A GYEREKEK IS EBBEN A VILÁGBAN ÉLNEK

Félreértés ne essék: a legjobb, amit tehetünk, ha megpróbáljuk valamennyire megszűrni azt a szeméttengert, ami az internetről ömlik már a legkisebbekre is. Ugyanakkor a szülők és a pedagógusok sokszor elfelejtik, hogy a gyerek, legyen bármilyen kicsi, éppúgy abban a társadalomban él, ahol ők. Érzékeli a társadalmi igazságtalanságokat, mert lát hajléktalanokat az utcán, hall politikáról a tévéből vagy a szüleitől, és megtapasztalja a társadalmi nemi szerepekkel járó előnyöket vagy hátrányokat már az óvodában. Így nem csak kapcsolatba kerül mindezzel, hanem nagyon érdeklődik is e témák iránt, kérdései lesznek, amiket nagyon nehéz úgy megválaszolni, hogy az számára érthető és kielégítő legyen, és ne keltsen benne szorongást. A Vaskakas Bábszínház előadásaival erre tesz kísérletet, igen magas színvonalon.

 

Hogy a győri bábszínház ilyen nyitott és progresszív módon működik, abban valószínűleg több tényező is szerepet játszik. Ezek közül az egyik az, hogy a színházat huszonnégy éve igazgató Kocsis Rozi ezt képviseli, és ez alapján válogatja össze munkatársait. „Egy jó vezető nem attól jó, hogy mindent ő akar csinálni, hanem hogy a megfelelő embereket veszi maga mellé” – nyilatkozta az igazgatónő egy 2012-es, lapunknak adott interjújában.

 

Habár a Vaskakas Bábszínházban rengeteg nagyszerű bábművész dolgozott megalakulása óta, cikkem az elmúlt pár évadra koncentrál, ebben pedig – strukturális szempontból – Markó Róbert játszotta az egyik legfontosabb szerepet. Markó 2010-ben került a színházhoz, 2011 szeptembere óta művészeti munkatársként, 2017 óta művészeti vezetőként dolgozik itt. 2017 más szempontból is fontos fordulópontot jelentett a színház életében. Bár a Vaskakas addig is figyelmet fordított a fiatalításra (Gergely Rozália 2013 óta, Bora Levente 2015 óta társulati tag, de a bábszínházban játszott korábban Csillag Botond, Rácz /Csillag/ Panni és Somodi Réka is), 2017-ben öt, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen frissen végzett bábszínészt szerződtetett, Főglein Fruzsinát, Kovács Domokost, Horváth Márkot, Makó-Valentyik Annát és Nagy Petrát – az utóbbi három még most is a Vaskakasban dolgozik. 

 

A 2017/18-as évadban mondott le addigi főrendezői posztjáról Tengely Gábor. Fontos megemlítenünk, hogy Tengely győri jelenléte is megújulást hozott a társulat számára. 2007-es Kádár Kata revü című előadása után (amely nemcsak a Vaskakas, de a hazai felnőtt bábelőadások történetében is mérföldkőnek számított) is több jelentős előadást rendezett itt. (Repülési lecke kezdőknek, 2010 - a Vaskakas és az ESZME közös produkciója; Hanyistók, avagy a grófkisasszony és a lápi szörny története, 2014; Csillagszedő Márió, 2012; Vas Laci! 2013; Hamupipőke, 2018)

 

Markó Róbert 2017-ben a bábművész Ujvári Jankát váltotta a színház művészeti vezetői posztján. Az elmúlt négy évben a Vaskakas ugyanazt az irányt követi, mint korábban: színvonalas előadásokat hoz létre minden korosztály számára, ám műsorpolitika tekintetében mintha egy árnyalatnyival összefogottabban tenné ezt. És ugyan hivatalosan a színháznak nincs főrendezője, Markó Róbert 2017 óta nyolc előadást rendezett, így a rendezői látásmódja erősen meghatározza, milyennek látjuk ma a Vaskakast.

 

Markó Róbert elsősorban ismert és igen népszerű történeteket dolgoz fel előadásaiban, új megvilágításba helyezve azokat. Az Óz a boldogságkeresésről szólt, valamint arról, hogy annak megtalálása sokszor problematikus, a sárgaköves út végére érni nehéz döntésekkel és lemondásokkal jár. A Vuk – habár az eredeti műben is megjelenik ez – Markó rendezésében (és Gimesi Dóra átiratában) elsősorban a felnövésre, annak nehézségeire összpontosít. A halhatatlanságra vágyó királyfi a halállal való szembenézést és annak elfogadását tematizálja. A Makrancos Kata junior pedig arról szól, hogy mi történik akkor, ha egy lány fellázad a neki szánt női szerepek ellen.

 

Ahhoz, hogy az egyes előadások frissek, aktuálisak legyenek, és olyan nyelven szólaljanak meg, amit a gyerekek jól értenek, szükség van új történetekre, illetve a régi, ismert történetek átdolgozására. Tudja ezt a győri bábszínház is, ezért találkozunk produkcióinak színlapján annyi kortárs magyar író nevével. Például Lackfi Jánoséval (Paradicsomleves betűtésztával), Szálinger Balázséval (A halhatatlanságra vágyó királyfi), Kovács András Ferencével (Egerek könyve) és Tandori Dezsőével (Medvék minden mennyiségben). Ám a legtöbb átirat és színpadi szöveg két író-dramaturg munkája, Nagy Orsolyáé és Gimesi Dóráé, akik a magyar bábszínházi szakma legtermékenyebb és legkülönlegesebb szerzői közé tartoznak. Nagy Orsolya szerepe a Vaskakasban az elmúlt években kiemelten hangsúlyos, hiszen a bábszínház rezidens dramaturgjaként dolgozik.

 

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a Vaskakas (és a magyar bábszínházi szakma) talán legnagyobb felismerése az, hogy merni kell a gyerekekkel bármiről beszélni, mert ők pontosan ugyanabban a világban élnek, amiben mi. „A gyerekeknek mindenről lehet beszélni az öncélú erőszakon, a pornográfián és a politikán kívül” – mondta 2012-ben Kocsis Rozi, ám az elmúlt pár évadból úgy tűnik, az idő némileg felülírta ezt a kijelentését. A színház ugyanis érdemben kommunikál a férfi-női esélyegyenlőségről két előadásában is (Makrancos Kata junior, rendezte: Markó Róbert; Hamupipőke, rendezte: Tengely Gábor) és a hatalmi elnyomásról a Hajós Zsuzsa által írt és Tárnoki Márk által rendezett Lúdas Matyiban (2019), amely az erőszak és az erőszakmentesség dilemmáját dolgozta fel az általános iskolás korosztály számára. (Ugyanez a téma jelenik Markó Róbert Bóbita Bábszínházban bemutatott, valamint Benkó Bence és Fábián Péter Szegedi Nemzeti Színházban bemutatott Lúdas Matyijában is.)

 

A Vaskakas számára azonban nemcsak a társadalmi szerepvállalás az érdekes, hanem az izgalmas formai kísérletek is. A színházi előadás mindig összművészeti alkotás, amelynek fontos komponense a képzőművészet. Hatványozottan igaz ez a bábszínházra, ahol a látvány- és bábtervezők több lehetőséget kapnak arra, hogy autonóm alkotói munkát végezzenek, mint az élő színházban. Ilyen autonóm, de a bábszínházi munkát nagyon régóta és közelről ismerő képzőművész például Boráros Szilárd, aki a Vaskakas legkülönlegesebb látványterveit és bábjait készítette az elmúlt években (Egerek könyve, Misi mókus kalandjai, Vuk). Színes, abszurd és nagyszabású látványvilágával különleges atmoszférát teremtett Svila Velichkova két előadásban, 2017-ben a Münchausen báró kalandjaiban (rendező: Biserka Kovelska), valamint 2019-ben az Ózban (rendező: Markó Róbert). Izgalmas formai kísérlet volt még Horváth Márknak a népi betlehemes bábjáték hagyományait újragondoló Leszállt az ég dicső királya című előadása is 2019 decemberében. 

 

Ám ahhoz, hogy a gyerekekhez eljussanak ezek a történetek és találkozzanak a Vaskakas által felkínált különleges vizuális világgal, szükség van a felnőttek együttműködésére is. Egy progresszív vidéki bábszínházi műhely működésében pedig ez nagy kihívást jelelent. „Az elmúlt huszonhat évben azon dolgoztunk a kollégáimmal, hogy minden évad repertoárjával egy kicsit meghaladjuk az előzőt, és fokozatosan egyre bátrabb előadásokat hozzunk létre. A közönségünk pedig elkezdte szeretni és érteni ezt, mostanra kikérik maguknak a rossz minőségű előadásokat” – mondta Kocsis Rozi egy 2018-as interjúban. A bábszínház külön figyelmet fordít a pedagógusok színházi edukálására is: minden évben tart egy minifesztivált a győri pedagógusok számára, ahol az érdeklődő tanárok, óvodapedagógusok közelebbről is megismerhetik a társulat által képviselt színházi esztétikát.

 

„A báb nem korosztály, hanem műfaj” – hirdeti évek óta a Budapest Bábszínház, de a Vaskakas történetében is megfigyelhető az a szándék, hogy egyre több korosztály felé tudja kinyitni kapuit. Lefelé és felfelé is: így már hosszú ideje kiemelten fontos a társulat számára a legkisebbek színháza. Az elmúlt öt évben a Vaskakas nyolc csecsemőszínházi előadást (ezek 0-3 éves korú kisgyermekeknek szóló színházi előadásokat jelentenek) készített, ami igen figyelemre méltó szám, emellett 2015-ben egy nemzetközi csecsemőszínházi fesztivált is szervezett. 

 

A Vaskakas missziói közé tartozik, hogy elfogadtassa a bábszínház műfaját a felnőtt közönséggel. Ennek már hosszú évekre visszatekintő hagyománya van a győri teátrumban: az első felnőtteknek szóló bábelőadás A három testőr volt (rendező: Sramó Gábor) az 1995/96-os évadban, amelyet a társulat 2003-ig sikerrel játszott. Ezt követte A Majomkirály legendája (rendező: Krizbai Judit) 1998/99-ben, a Vízkereszt (rendező: Lengyel Pál) 2000/2001-ben, a Csárdáskirálynő (rendezte: Peter Pasov és Zsenya Pasova) 2005/2006-ban, a Kádár Kata revü 2007-ben, a Leányálom Kft. 2013-ban (rendező: Pelsőczy Réka) – ez utóbbi máig szerepel a színház repertoárján. És elkészült Markó-Valentyik Anna két saját produkciója is, először az Anyajegy (2016), majd az Alaine – Ideje a meghalásnak (2019, rendezte: Ladányi Andrea), illetve Bora Levente Akvárium című munkája. És bár az utóbbi kettő nem a Vaskakas saját produkciója, mégis fontosnak tartom itt említeni őket, hiszen létrejöttüket a Vaskakas is támogatta. A bábszínház és az Orlai Produkció közös, felnőtteknek szóló előadása volt A hullaégető (2017, rendezte: Pelsőczy Réka) is. 

 

A felnőtt nézők irányában való nyitottság következménye az is, hogy a Vaskakasban láthatók az Orlai Produkció vendégelőadásai. (Korábban az Orlai Produkció előadásai Gáti Oszkár győri befogadószínházában, a Menházban is vendégszerepeltek.) Ez pedig elvezet minket ahhoz a rendkívül komplex kérdéskörhöz, hogy miként kapcsolódik a Vaskakas mint intézmény a győri kulturális élethez?

 

Fontos tudni, hogy a győri kulturális élet összességében igen szegényesnek mondható. Ez több együttható következménye, így például annak, hogy egy olyan egyetemi városban, ahol nincs bölcsészettudományi kar, igen szűk réteg a humán értelmiség. Másrészt 2006-tól 2019-ig ült a város polgármesteri székében Borkai Zsolt, aki kevés figyelmet fordított a kultúrára (az ő nevéhez fűződik például az a szomorú eset, amikor a Mediawave összművészeti fesztivál 2010-ben elhagyta Győrt). A színházi paletta ennek mentén nem túl sokszínű a városban. A Győri Nemzeti Színház nem tartozik a legprogresszívebb vidéki színházi műhelyek közé, a Gáti Oszkár által vezetett Club70 (amelyet a Menház után alapított) befogadószínház, könnyen szállítható budapesti produkciókat lát vendégül, a Győri Balett mára árnyéka egykori önmagának, társulata látványos szórakoztatószínházi előadásokat hoz létre. Ezenkívül van még a városban egy remek független színházi nevelési társulat, a RÉV Színház, egy kitűnő zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar, és nagyjából itt el is értünk a felsorolás végére.

 

Mindebből az következik, hogy a Vaskakas Bábszínház bizonyos tekintetben hegemón helyzetben van, mint az önkormányzat által támogatott, színvonalas produkciókat létrehozó színházi műhely. A felnőtteknek szóló előadások készítését és befogadását például valószínűleg ez a helyzet is motiválja, nemcsak a puszta szakmai érdeklődés – a bábszínház vezetése azt ismerte fel, hogy a győri közönségnek nagyítóval kell keresnie az igényes kulturális programot a városban, változatos profiljával pedig erre az igényre reagál. 

 

És volt még egy nagy felismerése a győri bábszínháznak: hogy kevés a városban a színvonalas nyári fesztivál. A Győrkőcfesztiválról valószínűleg mindenki hallott már, akinek gyereke van. 2007-ben indította útjára a Vaskakas, mára Győr legfontosabb turisztikai eseménye, és ez a tény rendkívüli módon megerősíti a bábszínháznak a városban betöltött pozícióját. Ráadásul a fesztivál programja évről évre egyre színvonalasabb, az idelátogató családok nem csak élményeket szereznek, hanem ismerkedhetnek a kortárs bábjátszás, irodalom, képzőművészet és zene elismert képviselőivel is.

 

Összességében a Vaskakas Bábszínház elmúlt pár évadjáról azt lehet elmondani, hogy társulata a korábban megkezdett utat folytatva állandóan törekszik a fejlődésre. Az utóbbi években ez a szemléletmód talán a korábbiaknál is konzisztensebb, a bábszínház pedig egy állandóan megújulni és fiatalodni képes intézmény.