pálos Hanna
A K:ortárs-sorozat drámapályázatán győztes négy műből az elsőt, Garaczi László Végre egy kis csönd című darabját már korábban bemutatták (itt írtunk róla), Szécsi Noémi regényéből pedig öt jelenetet választott ki a rendező, Székely Kriszta. A cím is változott kicsikét: Egyformák vagyunk.
 
Nem tudom, hogy akik a regényt nem olvasták, mennyit tudnak meg ebből a jelenetfüzérből a két nőről, Emről és Elzáról. Lehet, hogy nem is fontos, hogy Em művelődéstörténész, Elza pedig jogász, mert annyi azért sejthető, hogy két értelmiségi, negyven felé közeledő nőről van szó. Székely Kriszta rendezésében ennél fontosabb, hogy két, egymástól nagyon eltérő életstratégiával találkozunk: az erőteljes és laza, önérvényesítő Elza és a gátlásos, érzékeny Em tapicskol nagyjából egyformán a kudarcos állóvízben. Jordán Adél és Pálos Hanna színes játékában sok apróságból összerakhatjuk őket: döntenek, választanak, mernek, visszarettennek, máshol és másban, pedig de nagyon meg kéne már oldani valahogy az életet. Gyereket szülni, hogy könnyebben lehessen viselni a csaló férjet, vagy ágyból ágyba röppenni, hogy elrettenjen a magány. És hát ott a pálya, aminek alakulásában nem a képesség, hanem sok minden más játssza a legnagyobb szerepet.
 
Pálos Hanna és Jordán Adél. Forrás: Katona József Színház. Fotó: Horváth Judit.
Pálos Hanna és Jordán Adél. Forrás: Katona József Színház. Fotó: Horváth Judit   
Székely Kriszta öt jelenetet állít színpadra – illetve hát nem színpadra, hanem filmre; de mégsem film ez, hiszen színházi a környezet, meg a színészi játék is színházi, amikor épp nem filmes... Egyelőre van némi zavar a keletkezett műről szóló kritikai beszédben, és csöppet vigasztal, hogy ez a zavar nem pusztán engem jellemez, hanem Székely Kriszta alkotását is.
 
Jóféle keresgélés; a rendező bozótvágóval próbál ösvényt hasítani ott, ahol eddig nem volt. Ezért aztán egyszerűbb úgy leírni ezt a keletkezésben lévő műfajt, hogy mi nem: nem színházi előadás felvétele, nem is tévéjáték, nem is színházi előadás megfilmesítése, és nem is egy filmezés lefilmezése.
 
Ahány jelenet, annyiféle megközelítés. A kiinduló helyszín egy céges buli, aztán betévedünk a mosdóba, kimegyünk az utcára, beülünk egy kocsiba, megyünk Elza nagymamájának a temetésére, aztán a végállomás egy gyerekkori babaház. A vezetőszál pedig a két nő erős, mindenen átsegítő és minden nézeteltérést legyűrő barátsága; olyan összetartozás, ami kötőanyaggá képes válni. Meg lehet szakítani a játékot is – ahogy egy filmes jelenetváltásnál látjuk, hogy a rendező megszólítja a színészeket és utasítást ad az átállásra –, kinézhet a színész civilként is az előadásból – ahogy itt mindketten meg is teszik, amikor várakozón figyelik a rendezőt –, de ez, vagyis egy tartalmi elem, a barátság az a dobbantó, ahonnan mindegyre tovább lendül a játék.
 
Amelyben vannak mellékszereplők, pont, mint az életben: férfiak és nők. Felbukkannak, áttűnnek homályosan egy-egy pillanatra, esetleg egy-egy mondat is jut nekik, mint például Em férjének vagy Elza exének, de lényegében mégiscsak egy kétszereplős és kétszemélyes történet ez. Amelyet egy izgalmas műfaji-eszköztári-nyelvi és formanyelvi kísérletben tesz elénk a rendező, Székely Kriszta, és ugyan nem látom pontosan, hová vezet ez a bizonyos ösvény, de készségesen elindulok a nyomában, mert kíváncsi vagyok.
 
Az előadás adatlapja a port.hu-n található. 

Szerző: Csáki Judit