Miénk a haza / Budapest International Documentary Festival 2021
2021.03.04.

Shamira Raphaela egy kis szélsőjobboldali holland párt, a Holland Népszövetség (NVU) vezetőjének, Constans Kustersnek a mindennapjaiba enged betekintést, és habár számos releváns témakört érint, filmje több fontos információ részletezésével adós marad. ZALÁN MÁRK KRITIKÁJA.

A Miénk a haza egyik kiemelkedően abszurd, ugyanakkor ijesztő, a teljes filmet találóan összefoglaló jelente, amikor a mind az öt gyermekét szeretettel, fegyelmezetten nevelő, környezetét tisztán tartó Kusters a kis fészeréből előszedi rasszista és kirekesztő mondatokat tartalmazó molinóit. A férfi maga a két lábon járó ellentmondás: tisztességes és példás családapa, ám amikor közéleti témák kerülnek szóba, hamar világossá válnak távolról sem szalonképes nézetei. 
 
Akik figyelemmel követik a hazai és világpolitikai eseményeket, azon belül is különösen a szélsőségesen populista vezetők nyilatkozatait, azoknak Kusters mondatai ismerősen csenghetnek. A múlt, az egyébként sosem létezett aranykor, a kolonializmus dicsérete után következnek a sztereotip, iszlamofób kijelentések (a muszlimok nem csinálnak semmit, mindegyik bűnöző stb.), az, hogy multikulturális terrorban élünk, valamint, hogy csak neki és híveinek van igaza, mert aki nem úgy gondolkodik, mint ők, az hazaáruló. 
 
A film egyik figyelemre méltó tulajdonsága, hogy rendezője alanya kijelentéseit nem azokat megcáfoló szavakkal, esetleg a holland muszlim közösségek véleményeivel (ők csak pár másodperc erejéig tűnnek fel) kommentálja, hanem olyan animációs betétekkel, de főképp archív anyagokkal, melyek a holland nép évtizedekre visszavezethető idegengyűlöletét mutatják be, kezdve a kolonializmussal, a harmincas években erősödő antiszemitizmussal, illetőleg a hetvenes években, az észak-afrikai vendégmunkásokkal szemben tanúsított rasszizmussal. A rendező tulajdonképpen párhuzamot von a szélsőjobboldali tüntetések és a kolonialisták között (felváltva láthatjuk a keresztény hitüket hangoztató demonstrálókat és az őslakosokra a vallást rákényszerítő gyarmatosítókat), nem titkoltan utalva arra, hogy a xenofóbia hosszú idő óta a holland kultúra része. Az archív felvételeket ugyanakkor nemcsak a történelmi hasonlóságok, hanem a kontrasztok hangsúlyozása miatt is beemeli. Ilyenek azok pillanatok, melyek az Ausztráliába emigrált hollandok tízezreit mutatják, akiket nem mellesleg tárt karokkal, meleg szívvel vártak. 
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
A rendező ezekre az ellentétekre építi fel filmjét, melyek kapcsán az elsődleges probléma, hogy nem részletezi, mik a tényleges kiváltó okai Kusters radikálisan szélsőséges nézeteinek. Csupán annyit tudunk meg róla, hogy már egészen fiatalon neonáci nézeteket vallott, önkényuralmi jelképeket viselt, egyszer letartóztatták illegális fegyverbirtoklásért, ám azóta, elmondása szerint, ha szavakban nem is, tetteiben „megszelídült”. Annak megválaszolásával a film azonban adós marad, hogy milyen események és/vagy személyek terelték, vagy terelhették idegengyűlölő eszméi felé. A kérdés rendkívül összetett, melyre nem elegendő válasz a holland társadalom bizonyos tagjainak évekre visszavezethető idegenellenessége. 
 
A film mégis bővelkedik emlékezetes jelenetekben és feloldhatatlannak tűnő konfliktusokban is. Az egyik leginkább elszomorító tény, hogy Kusters és eszmetársai egy pillanatig sem titkolják gyűlölettel átitatott nézeteiket gyermekeik előtt, sőt bátorítják őket arra, hogy azokat folyamatosan hangoztassák. Nyolc-kilenc év körüli gyerekek fajgyűlöleténél talán csak az elkeserítőbb, ahogyan a szüleik semmit nem indokolnak meg, hanem nyíltan kijelentik, hogy kiket kell gyűlölni. Jó példa erre a filmben az a jelenet, mikor Kusters egyik lánya sírva ér haza az iskolából, mondván, hogy társai lenácizták. A következő jelenetben pedig az édesanyja ahelyett, hogy megvigasztalná és elmagyarázná neki a helyzetet, elintézi annyival, hogy „erősnek kell lenned”. 
 
A képek forrása: BIDF
A képek forrása: BIDF
A film második felében kiderül, hogy Hollandiában évek óta a legnagyobb indulatokat a helyiek és a bevándorlók között a Szent Miklós napi ünnepség, az ún. Sinterklaas váltja ki. A nálunk a Mikulás ünnepének megfelelő esemény az egyik legnagyobb Hollandiában (jelentősebb a karácsonynál), melynek során a Mikulás Spanyolországban segítőivel, a Fekete Péterekkel gőzhajóra száll és elindul Hollandia felé. A minden évben más holland városba érkező Mikulás eljövetelét tömegek várják, ugyanakkor a Fekete Péterek (akiknek az eredete máig tisztázatlan) látványa sokak szerint a kolonializmusra és rasszizmusra vezethető vissza, és ezért tiltakoznak ellene. A rendező itt fontos, számtalan közéleti vitát generáló kérdésre tapintott rá: meg lehet-e változtatni egy olyan évszázados, gyermekek körében is népszerű hagyományt, melyben fehér embereket feketére festenek és ez sokakban ellenérzéseket vált ki? Vajon akkor is kell változtatni rajta, ha a holland társadalom többsége semmiféle fajgyűlöletet nem tanúsít?   
 
Noha a Miénk a haza profi módon szerkesztett, olykor erős drámai pillanatokat tartalmazó, Kusters nézeteit világosan átadó darab, rendezője gyakori, tudatosan félelemkeltő hangvétele visszatetsző. Elfelejti megemlíteni azt az egyébként fontos tényt, hogy noha a társadalmak megosztottsága és az erősödő idegenellenesség valóban aktuális jelenségek Hollandiában és Európa más országaiban, Kusters valójában egy minipártot képvisel, mely alapítása óta alig kapott szavazatokat az aktuális választásokon (a legismertebb szélsőjobboldali holland politikus Geert Wilders, aki Kustershez képest sokkal visszafogottabb és konzervatívabb). Ennek ellenére a rendező mégis úgy prezentálja őket, mint a hollandok körében egyre népszerűbb pártot, akik kimondják azt, amit a társadalom döntő többsége gondol. Bár a film nem a szóbeli szembesítésre épít, mégis érdekes lett volna megtudni, hogy az egyébként focirajongó NVU-tagok mit gondolnak a holland futball legnagyobb sikereihez döntően hozzájáruló, suriname-i származású Ruud Gullitról és Frank Rijkaardról. Ám ez is, mint oly sok más információ, kifejtetlen marad.     
 

Szerző: Zalán Márk
Címkék: BIDF 2021