Dickinson 2. évad
2021.03.01.

A remek első szezon után a Dickinson második évada sem okoz csalódást. Az Apple TV+ talán legkülönlegesebb sorozata továbbra is pikírt, humoros, ezzel együtt azonban minden pillanatában hű címadójához. VIGH MARTIN ÍRÁSA.

A streamingháború korát éljük, azaz immáron hazánkban is rengeteg platform és megszámlálhatatlan mennyiségű tartalom érhető el. Ezek a szolgáltatók pedig, mivel nem kötik őket olyan szorosan a konvenciók, a nézői elvárások, sokszor a hagyományos platformoknál jóval nagyobb alkotói szabadságot tudnak biztosítani. Az Apple TV 2019 novemberében nevezett be ebbe a versenybe, egyik első sorozatuk pedig a Dickinson volt, amely egy minden ízében trendi (s ebben most semmi pejoratív nincs) első évaddal jelentkezett, tele szatirikus és groteszk elemekkel, önreflexív pillanatokkal, illetve a műfaj határait próbára tévő gesztusokkal. Abba egyébként nehéz nem tendenciát belelátni, hogy A Bridgerton család nézettségi rekordokat dönt a Netflixen, a Nagy Katalin - A kezdetek elképesztően népszerű, a Dickinsont pedig a kritikusok és a nézők is piedesztálra emelik: az erőteljesen feminista megközelítésű, szabálytalan kosztümös sorozatok valóságos aránybányának tűnnek manapság. Alena Smith sorozata most visszatért a második szezonra, a tónusváltás pedig érezhető. A Dickinson erőteljesebb és mélyebb lett, a komoly és a humoros pillanatok egyensúlya érezhetően az előbbi irányába tolódott el, ez azonban egyáltalán nem tett rosszat a sorozatnak.
 
Hailee Steinfeld
Hailee Steinfeld
A történet fonalát rögtön az első évad után vesszük fel. (Az első évadról közölt kritikánk ide kattintva olvasható.) Sue és Austin összeházasodtak, Emily azonban továbbra is szereti bátyja feleségét, így versekben próbál kommunikálni a lánnyal. Hamarosan két új jövevény kavarja fel a kisváros életét. Ship a kisebbik Dickinson-lányhoz, Laviniához kerül közel, míg Samuel Bowles, az országos lap szerkesztője Emily verseit szeretné kiadni. Az évad fő kérdése pedig ez lesz, ki kell-e lépni a fényre, és ha igen, mi lesz ennek az ára.
 
Érdemes talán a formai jegyek felől indítani, ugyanis itt egyszerűbb a dolgunk, jelentős változás ugyanis nem történt az első évadhoz képest. A sorozat továbbra is igyekszik minden vizuális eszközével jelezni a néző felé, hogy milyen produkcióval van dolga. A háttérben elektronikus zene szól, Emily Dickinson költeményei pedig végig felirat formájában kísérik a történéseket. Talán az emelhető ki, hogy mivel a sorozat kilépett a saját komfortzónájából, több látványos jelenet is akad (járunk például operában), ilyenkor pedig a rendezők is előállhattak egy-egy izgalmasabb megoldással.
 
Témák terén azonban jóval bátrabb lett a sorozat. Ahogy említettem, a fókusz a hírnév kérdésén van. Egyáltalán mi a hírnév, mit jelent ez, és érdemes-e hajszolni? Egy alkotónak mennyire kell függetlenítenie magát a visszajelzésektől? Mit vagyunk hajlandóak megtenni a sikerért, és hogyan küzdünk meg vele, ha már elértük? Emily élete nagy döntése előtt áll: kilép-e az ismeretlenségből, vagy továbbra is legféltettebb titkaiként őrzi verseit. A sorozat briliánsan dolgozza fel ezt a dilemmát, hiszen amint kiadják Emily első verseit, a főhős szó szerint láthatatlanná válik. Tehát karrierjében lép ugyan egyet, eközben viszont kiszorul saját életéből. Smith a sorozat feminista vonulatát is ezen a téren érzékelteti. Hiszen a kitörés még sokkal nehezebb, ha egy nőről van szó. Ügyesen aktualizálnak a készítők, ugyanis a 19. századi Anherstben ugyanazok a mondatok hangzanak el, amelyek minden bizonnyal ma is. Hiszen az első reakció rögtön az, hogy Emily nem versei színvonala miatt kerülhetett a lapba, hanem mert a szerkesztő szemet vetett rá.
 
Emily személyiségfejlődése is látványossá válik emellett. Míg az első évadban egy kamaszlányt látunk, aki tulajdonképpen minden és mindenki ellen lázad, addig ebben a szezonban már sokkal öntudatosabb: megfogalmazza, hogy mik is az ő értékei, mit gondol valójában a világról. Az évadzáró utolsó momentuma pedig szimbolikusan rá is erősít erre, hiszen megtagadja a segítséget és a saját útjára lép. A zseniség feldolgozása is változik a második évadban, Emily ezúttal sokkal inkább vonul ki a világból, szinte csak saját magában, a fejében vívja a játszmákat, s ezt a kaotikusságot a sorozat is remekül ábrázolja, sokszor vizuálisan, az operatőri munkával is érzékeltetve a fókuszvesztést. Emily fejlődése persze szinekdotikusan az egész közösség változási igényére utal, hiszen az egész sorozat fő gondolata a haladás szükségessége. Ez azonban egyáltalán nem didaktikusan tárul elénk, ugyanis a szereplők belső dilemmáit is láthatjuk. Hailee Steinfeld pedig továbbra is magabiztosan, túlzások nélkül alakítja a különc költőnőt, a fiatal színésznő játéka ezúttal inkább befelé forduló, kevesebb a látványos jelenet a részéről.
 
A mellékszereplők szálait is remekül építi tovább Smith. Austin és Sue kapcsolata az első pillanattól kezdve figyelemreméltóan problematikus, mert egész egyszerűen mindketten mást vártak, ezek az elvárások pedig nem tudnak találkozni. Látjuk, ahogy a Dickinson-házaspár újra egymásra talál, vagy ahogy Lavinia és Ship kapcsolata alakul. Utóbbi azért is üdvözlendő, mert a készítők nem éltek a két testvér ellentétének kliséjével, Lavinia, akárcsak Emily, különc és öntudatos, nem akar megalkudni kapcsolatában.
 
A Dickinson tehát a főszereplőjéhez hasonlóan felnőtt a második évadra. Alena Smith sorozata magabiztosabb, öntudatosabb, frissességéből azonban semmit sem veszített. A folytatás biztos, hiszen az Apple hónapokkal ezelőtt berendelte a harmadik évadot, sőt már a forgatókönyvek is készen vannak. Emily Dickinson életútjában pedig minden kétséget kizáróan van még potenciál.
Szerző: Vigh Martin